Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 2. szám · / · Figyelő
A búcsúzó Lohengrin ajkán hatalmas emelkedéssel csendül fel e név: Parsifal. Emberi szemnek láthatatlan sugárzás, emberi fogalmakat meghaladó nagyság miszticizmusa csordul ki a Grál-legenda pátoszából.
..."Vom Gral ward ich zu Euch dahergesandt,
Mein Vater Parsifal trägt seine Krone"...
Egy pillanatra megnyílik a titkok nehéz kárpitja, és hosszú káprázat következik a kicsapódó fény elmúlása után.
Most már mindenki betekinthet a Grál lovagok templomába, és nincs nagy vagyon birtokához kötve Wagner késő munkájának átélése. A világ minden kultúrcentrumában úgyszólván egy napon, egy órában harsantak fel először a tilalmas harminc esztendő eltelte után az úrvacsora áhítatos szólamai. Párizstól Szentpétervárig, Prágától Barcelonáig (és tovább) impozáns emberi együttérzés íveli át a területi faji határok korlátait. Az ívelés lendületét alig rontja az emberek kíváncsisága, tegyük hozzá, érthető és indokolt kíváncsisága.
Parsifal témája Wagnert egész élete útján végigkíséri. Lohengrinben (1847) ha láthatatlanul is, de sorsokat irányító jelentőséggel már ott élnek Grál lovagjai. A legenda ekkor még kialakulatlanul nyersen él benne, több ízben hozzáfogott, hogy színpadi életre keltse, de nem jutott tovább a tervezgetésnél. Nem is juthatott. A minden gesztusában önnönmagát, művészetét demonstráló Wagnertől férfikora teljes erejében mi sem állt távolabb, mint az erotika megtagadásának apotézise. Ha fel is bukkant időnként Parsifal alakja, már az agresszivitása sem engedte, hogy a balgaságot emberi ideállá avassa. A Mesterdalnokok keserű szatírája (az ostobaságon felülkerekedő friss értelem), Trisztán mámora (a szerelem mindent elöntő lávája), szóval a verekedő Wagner két legérettebb munkája éppen ellenkezője mindannak, amit Parsifalban kifejezett.
Nem véletlenség, hogy erőinek hanyatlásával érett meg benne Parsifal története, minél inkább szikkadt erotikus vénája, abban a mértékben közelebbnek, magához illőbbnek érezte a "reiner Tor" alakját.
Ez az öregség emelkedése. Sokat kellett szenvednie, sok minden mindegy lehetett már, megjárta az élet fölfelé vezető lépcsőit, túl lehetett asszonyon, mámoron. Ekkor már tisztán, nyugodt pillantással állhatott szemtől-szembe Parsifallal. Őszintén, belülről jövő hittel vallhatta, hogy az emberiség szenvedését az a makulátlan friss egyszerűség váltja meg, mely Parsifal alakjában realizálódott ideális típussá. A komplikált gépezet betegségét tabula rasa varázsszerével vélte gyógyíthatónak.
Parsifal zenéje szükségképpen széles formákból felépített, áhítat érzését felébreszteni akaró, leszűrt muzsika. Instrumentálása olyan, hogy mindenütt érezhető a megcsinálás effektusainak tudatos letompítása, ami természetesen az instrumentáció és az effektus legmagasabb fokát jelenti, és a raffináltság legszélsőbb kilendülése.
Mintha sejtette volna Wagner, hogy utolsó művét írja, Parsifalban sommázta élete minden tanulságát. Ez a muzsika desztillációja mindannak, ami zenéjében érzései szerint maradandó, értékes.
*
A Népopera oly nagy munkát végzett, melyet hamarjában felbecsülni nem is lehet. Parsifal színrehozatala horribilis munkával jár. Wagner általában nehéz feladata a zenekarnak, előadóművésznek, rendezőnek. Parsifal fokozott mértékben egyesíti ezeket a nehézségeket. A Népopera felülkerekedett e harcban és az elért eredmények néhány szépséghibát leszámítva minden várakozást meghaladtak.
Már maga az a tény, hogy Wagner színpadra írt testamentumát a maga teljességében megismerhettük, olyan fontos mozzanat, melyet külön hangsúlyozni felesleges. Utólag bevallhatjuk, elvakultságnak véltük, hogy fiatal énekeseket, fiatal zenekart ily feladat elé mertek állítani, és egészen bizonyos, hogy a fanatizmus és a hit elvakultsága nélkül már a kísérletezés első stádiumában visszariadtak volna ettől a munkától. Az eredmények teljes mértékben igazolták a Népopera vezetőinek ambícióját.
Reiner Frigyes csodát művelt a rábízott emberanyaggal. Talentumáról, rátermettségéről már eddig is éppen elég bizonyságot adott, Parsifal betanítása után egyenesen az elsők közé kell, hogy sorozzuk őt.
Bihar Sándor képességei impozáns méretekben bontakoztak ki az agg Gurnemanz alakításában. Ábrázoló tehetsége, hatalmas orgánuma predesztinálja őt erre a szerepre. Deklamációja teljesen wagneri, szövegkiejtése értelmes, tiszta.
Anthes Parsifalja klasszikusan kicsiszolt. Csupa emelkedettség, fensőbbséges erő. A tapasztalatlan gyerkőcöt és a tűzpróbán túllevő felavatott lovagot egyforma plaszticitással, átgondolással ábrázolta.
Krammer Teréz is megállta helyét.
Összefoglalva mindezeket, Parsifal előadása nemcsak a Népoperának, hanem művészi életünknek nagyon fontos, kimagasló eseménye. Esemény a szó legjobbik értelmében.