Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 1. szám · / · Figyelő
Egy drága öregember él közöttünk, ősz feje, mint apró dombok felett a hegy orma, szelíden havas tisztasággal mosolyog, sugárzik. Míg mások éles foggal tépték a kenyérhegyet, bizakodással, megértőkre várva, álmokba borult.
Páratlan tehetsége - jog szerint paloták, városok képének sorsát kellett volna hogy megpecsételje - kávéházi asztalok márványára, papírlapokra ömlött, és ami gondolataiból testté vált - egy-egy ház, középület -, akarásának olyan kis töredéke, hogy az inkább vádemelés a félemberek, álművészek kapzsisága ellen, mint reménység, nagyszerű lendületek, merész ígéretek igazolása.
Az esztendő fordulásával alig tudtuk volna méltóbb ember kézjegyét adni e helyen. Öregségében is fiatal művész szénnel megrögzített álma, annak az embernek egyik tervezgetése, ki a fiatalokkal való őszinte szövetkezés pajzsát tartja a rohanó idők dárdavetése ellen.
E rajz, mellyel az ősz mester a Nyugat olvasóit köszönti, megbecsülése mindnyájunk küzdelmének.