Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 1. szám · / · Figyelő
Háborús idő van: a halállal kerülünk szembe. Ez van Biró katonadarabjának a levegőjében. Elhalasztani semmit sem lehet, visszavonulni sehová se lehet, vegetálni sehogyan sem lehet. Minden embernek eszmélnie kell, tudatossá válnia és cselekednie kell. Ez a kénytelen feszültség, ez a parancsoló éberség, ez a szükséges elevenség - ez benne van a Biró darabjában, ezért jó ez a színdarab. A tartalma: éget a tűz és fájóvá zaklat minden elintézett maga-áltatást, és tudottá forral minden megalvadt elszántságot. Csak a tűz nőjön. A tűzre kell rakni. Az izgalom nőjön... míg le nem pattan a lélekről, a jó, érző, eleven lélekről, a vastag és durva agyagburok.
Biró ezt a lélek alá fűtést meg tudta csinálni. És ez - igenis - irodalom.
Ami szó van a darabban, az egyszerű, rövid, hirtelen és kifejező. Úgy áll a cselekvésen a beszéd, mint a testre szorosan ráfeszülő trikó - ami ennél a mindig nyugtalanul mozgó színdarabnál sokat jelent -, hogy nem botlik meg a cselekvés a maga pongyolán elmaradó uszályában.
Mert ami fölösleges mégis van a darabban, végevárható. Máskor elgondolt ötletek, olykor valami kívülről beleszóló, kiábrándult józanság vagy gúnyos fölényesség. Nem volna szabad egy szót se mondani olyat, ami ne cselekvés gesztusa volna. Háború van, puskaropogás és lódobogás, minden fül megszokta, hogy a csöndben hangokra lessen, mindenki gyorsabban ért és hamarabb felel. Ahol a darab járása meginog: minden hosszú elgondoltatást egy szó híján húzni kellene: egy szóból is meg kell mindent érteni.