Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 23. szám
Vidám csapat jött láncos botokkal
Egy palotából, - mint hideg kövekből indúl
Meleg forrásnak áradó vize!
Lánykák selyem bugyogóban s felöltözött urak:
Szép foguk közt gyöngyözött a bor!
S egy aggastyán jött dideregve, (- hideg volt az inge, -)
S egy táncos lánykát vitt, kinek bokája szép,
Selyem bokája puha, mint a körte!
Ez estén meleg szél fújt: - táncolt rokolyája
S nyelve fénylett, amint énekelt!
Mint hideg kőből indúl meleg forrás:
Egy palotából jött ez áradó csapat!
*
S ekkor én, vendég közöttük, folyvást szenvedőn
Magamban átkozódtam: sülyednének el!
Gyötrődvén szüntelen, éreztem: elkövetkezik
S ez őrjöngőknek lelke más vidékre száll!
Elcsendesedtem aztán: sírás fojtogat
S az örvény elragadott engem is!
Templomhoz értünk: néztem szobrait
S az irígy bánata halkan beszélt:
Sárga mécs világít rátok is, ti ünnepelt kövek!
Szobrok a magasban, sötét, kövült alakok, ti szentek!
Mért oly borús az én életem!
Lám, ezek fényben úsznak s a vihar farka
Én hozzám hajlik folyton s elborít!
Ha tudtok változtatni s valóban van befolyásotok
Arra, ki e táncot intézi, mert mulattatja őt:
Mondjátok meg, ó mondjátok neki,
Én is, én is jó táncos vagyok!
Vegyen engem is e táncolók közé
S adja, hogy az mulattasson engem is,
Ami mások szíve-csendjét felveri,
Mutasson erdőt, hol a hegyek szakálla
Tréfásan int nekem s incselkedőn:
"Jer, hozz leányt s játsz bujócskát vele:
Hisz nincsen szebb a játszi szerelemnél!..."
...S ó gazdag hölgyek is, akinek élete
Miként rakéta forrón s színesen repül!
Vegyétek számba, kérlek, borús életem,
S egy percig eltűnődvén, vigadjatok tovább!