Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 23. szám · / · György Mátyás: Kínai szimbólumok
Jang-Ti császár télen selyem levelekkel lombosítja fáit... A hadviselésben szerencsétlen
Reszket a fügefa, a hallgatag,
Eperfa-lombtól sárga a patak,
Szól rózsatő: "Jaj drága díszem"!
A lótusz száradoz a vízen.
A bölcs diófa megrogyott, fakó,
A szökkenő medence és a tó
Mint egy gonosz igére, bénul,
Végkacaja kövülve kínul.
Némult liget, köntöse gyász-fehér,
Oh gyászliget, amelybe' váz beszél!
Segítsük le mezét sietve
S ünnepi díszt e szent ligetre.
Bronszínbe' izzék fák között parázs,
Múljék a borzadás, a zord varázs.
El-el te kéjölő valóság,
Ébredj te rémülő karós ág!
Keljen egy örök ősz, egy teljesült,
Mit elnyomott mohóság kedve szült,
Csillogtasd zölded ujra pázsit
(Selyem mezőnk szét tán nem ázík?)
Alkossa lugasát az idea:
Feszülj bokor selyem orchidea!
Szirmára illat permetezzen!
(Tán nem okoz kárt Főn e mezben)
A fákra lenge lombot varrjatok,
Hess, hess, ti kormos lomha varjak ott!
A fény kacagjon át levélen...
Keljt szent liget-csodánk kevélyen!
És szőjjetek és varrva fűzzetek,
Ama patakra hajló fűzeket!
- Tán nem fesel szét, rá ha szél tör? -
Takarj liget, óvj, óvj a téltől!