Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 23. szám

Babits Mihály: Két szent [+]

Rabindranath Tagorét, a Nobel-díj ez idei nyertesét, Yeats, aki könyvének angol fordításához a bevezetést írta, Szent Ferenccel hasonlítja össze - és valóban, a Cantico delle Creature énekese az egyetlen európai szent, akivel össze lehet hasonlítani. Mert abban különböznek ők ketten minden más szentektől, hogy éppen nem vetik meg a világ szépségeit, hanem tele van a lelkük a látások gyönyörűségével, és teremtményeiben dicsérik az Urat:

- Dicsértessél Uram, valamennyi teremtményeddel, különösen pedig bátyánk-urunkkal, a Nappal, ki ránk világosságot áraszt. Szép ő és ragyogó, s nagy fényességében Fölséged jelképe.

- Dicsérjen Uram, Hold asszony-nénénk és a csillagok! Tündökletesek ők, drágák és gyönyörűségesek, ahogy velük az ég boltját kiraktad.

- Dicsérjenek Uram, Szél testvér, a Levegő, a Ború, a Derű és az idő változásai, melyekkel teremtményeidről gondoskodol.

- Dicsérjen Uram, fölötte hasznos, alázatos, becses és tisztaságos húgunk: a Víz.

- Dicsérjen Uram, a szép, vidám, erős és hatalmas Tűz testvér, mellyel bevilágítod az éjszakát.

- Dicsérjen Uram, eltartó és tápláló, sokféle gyümölcsöt, tarka virágot és füveket termő Anyaföld nénénk...

- Dicsérjen Uram, nénénk, a testi Halál...

Ezt Szent Ferenc írta, akinek igazán magyar és méltó fordítója akadt legújabban Kaposi József személyében. Ezt Szent Ferenc írta, ezelőtt hétszáz esztendővel, de megírhatta volna éppen így a modern, a mai Tagore is.

- És mivel szeretem ezt az életet, tudom, hogy éppígy fogom szeretni a halált - így mondja Tagore egyik legszebb költeményében. És ugyanavval a gyermeki szívvel jár és néz és örül és énekel az indus réteken, az elhagyott patak partján, a nagy füvek között, mint a poverello járhatott hajdan Umbria virágos mezőin. A madarak és a lombok "oly közel" vannak hozzá, mint a gyermekekhez - mint Szent Ferenchez, aki beszélni is tudott a madarakkal, a Fioretti szerint.

- Minden reggel háromkor - tudom, mert láttam - mondta egy indus Yeatsnek - mozdulatlan ül, szemlélődésbe merülve, két óra hosszat fel sem rezzen, álmodozik az Isten természetéről...

Szentnek tisztelik, és ő gyermeknek érzi magát, és a gyermekekről énekel.

- Végtelen világok tengerpartján találkoznak a gyermekek. A határtalan ég nem mozdul a fejük fölött, de a nyugtalan víz zajlik. Végtelen világok tengerpartján találkoznak a gyermekek, ujjongva, ugrálva.

- Ha tarka játékokat hozok eléd, gyermekem - mondja másutt -, megértem, mért van olyan színjáték felhőkön, vizeken, és miért vannak a virágok megfestve színekkel - ha tarka játékokat hozok elibéd, gyermekem.

Naiv ez a jó költő, és azt hiszi, ez az egész világ egy szép játék, amit az Isten, a jó apa adott az ő nagy gyermekeinek. Naiv ez a szent, mint egy tizenharmadik századi olasz szent - és ki tudja, talán egy tizenharmadik században él: az ő kultúrájának, a bengálinak valami képleges tizenharmadik századjában, mely a régi szanszkrit és prákrit romjain épül, mint a keresztény kultúra a görög és római romjain. De ez a szent és vallásos kultúra nem oly szűz, mint a mi középkori kultúránk lehetett a renaissance fertőzése előtt: ez az ázsiai középkor a modern angol kultúrával kacérkodik, és a mi szent és naiv költőnk talán Browningot, Swinburneöt olvassa, talán Walt Whitmant, és maga fordítja a verseit dallamos szép angol prózára. Nem az assisi kereskedő egyszerű gyermeke áll többé előttünk, nem az Isten szegénye, aki egy szál ingben és "francia nótákat dudorászva" távozik a városából: hanem a gazdag indus, az ős család sarja, akinek gyermekkorát irodalom és zene zajlotta körül japán metszetekkel díszített szobáiban, aki utazik, nyelveket tud, és talán teaestélyekre hívja meg európai barátait a záporos indiai júliusok alatt. Rokona Abanindranath Tagorénak, a divatos festőnek, akinek indus hőskölteményeket és mondákat illusztráló műveiből, melyek az angol és japán festészet hatását mutatják, csak a napokban csináltak egy pazar angol könyvet, testvére Dwijendranaht Tagorénak, a nagy filozófusnak. Oly családból való, mely évszázadok óta művészeket, gondolkodókat és szenteket nevelt...

És őseredetiségébe hatások foltjai ivódtak bele, vallásába filozófia, s naiv gondolatait a legmesterkéltebb indus versformákban zengi - sőt maga keres új formákat. Bengáli nyelven bizonnyal nem oly naiv, mint az angol prózában, mely a Cantico del Sole prózájára emlékeztet. Ifjúkorában szerelmes verseket írt és drámákat, melyeket ind színpadokon ma is játszanak... Kétségkívül ma már nem születhet egy új Szent Ferenc - még Indiában sem.

És mégis ezt az alakot a szentek nimbusza veszi körül - legalább reánk nézve. Titokzatosság takarja életét, és kevesebbet tudunk róla, mint Ferencről. Az európai filológia mindenbe beleőrlő nagy masinája még nem faragott az ő múltjának eleven fájából holt bútorokat a tudomány hideg csarnokába. Milyen filológiai útvesztőben kellett például Kaposi Józsefnek eligazodni, mily száraz, türelmes kritikai munkát végezni, míg Szent Ferenc életéről azt a látszólag oly könnyed, annyi melegséggel írt beszámolót adhatta, melyet új könyve elején olvasunk (a nagyközönséghez látszik szólani, s titkon és szinte mellékesen úgy a magyar, mint a külföldi filológiának is újat tud adni, sok-sok apró adatot is, az ő Dante-könyvéből ismert gondosságával, melyet minden érdekel, ami legtávolabbi vonatkozásban is áll avval, amit szeret). És mi van Tagoréról? Néhány lapnyi bevezetés, melyet szerzőjének nagyrészt szóbeszéd útján nyert adatokból kellett összeállítani. Szóbeszéd útján ment a híre, mint a régi szenteknek...

Messze van, messzebb, mint Szent Ferenc. És hiába él velünk egy korban: az ő alakja nem segít bennünket ahhoz, hogy a szenteket megértsük.

Nekünk a régi szent rokonabb. A Fiorettiben még mindig magunkat találjuk: a mi gyermekkorunkat. És most, hogy olyan szép zamatos és csak nagyon finoman, nagyon diszkréten archaizáló magyar nyelven olvassuk ezeket a régen kedves, mézesen folyó legendákat, úgy tetszik, mintha mindig így olvastuk volna, mintha mindig így képzeltük volna: mindegyikünk a maga anyanyelvén. Mindannyiunk anyanyelvén születtek ezek a régi, olasz mesék: a szívünknek nyelvén.

És ezért ismerős és természetes a mi kedves, itthoni, gyermekkori magyar szavainkba öltöztetve látni őket, a zengő, telt dunántúli szavakba, melyeket Kaposi is bizonnyal még gyermekkorában szítt be az otthoni dombok között. Milyen különös az, hogy a gyermekkorunkban hallott szavak, a naiv, népi gyermekjátékok szavai mily könnyen és természetesen veszik fel a kenetes szentség zamatát: fenségeseknek és régieknek tetszenek, mintha a bibliában olvastuk volna őket, pedig a dajkánktól és kis parasztgyerekek szedres ajkáról hallottuk.

- Miképpen kerimbózsáltatja meg Szent Ferenc Fráter Masszeuszt, kivel együtt aztán Sienába mennek.

Ki hallotta ezt a szót: kerimbózsálni? Csak dunántúli ember hallhatta, akinek még fülébe cseng a nóta, amely így végződik: "Fordulj angyalmódra." - S ez a naiv gyermekszó mennyire helyén van itt, ahol minden ama naiv konkrétsággal jelenik meg, mely éppen a gyermekek nyelvét jellemzi.

Az indus szent naivságában kevesebb a konkrétság, az ő lefordításához kevesebb szó kellene és kevesebb otthonias zamat. Az ő versei nem naiv kitörések, az érzelmeivel nem bíró szív önkénytelen és szinte öntudatlan áradásai, mint a Szent Ferenc gyönyörűen megható búcsúja a Verna-hegyétől, melyet Kaposi foglal bele először a Fiorettibe (Kaposi különben is jóval többet ád, mint Erdős René az ő hanyag, affektált és éppen az otthonias egyszerűséget nélkülöző fordításában: valóban a teljes Fiorettit adja). Tagore versei minden látszó naivságuk mellett is öntudatos kutatásai a léleknek a saját érzelmei, a saját mélyében található Istenség és a nagy Isten után, akit annyiszor megénekel:

- Egész életemben Téged kerestelek dalaimmal. Vezettek ők engem házról házra, és tapogattam velük köröskörül, keresve, puhatolózva az én világom után...

- Dalaim tanítottak mindenre, amit valaha megtanultam, megmutattak titkos ösvényeket, szemem elé hoztak sok csillagot szívem horizontjáról.

- Ők kalauzoltak naphosszat a kéj és kín vidékének rejtelmein át, s lám, végre, mely várkapu ez, amelyhez elhoztak estére, utamnak végére?

 

[+] Szent Ferenc Virágoskertje (Fioretti). Fordította: Kaposi József. - Rabindranath Tagore: Gitanjali (Song Offerings). Prose translations made by the author.