Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 21. szám · / · Disputa
Most, hogy a protestantizmus betanult zsoltárként megint elénekelte, hogy él és hogy erős várunk nekünk az Isten, hadd kuvikoljak és istentelenkedjek egy parányit. Már én sohse tértem volna vissza e hasztalan tárgyhoz, melynek a minap annyian adtuk a lelkünket, ha nem éppen most van a protestantizmus emlékünnepe. Gondolkoznak-e vajon e napon az ünnepi orátorok végre, s megkérdik-e vajon önmaguktól, hogy jól van-e ez így? Magyarország bécsi helytartója ma egy szín- és szó-vak kálvinista ember, holnap jöhet a kimondott centralizmus s a jelszó: klerikális-katolikus monarchia. Csak ütésekre mozdul-e a magyar protestantizmus, s nem gondolja meg, hogy vérének és vivácitásának veszte után már az ütés is későn jön? Ha talán még most össze tudná szedni ernyedésnek indult erejét, s fölkelne Európa nevében, de örök magyar tiltakozásként is, sok minden helyre jöhetne. Ha nem, akkor nincs is ereje, s erős vára csupán az Isten, aki pedig, akármit prédikáljon a pap, csak a bátrakat és erőseket szereti. Emlékező ünnepünk alkalmából figyelmeztetem protestáns társaimat és felebarátaimat, hogy a Bocskay kötése abszolúte nem védi ma már őket, és hogy a legbelebb-misszió sem oltalmazza meg őket, ha úgy látszik, hogy már nincs missziójuk. Nyerjük vissza tiltakozó lelkünket, mert a lélek az, amely megelevenít, s ha nem sikerül, vár reánk a hajdúdorogi püspökség kegyelme.