Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 20. szám · / · Figyelő
Sem Coulin, sem Löschinger, Papp, sem Smigelschi nem voltak azok a művészek, akik tudásuk erejével vagy személyiségük súlyával új értékeket hoztak volna a művészetbe, vagy pedig régi igazságoknak adtak volna súlyt, szankciót jelenvalóságukkal, esetleg új veretet.
Mind a négyen szorgalmas műcsarnoki kiállítók voltak, eszük ágában sem volt, hogy a sétahangversenyekkel megszentelt falakon kívül is lehetne keresnivalójuk, aminthogy nem is volt, eredményeik szabatosan beleilleszkedtek abba a kollektív átlagba, amely nem sért régi érdeket, megszokottságot.
A hagyatéki kiállításnak anyagiakon felül alig van valami jelentősége, nem teszi teljesebbé egyik halott művész reliefjét sem, egyiket sem állítja meglepő új szögbe, ahonnan az eddigi megállapítások sora felbontható, részeiben felcserélhető lenne.
Coulin Artur képei éppen olyan németesen kemények, levegőtlenek, mint ahogy a műcsarnoki kiállításokról ismerjük, legfeljebb grafikai anyaga vonzóbb. Különben is inkább grafikus a szó mesterségbeli értelmében, mint piktor.
Székely Bertalantól Zügelig meglehetősen döcögő és furcsán forduló út vezet. Ez az út Löschinger Hugó pályája. Érzései szerint különb ember lehetett Löschinger, mint ahogy eredményei mutatják, de Zügel lapos sekély piktúrája élete végén útját keresztezte. Egy vagonra való ökörfej bámul le a műcsarnoki falakról bután, értelmetlenül. Önkéntelen tanúi annak a titkos lejtőnek, amely a freskó magaslatáról hentesmesterek szalonjába torkoll.
Pap Bertalan nem volt egyéb, mint Benczur ügyes tanítványa. Semmi más.
Smigelschi Oktáv.
Oláh templomok falaira, mennyezeteire tapasztotta öles angyalait, szentjeit. Kiszikkadt merev figurái keveset mondanak nekünk. Drámai lendület, egyetemes szellemiség, lírai, tartalom híján való kompozíciók kartonjait állították ki. Tömjénfüst ködén keresztül bizonyára emberfölötti dimenziók súlyával zuhannak a hívő mócok durva faragású koponyáira ezek a freskók, de ennek az ihletettségnek, e helyütt kevés a jelentősége. Mindamellett Smigelschi a legérdekesebb a négy festő között. A nagy mestereket nem minden haszon nélkül tanulmányozta, és szerencsésebb életkörülmények között meglehet, hogy eredményei is komolyabbak lettek volna.