Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 19. szám · / · Disputa
"Komoly helyen olvastam... hogy a külföld szakirodalma jobban ismeri, mint mi." Hogy egy okos és finom kis cikkben e mondatot olvasom báró Eötvös József állambölcseletéről, eszembe jut - tolvaj fején ég a sapka, mondja egy jó zsidó közmondás -, hogy egy német lapban megemlítettem "dr. Ringwald zürichi ügyvédnek" Eötvös állambölcseletéről írt tanulmányát.
Az igazság kívánja annak megállapítását, hogy bizony az állambölcselő Eötvöst külföldön nem ismerik. S az a különben igen művelt és jóravaló zürichi ügyvéd, akinek családfa nélkül való idézése most talán pia fraus-nak tűnhetik föl, néhány év előtt bizony még nem volt svájci állampolgár, hanem - magyar.
Sőt annak megállapítása elől se lehet elzárkózni, hogy még a regényíró Eötvös ismerete se haladja meg külföldön a puszta névismeretet. Hogy példát mondjunk: a német napilapokat, amelyek pedig a világ leggondosabban, legtöbb tudással, hogy úgy mondjam, legfilologusabban szerkesztett újságjai, néhány hónap előtt az a hír járta be, hogy "Eötvös Károly országgyűlési képviselő, a Falu jegyzője c. regény híres szerzője elszegényedett... stb."
Különös rossz szokás kapott nálunk lábra az utóbbi években. Magyar embereknek, magyar műveknek külföldön való sikerét oly túlzásokkal írják le, amelyek néha ugyan a jóhiszeműség enyhítő körülményére tarthatnak igényt, sokszor azonban a tudatos félrevezetés, a szellemi téren való tisztességtelen verseny fogalma alá esnek. (Csak egy példát: az idegen nyelven játszott magyar színdarabok közül a legtöbbet - nem mondom, hogy valamennyit - mondhatni egyhangúlag ejtette el a külföldi kritika, s ha itt-ott egy darab irodalmi kudarca dacára kasszasikert mutat föl, úgy az éppoly kevéssé nemzeti kultúrügy, mint példának okáért magyar orfeumi humorista külföldi sikere, vagy magyar leánykereskedő jövedelmező exportja.
A sikernek, a gyakorlati külsőségeken észlelhető sikernek szuggesztív hatása mint reakciós tényező mindenhol és mindenha nagy baj az irodalmi életben. Minek a bajt még tetézni és, és nagy külföldön való sikerek vagy állítólagos sikerek, duplán szuggesztív hirdetésével az irodalomnak amúgy is előnyben levő közepes és élelmes elemeit a finomabb és értékesebbek rovására dédelgetni?
*
Élmény, kommentár nélkül:
A napokban német ismerőst vezettem körül a berlini királyi könyvtárban. A nyelvészeti kézikönyvtár karzatán elhaladva, figyelmessé teszem a mi Szinnyeink lexikonára. Lássa, mondom nem minden büszkeség híján, ez a tizenhárom kötet tele van magyar írók életrajzával, sőt hozzájön még egy tizennegyedik kötet is. "Óh, ez igen érdekes, ennyi magyar név egy halomban, csupa Attila, Gödöllő, Rigó, Ököritó, az igazán érdekes lehet." És elkezdi olvasni a tizenhárom kötet hátán: Aachs-Bzenszki, Caban-Exner, Fa-Gwóth, Gyalai-Hyrtl, Iczés-Kempner, Kende-Kozocsa, Köberich-Loysch, Löbl-Minnich, Mircse-Oszvaldt, Otócska-Popea, Topeszcu-Ribár, Saád-Steinensis, Steiner-Télfy.
*
Hogy Kolozsvárt minap egyik fiatal színésznő mozifelvétel alkalmával oly reálisan talált kiugorni a sajkából, hogy vesztét okozta a Szamos örvénye, sok mindenről esett szó. Vannak, kik hibás könnyelműséget vetnek szemére a magyar igazgatónak és a francia mozistáknak. S hogy a kolozsvári nemzeti színház tagjainak mennyiben hivatala ruhástul vízbeugrani, azt szintén célzattal firtatja némelyik. S bizonyára akadt olyan krónikása is az esetnek, aki egyáltalában az állami segéllyel működő színháznak varieté ügyekkel való összeköttetését szólta meg.
Ellenben talán nem történt külön figyelmeztetés egy jellemző lélektani jelenségre:
A szerencsétlenség után a magyar igazgató, a francia rendező s a francia operatőr külön-külön idegrohamot kapott, sírógörcsbe vagy ilyesfélébe esett. Volt ott ugyan pár száz ember, erősb és gyengébb nembeli vegyest, de épp csak annak a három férfiúnak, akit felelősség terhel, ártott meg ily szembeszökően a szemtanúság.
Hogy sorok közti gyanúsítás gyanújának elejét vegyem: teljesen szükségtelen színlelésre gondolni.
Valamint hogy a végszóra elájuló nőt sem kell mindjárt egy magyar vidéki rendőrkapitány vagy egy francia fővárosi bohózatíró racionalizmusával megítélni.
Az a három hirtelen megbetegedés inkább rikító példa a legmodernebb lélektan ama (ha nem is mindig kifejezett, de akár szándéka ellenére is immanens) tételére, hogy a test csak szolgáló függvénye a léleknek. Hiszteroid jelenségekkel van teli a történések világa, s ha bajba esünk, behunyjuk a szemünket, és mint a játékban az üldözött gyermek a "házba", uccu neki bemenekülünk a betegségbe... a lélek struccmadárosdit játszik.