Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 19. szám · / · Figyelő
Fiatalság, Szerelem, Művészet és Halál, az Élet legéletesebb teljességének drámája a Balázs Béláé: "Az utolsó nap". Olvashattam és szerethettem volna már évekkel ezelőtt hozzám küldött kézírásban, de renaissance-ruhája akkor visszariasztott. És bevallom: az íróval is furcsán voltam, akkor még egyszerűen talentum-gyanús-nak hittem, s nem bocsátottam meg olyan emberbéli bűneit sem, amelyeket magamnak játszva és mindig megbocsátok. Szeretném, ha ember- és költőtársaim kivételesen követnék az én példámat: mihelyst talentumnak kellett megismernem Balázs Bélát, vállaltam őt barátsággal és penitenciázással.
Mi sorsa lesz e könyvnek, azaz e drámának a színpadon? - hamar eldől, alig is érdekel, nem is az én dolgom. Az én istenem megengedte, hogy hálálkodni tudjak a jóbi sorsért is: én nem haragudnék még egy rivális, új lírikusért sem.
Valószínű, hogy a színpadon hibák fognak kisülni, miket csak sejtek, de én a könyvet olvastam, s ez a dráma, így könyvben - érték.
Bizony érték, ha még a könyv finomabb hibáit is érzem: a fiatal túlzás szép, a komolykodás illik a fiatalsághoz, s ami az affektálást illeti, ezt egy kicsit mindnyájan cselekedjük. Végül is olyan líra csendül ki egy-két dialógusából, amely mindünké, s végre is úgy érzem, hogy ez az ember a színpadra és színpadért jön, de ha affektál is, a poétát nem affektálja.
Valószínűleg nem fogom látni színpadon Balázs Béla darabját, nagyon kivételesen megyek theátrumot nézni, de a könyvét, ezt a sok hibájú és szépségű könyvet, köszönöm.