Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 15. szám · / · Figyelő
A Lloydnál majd csak pótolni fogják, de azoknak, kik figyelemmel kísérték működését, hiányozni fog. Pedig nem tartozott azon kritikusok közé - nálunk eddig csak egy-ketten voltak -, kik munkálkodásukkal irányt szabtak azon műfajnak, mely tárgya volt érdeklődésüknek, azt se lehet mondani, hogy saját műfajának, a drámai kritikának adott volna sajátos lendületet, és mégis kiváló kritikus volt, úgy abszolúte, azon értékeknél fogva, melyek írásaiban nyilvánvalósultak, mint relatíve, azaz azon viszonylatnál fogva, melyben az ő értékes ítéletei, tehát jó kritikái a kortársak kevésbé jó hozzászólásaival, mondhatjuk úgy is: rossz kritikáival állottak.
Okos ember volt és nem nagyképűsködött. Tekintélye volt és nem élt vele vissza. De az okosságon kívül, mellyel bölcsen élt ő, és a tekintélyen kívül, mi csak fokozta lelkiismeretességét, kritikusi mivoltát még két kiváló tulajdonsága tette értékessé: nagy tájékozottsága és jóindulattal körültekintő ítélete, mely tényezők utóbbija, főleg kezdő tehetségek műveinek a vizsgálatánál volt mindig nyilvánvaló.
A kritika nem volt nála: alkalom a dramaturgiai szabályoknak a megbírálandó művel szemben való fölényes fölhánytorgatására. Művelt ízlésű és meleg szívű ember volt és apró, kis meghatódásokért igen hálás tudott lenni. A sikertelen munkát sem vágta agyon tekintélyénél fogva súlyos szavaival, volt türelme a lapos és száraz jeleneteken át kutatni az elgondolását, mely, Istenem, mégiscsak arra volt szánva, hogy meghasson embereket.