Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 15. szám · / · Radó Sámuel: Újságírók

Radó Sámuel: Újságírók
Dráma három felvonásban.
Nyolcadik jelenet.

Kovalszky, Lorian, Villányi, Toby.

Lorian: Jöttünk örömünknek kifejezést adni, hogy ügyed oly szerencsés befejezést nyert.

Kovalszky: Köszönöm! Tudom, hogy velem éreztetek!

Villányi: Hallottuk, hogy mandátumot vállalsz. Ez örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket. Fogadd őszinte gratulációnkat.

Kovalszky: Tudom, hogy igaz szívből jön. Ti örültük a búsulókkal és búsultok az ujjongókkal pardon! nyelvem megbotlott! ti örültök az örvendezőkkel és búsultok a szomorkodókkal!

(Mindannyian hízelkedve nevetgélnek.)

Lorian: Ne kételkedj igaz érzelmeinkben! Reméljük, hogy régi bajtársaiddal változatlanul fenn fogod tartani a régi jó viszonyt.

Kovalszky: De fiúk, ne legyetek olyan nagyképűek! Hiszen nem vagyunk még ott, hogy velem dikciók formájában érintkezzetek! Egyelőre csak egy pozitív dolog van. Nem vagyok elcsapva! Visszahelyeztek régi állásomba. A többi: mandátum, karrier, egyelőre fantazmagória, a jövő zenéje, osztálysorsjegy, melyet mindegyikünk kihúzhat és talán egyikünk sem.

Lorian: Fényes tehetséged fényes pályafutásra predesztinál!

Kovalszky: A karrier csupa véletlen. Nem a legjobb tulajdonságainkkal csinálunk karriert, többnyire a legrosszabbik által.

Lorian: Jól áll neked ez a kis pesszimizmus. A magam részéről mindig, a legválságosabb percekben is meg voltam győződve, hogy téged nem ereszthetünk el. Te nélkülözhetetlen vagy a Puritán-nak, viszont a Puritán is nélkülözhetetlen neked! Ezt mondtam mindenkinek, ezt mondtam a gazdának, ezt mondtam még a szolgának is, mikor íróasztalodat nekem felajánlotta.

Kovalszky (ironikusan): ...és melyet te háborodással visszautasítottál!

Lorian (ünnepélyesen): Nem kívánkozom a biblia tilalmának értelmében másnak marhája, másnak rovatja, másnak az íróasztala után.

Villányi: Mindnyájan a te pártodon voltunk! Mikor a gazda azzal gyanúsított, hogy a lap ellen intrikálsz, a leghevesebben tiltakoztam ez inszinuáció ellen!

Kovalszky (humorral): Édes, kedves barátaim! Igazán meg vagyok hatva! Ismerem jó, puha szíveteket, mert ismerem az én szívemet. Mi mindnyájan, kivétel nélkül, magamat is beleértve, a legideálisabb, legnobilisabb barátok vagyunk, kivéve azokat a pillanatokat, mikor a legkomiszabb, a legcudarabb gazemberekké válunk. Ez inkább a sors szeszélye, semmint rossz szándék! Mikor az Úristen az ősembert sárból megalkotta, hamar belátta, hogy az bizony elég silány fércmunka! Csupa önzés, önzés és megint csak önzés. Valami jobbat, nemesebbet szeretett volna formálni. Vett mindenféle finom ingredienciákat, egy kis jóakaratot, jó nagy adag nemes felhevülést másnak érdekeiért, egy csipetnyi önzetlenséget, mely minden embertárson segíteni kíván és igyekvésében magáról megfeledkezik. Végre sok-sok lemondást és földhöz ragadt szegénységet. Ezt mind jól összekeverte, és ebből lett Ádámnak, a köznapi filisztereknek javított kiadása, ebből lett a vérbeli hírlapíró. De e fennkölt lelkű idealista alak merőben lehetetlennek bizonyult ennyi komiszság és romlottság közepette. És az Úristen látta: Bizony hamar letörik remekművét, nemsokára kipusztítják ezt a kiváló, jó, nemes altruista fajtát. Erre a teremtő Úristen elrendelte, hogy a nagy idealista legalább két órát naponta, úgyszólván önvédelemből éppolyan durva, alávaló legyen, mint a többi önző, korrupción hízó kortársa, sőt némelykor cinizmusban, romlottságban túltegyen rajtuk. Ez a zsurnaliszta, barátaim: a rákényszerített önzésbe ojtott idealista. Ó, fiaim, ha nekünk kevesebb adósságunk és valamivel több készpénzünk volna, mi versenyezhetnénk jóságban és nemességben az arkangyalokkal. Mert szívünk jó, mi szeretjük az embereket, kivéve azokat a köztiszteletben álló gazembereket, akiket egyelőre még nem akasztottak föl, és akiket csipkedni, megtámadni szent újságírói kötelességünk.

Lorian: Óh, milyen igazat mondsz!

Villányi: Ha előleget kapok, mindig jobb és nemesebb embernek érzem magamat. Ha egyszer főnök leszel, erről ne méltóztassál megfeledkezni, és igyekezzél engem minél inkább megnemesíteni és javítani.

Kovalszky: Szívvel-lélekkel veletek vagyok! Szervusztok! Gyorsan össze kell valamit ütni a holnapi számnak.

Munkatársak (egyszerre): Éljen a mindszent-hunkárfalvi képviselőjelölt!

(Mind a négyen el.)