Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 15. szám · / · Radó Sámuel: Újságírók
Liszka, Kovalszky.
(Kovalszky köszönés nélkül belép és kalapját a földhöz csapja.)
Liszka: Mi lelt, mi történt?
Kovalszky: Semmi, csak egy kicsit elcsaptak!
Liszka: Szent Isten! Elcsaptak!
Kovalszky: El! A gazda fölmondott és rögtön elbocsátott!
Liszka: És miért?
Kovalszky: Rossz cikket írtam!
Liszka: Az Istenért, beszélj világosan, ne gyötörj!
Kovalszky: Mondom, rossz cikket írtam! A gazda módfölött fölháborodott. Ordított mint a sakál. Azt mondta, elárultam őt. Kompromittáltam a lapot! Keresztülhúztam a politikáját. Egy percig se maradhatok többé a lapnál.
Liszka: De mit tettél tulajdonképpen! Még mindig nem értem!
Kovalszky: Pedig a dolog nagyon egyszerű. Lapunk, a Puritán tudvalevőleg heves ellenzéki.
Liszka: Véresszájú! Nap-nap után a sárga földig lerántja a minisztereket!
Kovalszky: Egy hét óta már nem! A lap nagyon megjuhászodott. Úgy látszik, a gazda nem nyerészkedett eleget az ellenzékiséggel! Elhatározta, hogy átkanyarodik a kormánypárthoz. De óvatosan, nagy circumspekcióval. Még velünk szemben sem volt őszinte. Nem rukkolt ki a farbával. Csak bizonyos jelekből sejtettük, hogy ellenzékiségünkből engedünk. De azért a csipkedést nem hagytuk abba! Egész világosan senki sem látott. Még a műhelyben is a sötétben tapogatóztunk. Ebben a helyzetben azután nem láttam semmi rosszat benne, hogy tegnap éjjel leadjam a nagy hírt: Megbukott a kormány! Természetesen nem közöltem a dolgot csak amúgy szárazon, hanem kicsit kicifráztam! Sőt, hogy őszintén bevalljam, vad indiánustáncot lejtettem a bukott kormány teteme fölött. Ebből lett azután a nagy patália. A gazda éktelen haragra lobbant, elnevezett engem mindennek, csak becsületes, intelligens embernek nem, és kiadta az utamat.
Liszka: Hallatlan! És mit fogunk most kezdeni?
Kovalszky: Ha én azt tudnám, galambom!
Liszka: Nem lehetne valami más szerkesztőségben állás után nézni?
Kovalszky: Nem is merek ajánlkozni!
Liszka: Miért nem?
Kovalszky: A kormánypártiak árulónak tekintenek, az ellenzékiek viszont nem bocsátják meg a múltamat. Egyik pártnak se kellek. Négyszáz koronás zsurnalisztákkal szemben elvek dolgában a világ végtelenül szigorú, semmi esetre sem olyan elnéző, mint nagy politikusokkal szemben.
Liszka: Tehát megint vissza fogunk süllyedni a régi nyomorba! Azt hittem, hogy végleg kievickéltünk a bajból, mikor egy éve a Puritán állandó belső dolgozótársa lett! Milyen szépen berendezkedtünk! Egész tisztességesen éltünk! Még adósságot is tudtunk törleszteni! Most ennek vége! Milyen sors vár ránk! Közeledik a tél, miből fogunk fűteni?
Kovalszky (keserű gúnnyal): Az aranyórából, fiam! Ha az elfogy, majd a többi is a zálogházba vándorol! Dunyha, párna, kredenc, minden, ami csak becsapható!
Liszka: A kredenc! Azt nem engedem!
Kovalszky: Hja, fiam, a politika áldozatot kíván! Férjed rossz politikát csinált, és a kredenccel megfizetünk érte!
Liszka: De te nem csináltál rossz politikát! Te semmiféle politikába nem avatkoztál bele! Te nem akartál a kormánnyal ujjat húzni!
Kovalszky: Persze hogy nem! Nekem csak egy meggyőződésem van. Én az éhes gyomor pártján vagyok. Ebédelni akarok! Ez a legszentebb meggyőződésem. Én gyenge legény vagyok ahhoz, hogy már elveim is legyenek.
Liszka: Eszerint veled nagy igazságtalanság történt!
Kovalszky: Ilyen igazságtalanság mindennap megesik.
Liszka: De ez a közönséges igazságtalanság az én bőrömre megy, tehát nekem nagyobb katasztrófa, mint a tatárjárás.
Kovalszky: Fiam, látom, nem szeretsz nyomorogni. Nem kedveled a koplalást. Akkor hát kár volt egy hírlapíróval összeállnod! Az újságírás kockázatos mesterség! A hírlapíró mesterember is meg bűnbak is.
Liszka: Ha hagyja magát! Ordítani, rugkapálózni kell. Megfenyegetni kell a gazdát! Meg kell őt győzni, hogy nem vezetett réged semmi rossz szándék.
Kovalszky: Azt ő jobban tudja, mint én. Értsd meg, neki szüksége van bűnbakra, és én a lehető legalkalmasabb médium vagyok. Cikkem felbőszítette a kormánypártot, és zavarta a megkezdett alkut. Éppen a próbaidő alatt cikkem folytán a lap megbízhatatlannak mutatkozott. Ezt a hibát jóvá kell tenni! Garanciákat kell adni, és a legerősebb az, ha a szerencsétlen cikk íróját elcsapják.
Liszka: De ez hallatlan gonoszság! Egy szegény ördög egzisztenciáját ilyen önző számításnak áldozatul dobni!
Kovalszky: Perelj az Úristennel, fiam, aki a társadalmat és különösen a sajtó világát olyan bölcsen berendezte.
Liszka: Én nem hagyom annyiban a dolgot! Odamegyek a gazdához! Én a cudarnak szemébe vágom perfídiáját! Mért komédiázott előttetek! Mért hagyott téged tévedésben a változott irány felől! Majd megmutatom neki, mire vagyok képes! Fellázítom a szerkesztőséget. Sztrájkot hirdetek! A kollégák csak nem engedik, hogy egyik társukkal oly vérlázító igazságtalanság történjék! Ami veled megesett, az holnap minden egyes munkatárssal megeshetik.
Kovalszky: Ennyi előrelátást hiába vársz a kollégáktól! Mi finomak vagyunk! Mi az intelligenciához tartozunk! Tehát önzőbbek és irigyebbek vagyunk a nép fiainál. A szellemi arisztokráciában nincs annyi összetartás, mint a rongyos proletárok közt.
Liszka: Én nem engedem magamat eltántorítani! Én elmegyek a szerkesztőségbe! Beszélek a gazdával! Szeretném látni, nem-e fog engedni, nem-e fog visszavenni!
Kovalszky: Nem is juthatsz be hozzá!
Liszka: Betöröm az ajtót! A kétségbeesés nem ismer akadályt!
Kovalszky: A kétségbeesett embert kidobják! Hiába minden! Én a kövezeten fekszem. Tudja Isten, mi lesz velünk!