Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 15. szám · / · Szabó Dezső: Pascal éjszakája
Látta szüleit, kik a 48-as idők utáni rajongások templomává dédelgették otthonukat. Látta a "nappali szobát" a hazafias svungok Atyaistenével "Kossuth apánk" patetikus képével. Egy másik képen egy őrültségig borzas borbély a földre nagy betűkkel cinóberezi: Hazám! Ez a haldokló Petőfi. Egy másikon hullák, térdeplő emberek s alatta nagy cintányérosan hazafias szavak cascadeja: ez Kossuth imája. Azután a gyűlölet és könnyek vászna: az aradi tizenhárom kivégzése egy önképzőköri ifjú képzeletén át festve. Látta kisgyermek önmagát, amint lélegzetveszetten nyeli magába Gracza forradalomját, a lapok úgy sivítnak át gyermek idegein, mint a szaharai szél, és belső zsebébe rejt egy kést, és lelkébe egy esküt, hogy ha valaha találkozik az "áruló" Görgeivel, ezzel a késsel leszúrja... Most választás lesz, és egész éjjel sírva imádkozik szüleivel, hogy az ellenzék győzzön, és végre "megváltsák" ezt a szegény Magyarországot. Látja a Petőfi-Kossuth-féle nemzeti-demokratikus mitológia fényes, alaktalan köd-isteneit: az "eszme", melyet "nem lehet bilincsre verni, s mit hiába visznek bitóra". A Haza, mely "mindenekelőtt való: bökj meg e szóval egy embert, s csak úgy fog csurogni belőle az abszolút önzetlenség lunatizmusa". A Nép, mely "felséges", az egyszerű, szegény, de becsületes kunyhóban lakik, s hiába küzd az aljas Palota ellen, s csak hadd üljön, tűrjön, szüljön addig, míg Kossuth apánk igéi megváltják. Azután a nagy francia forradalom hármas rakétája: a Szabadság, Testvériség, Egyenlőség... abszolút numenek, az élet mint Ding an sich, amikért príma gyönyörűség "bilincset, bitót szenvedni". Hogy sajnálta, megvetette azt, aki párnák közt halt meg, mikor minden jóravaló ember mártír. Azután az Isten, de az új "liberális" Isten, melyről a felekezetek véres pelenkáját lecibálták a forradalmak, mely "többé nem a dogmák Istene", hanem egy alaktalan fényes impotencia, egy minden tüdőbeteges varróleánnyal együtt síró tehetetlen jóság, a világ pórusain kicsepegő líra.
Igen, ez volt a nagy betegség: az epikus idők elmúltak, de az epikai rajongásokra rászokott idegek nagy fényes tartalmatlan szavakban próbáltak továbbra is mitológiát élni. Mivel fogja etetni ezeket a lírai Titánok számára nevelt idegeket a mikroszkopikusan reális realitás?