Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 14. szám · / · Figyelő
A sok évű, mindig fiatal Rochefort meghalt. Nem életrajzát akarom ide dióhéjazni, bármely lexikonban rátalálsz. Csak emlékeztetni akarok erre a szép életdarabra, akinek szervi szükségszerűséggel kellett az erős meggyőződések sportja.
Pályája második felében a "reakcionárius" volt elmaradhatatlan jelzője. A már megkergült császárság utolsó éveiben, 1869-70-ben ő volt a forradalmi remények gyűjtőpontja, a tömeglelkesedés fő forrása. Dacos szép Petőfi-féle feje - lásd Rodin büsztjét a Luxembourgban - a nagy szenvedélyek irradiálására született. Mikor a fiatal újságírót, Rochefort barátját: Noirt az egyik Bonaparte herceg lelövi, Rochefort lapjában lebanditázta a császár családját, s forradalmat jelentő sorokkal hívja meg a népet a temetésre. Ez a temetés talán izgalmas életének legpatetikusabb jelenete - legalábbis legjobban mutatja az egész Rochefort-t vulkanikus kvalitásaival és - gyengeségeivel. A végsőkig heccelt óriási tömeg követeli Rocheforttól, hogy a koporsóval élükön menjenek Párizs ellen, Párizs ellen, mely III. Napoleon katonáival, van megrakva. És a nagy lavinaindító megrokkan a két halálos erő, a Napoleon szuronyai s a megbódult tömeg között és: - elájul! A végső merészség, mely akasztófára vagy államok élére hazardírozza az embert, hiányzott belőle.
A fél-zseni tipikus formája volt: kalandor és hős, temperamentum-demokrata, ízlés-arisztokrata, ötletes, következetlen. De mindig erősen élő, mindig extręme.
Mikor a köztársaság dolgai úgy-ahogy rendbejöttek, s az állam kezdett szocialista színezetet kapni, ezelőtt a nagyobb ellenállás irányában elsülő erő előtt csak két út állott: egy harcoló anarchia vagy harcoló nacionalizmus. Ő az utóbbit választotta. És ő volt - a sokkal kisebb kaliberű Déroulédes-del együtt a revanche-dédelgetők minden gyönyörűsége.
Az élet hatalmas megnyilatkozása volt, s akik minden meggyőződés, minden hitvallás mélyén az élet után szimatolnak - bármily színű szalag legyen a gomblyukukban - megilletődhetnek a távozásán.