Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 12. szám · / · Figyelő
Riedl és azok, kik Thaly Kálmánban találták meg sok híres kuruckor-belinek vélt ének apját, nevezetes külföldi példákkal védik a Rákóczi-kor e késői Mikes Kelemenjének fehér karakterét. Bár ez hitem szerint fölösleges, úgy gondolom, hogy én is ezt cselekszem egy sejtésnél jóval több adalékkal, e pársoros valamivel, mely emberi dokumentum. Az ifjú Thaly költő akart lenni, s mert költő, természetesen a legelső, s mert szent naivságú teremtése volt a Jóistennek, bele akarta írni magát az úgynevezett örökkévalóságba. Ám akkor az abszolút császárság korát élte a magyar vers: Arany János volt a kalifa, s még gondolatnak is bűn volt azt hinni, hogy volt és lehet más poéta még. Szegény Thaly, sokan emlékeznek még, s még többen tudják, mikor verseskönyvére barátjai, "patri"-ai választói tán majdnem ötezer előfizetőt gyűjtöttek, holott Arany akkori új könyvéből ezerhétszáz exemplar fogyott csak, bizalmas körben így biztatta magát erőszakos dicsekvéssel:
- Most már lármázhatnak az atyafi és pajtás kritikusok, a közönség ítélt, hogy ki a nagyobb költő.
Mit érti azt egy mai magyar poéta-titán, micsoda önérzetet, hír-szomjúságot s micsoda halálos vakmerőséget jelentett ez a mondás annak idején? Arany már akkor minden tanárok és diákok költője, főhercegek észrevettje, szobrászok lesbe vett áldozata és minden semmi volt, ami csak költő lehet. De Thaly Kálmánnak az fájt tán legjobban, hogy Arany miatt ő nem lehet már második osztályú "klasszikus" sem, s nem bukhat vizsgázó diák soha a verseiből. És most már hamarosan érthető, ami történt evvel a ha nem is nagy, de igaz poétával, evvel a féktelen ambícióval, evvel a peches Arany-kortárssal. Egyszerre akarta önmagában megölni a fantaszta hitet, hogy csak a kiválasztott költőé lehet a halhatatlanság, s ugyanakkor ezt a kicsúfolt halhatatlanságot Aranyt-ütően akarta önmagának megszerezni, ha szent dolussal s ha egyelőre titokban is. A kuruc-kor, ez a mindent bearanyozó, talán azért volt neki haláláig a legszentebb, mert elfogadtatta, igazolta őt olyannak, amilyennek hitte magát, nagy költőnek. Thaly Kálmánról regényt kellene írni, jókaiast, flaubertit s móriczzsigmondosat együtt, valami nagyon szépet.