Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 12. szám
Vánkosom hűl s a szivemig rántom
Fázósan a bölcseség-takarót:
Be családtalan holnapok futnak rám,
Száz apa s fiú, ki egymaga vót.
Szinehagyott a multi barátság,
Megszőkültek a szép, fekete nők:
Hogy simogattak még tegnap is engem
S én hogy simogattam tegnapelőtt.
Fia vagy apja a szeretetnek,
Egymaga szivem, száz heves család,
Nem becézek és becézni már nem tudsz
S fattyui nászok szöknek rajtad át.
Hogy tudtam óvni boldog atyásan
S ölekbe simúlni gyermekesen,
Ijjedt szemeket hogy tudtam csókolni
S csókra, ha rebbent, hogy húny a szemem.
Furcsa családi életem így fut,
Óh, fiui függés s víg apa-kín:
Fiuk már keveseknek tudok lenni
S már nincsenek esküs, jó fiaim.
Friss lyány nem csókol többé anyásan,
Bátor barát se nekem sír, ha fél:
Szívemben az elvesztett, szép családok
Tűzhelyeiről pernyét ver a szél.