Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 12. szám
A végtelen vad réteken
Novembert trombitál a szél,
A végtelen vad réteken
Zúg-búg a szél
Garaboncásan útra kél
És mindig új haragba fúj,
Zúg-zúg a szél,
A vad novemberi szél.
A kútakon viharra vár
A vaslakat s a csiga, zár
Csikordul,
Az útakon viharra vár
A vaslakat s a csiga, zár
Zordul
Azt mondja, hogy halál.
A szél a vízen nyargalász,
Levél röpül nyomába száz.
A vad novemberi szél,
A szél haragja szétszed
Minden picinyke fészket,
Vasvesszővel dörömböl,
Agg lavinát tépáz, szilaj örömből,
Üvölt a tél,
Süvölt a szél,
A vad novemberi szél.
A nyomorult kis kalyibák
Megfoltozott ablakja sír,
Röpül a rossz újságpapír
A szél mivel most galibál
- A vad novemberi szél! -
És mit se tudva az időröl
A vén malom csak jár le-fel,
Villanva kattog, kelepel,
A bús malom most szelet őröl,
A lisztje most a szél, a szél,
A szél,
A vad novemberi szél.
A régi pajta nyöszörög,
A vén templomtorony mögött
Recsegnek régi cölöpök,
Sóhajt a gátor, a sikátor
A bátor
Szél vad zajától,
A vad novemberi szél zajától.
A temetőn a sírkeresztek,
Holtak kinyuló karjai
Lehullanak, a fejfa reszket,
A szél, a szél csavarja ki.
A vad novemberi szél,
A szél,
Halljátok, hogy sziszeg a szél,
Boszorkánylakta út a cél,
Fagyot fütyöl, dühvel tele
Remegjetek, tarol a szél,
A félelem és jaj szele.
Láttátok éjjel őt, ki oly vad,
Letépte az égről a holdat,
Remegtek rozoga faluk,
A megriadt nép nem aludt,
Csak vakogott az avaron,
Mint a barom.
A végtelen vad réteken
Bömböl a szél,
A vad novemberi szél.