Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 12. szám · / · Móricz Miklós: A nemzeti művelődés geográfiája
De ez a könyv, amelyről szó van, mégis a legcsodálatosabb magyar könyv. Szerzője vitairatnak szánta ezt, s egyszerre kétfelé hadakozik vele: a geografizmusz ellen, és a másik oldalon a monista világnézet ellen. Czirbusz egyszerre tudós és pap: a fatalizmus éppen olyan ellensége, mint a tudományos elfogultság. Harca, mint minden férfias erőfeszítés, tiszteletreméltó: és mégis alig lehet mosolygás nélkül nézni. Fegyverei a legtarkább látványt nyújtják: a hitvitázók személyes, szellemtelen gorombaságaitól, a vidéki ember akadékoskodásától, a papos szőrszálhasogatástól kezdve végig a tudományos színű, majd csakugyan tudományos értékű érveken át egészen a legfeketébb dogmatizmusig minden megtalálható ebben a fegyvertárban. S amellett Czirbusz szinte görnyed a rengeteg ismeret alatt, amely negyven év munkássága alatt reárakódott. Mint mondtuk, érdeklődési köre csodálatosan széles, és memóriája hihetetlenül mély. Tájékozottsága bámulatos: idézeteit költőktől, muzsikusoktól, anekdotákból, vidéki lapokból, az Iparművészetből veszi, s ugyanakkor könyvtárra megy azoknak a könyveknek halmaza, amelyek foglalkoztatják, s amelyek minden műfaj, érték, irányválogatás nélkül sodródnak elénk előadásának tagadhatatlanul zavaros hullámai között. Példának elég lesz ez az egy: a "Fatalizmus az ember geográfiájában" című fejezetben a 76-111. oldalon 112 különböző szerzőt, nevet idéz Czirbusz, némelyeket természetesen többször is. S könyve végig ilyen: hemzseg az idegen nevektől és az idézetektől. Jászi Oszkár kitűnő könyvének (A nemzetiségi állam kialakulásáról) éppen úgy igazságot szolgáltat, mint ahogy elismeri például a Balaton monográfiájának becsét, de gondosan ügyel rá, hogy a maga szempontját szem elől ne tévessze. Elfogulatlansága éppen ezért igazán meglepő, szokatlan: mert olyan pontokon ütközik ki belőle a hitéhez ragaszkodó ember konoksága, amelyeken nem is várnánk, s más, nagyon is kényes pontokon habozás nélkül vallja be s ismeri el a mások igazságát. Egészben véve pedig érdekes adatoknak páratlanul gazdag tömege ez a könyv.
Anyaga fölött Czirbusznak nincs biztos áttekintése. Könyvét igazán nem lehetne épülethez hasonlítani, amelynek oszlopai egymást is erősítik, és az egész terhet egyenletesen hordozzák. Hatalmas téglarakás ez, minden különösebb csoportosítás nélkül: az egész épület anyaga itt van, de csak a legáltalánosabb szempontok szerint, nagyjából rendezve s még így sem szigorúan. A mondanivalók mindig ötletszerűen követik egymást, s az ötletszerűség bizonyára nem elég arra, hogy egy ilyen természetű könyvnek gerince legyen.
Ez, vagy legalább ilyenforma a Czirbusz Géza könyve. Megkapóan biztos látás, valósággal regeneráló erejű igazságoknak felismerése és kijelentése, de zavaros előadás és a szerkesztés biztosságának majdnem teljes hiánya. Olvasmánynak azonban ez a könyv nagyon érdekes és bizonyos, hogy nálunk nagyon régen nem jelent meg könyv, amely több joggal tarthatott volna számot a nagyközönség érdeklődésére, mint a Czirbusz Géza könyve. A nagyközönségére, amelyért mindennek történnie kell, vagy legalább kellene.