Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 12. szám
Ma egész nap hómellű dombokon
Nevetve hordoztam a te neved
Sikló kacajjal, szívdobbanva hordtam,
Mint dévaj gyermek drága serleget.
Elvittem álmos arcképek közé
Kik ülni s élni dédapáim látták,
Felgyújtottam szobámban és szívemben,
Mint félénk estén biztoslelkű lámpát.
Bebűvöltem bő ráncába ruhámnak
Könyvek lapjára szedte a szemem
Magamba szíttam étkek illatával
Megsimogattam bútor testeken.
A te neved volt minden igenlésem
Mellyel a napnak ma igazat adtam -
S mint régi bölcsek ifjú bölcsesége
Úgy bújt meg titkon képcsokros szavakban.
Betűrejtvénybe kerekült világom -
Kedves neved körül játékba füzött.
S mosolygva néztem mély kiváncsiságod,
Mellyel szívemben magadat bötüzöd.