Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 9. szám · / · Figyelő

Ignotus: Lehr Albert

Lehr Adolf most lett hetven éves - s aki idén nyáron lesz huszonhat esztendeje, 1887-ben, hogy lematuráltam nála, azóta csak egyszer találkoztam vele, huszonegy év előtt, 1892-ben, kevéssel azután, hogy első kötetkémről, A Slemil keservei című kis verses elbeszélésről Gyulai Pál meleg és megértő hajlandósággal emlékezett volt meg a Budapesti Szemlében. Lehr Albert, ki mint tanár kevés tanítványát ismerte közelebbről, s irántam, mint német újságíró fia iránt, az iskolában némiképp elfogult is volt, utólag, a Gyulai Pál ismertetéséből ismerte meg, hogy nem voltam érzéketlen tanítványa, s mikor véletlenül az utcán találkoztunk, megható komolyan szorította meg, mintegy jóvátevően, a kezemet. Lehet, sőt nyilván tolakodás, hogy mikor egy kitűnő ember korünnepét üljük, a magam apró esetével hozakodom elő - de isten látja lelkem: nem hiúságból teszem, nem is azért, hogy magamat emlegessem, hanem mert ez az a virág, amit én nyújthatok feléje, a magam példája, mely azt mutatja, hogy kiváló egyéniségek ott is és akkor is jó végzet gyanánt hatnak, ahová nem is tudták, hogy értékességük sugarai elhatottak. Közel egy emberöltő telt el, mióta Lehr Albert egyénisége rámsugárzott, s azóta volt szerencsém a legkiválóbb magyaroknak közelébe jutnom, de érzem, hogy ma is a Lehr Albert - megbocsásson, hogy ily szárazon tudok róla beszélni - nem volt jó pedagógus. Távolról sem lehet teszem Scholtz Ágostonhoz mérni, a ma is élő kiváló mathematikushoz, ki után valósággal sírtunk, mikor a lutheránus gimnázium diákjaitól elvitték tőlünk egyetemi tanárnak, s még évek múltán is emlékezett minden egyes együnkre, hogy ki milyen algebrai formulát nem tudott a negyedikben vagy a hatodikban. Fröhlich Róbert, Weber Rudolf, Böhm Károly... ezek a kitűnő cipserek, kik akkor s az akkori evangélikus főgimnáziumnak főemberei voltak, mind érdeklődőbbek s megbecsülőbbek valának az egyes növendékek erényei és fogyatkozásai iránt, mint ez a teljesen elmagyarosodott soproni ember, ki típusa a vallásiakban türelmes, de intellektusban annál türelmetlenebb ősmagyarnak, s aki, mint Kerkápoly Károly vagy Szilágyi Dezső vagy a híres orvosprofesszor Kovács József, bizonyára szintén elsóhajtotta, amit az öreg Füzesséry fiskálistól (a Polónyi Géza hajdani ellenfelétől) hallottam egyszer eltoporzékolni: teremtő nagy isten, hogy' teremthettél szamarakat! Lehr Albert sohasem tudta megérteni, hogy hogy lehet valaki szamár - de viszont minden egyebet megértett, s ami benyomások bennem művészi érzék gyanánt dolgoznak, azokat szinte mind őtőle vettem. Hogy a nyelv lélekrádium s a forma kristálya a léleknek: azt Lehr Albert tanításából éreztem meg, olyan időkben, mikor a rádiumot még nem ismerték, s a formát olybá vették, mint az überziehert, amit váltogatni lehet aszerint, amint nap süt vagy eső esik. Arany Jánosnak művészi nagysága s Goethének külön mindenség volta az ő odavetett villantásaiból világosodott meg előttem. Mikor a reverendából kiugrott filológus, Hatvany Lajos, az ő kápráztató rakétáit a filológia ellen föleregette: a Lehr Albert eleven filológiájára gondolva vontam el magam e káprázat elől, az ő megmutatásaiból tudván minden idegemben, hogy a szó ige, hogy minden egyes szó egy-egy Szezám nyílj meg, mely ősi kincsesházakat nyit meg az avatott előtt. Azt merném mondani, hogy Blahánén kívül a Lehr Albert Toldi-filológiája tett legtöbbet arra, hogy az idegenből magyarrá lett budapesti intellektualitás beleérezze magát a magyarságba. A mai irodalmi nyelvbe, melyet végre is emberi írások alakítottak, egyrészt a Lehr Albert tanításán nevekedett ivadék vitte át a magyar folyamatosságot. Talán nem véletlen, hogy a Nyugat szerkesztői között Fenyővel ketten is vagyunk Lehr Albertnak tanítványai (mint ahogy az sem, hogy Hatvany Lajossal együtt hárman is közel álltunk volt Gyulai Pálhoz). Sugalló erejű férfiú ez a certáns grammatikus, s aki java férfikorának teljes duzzadó türelmetlenségében láttam utoljára, el sem tudom képzelni öreg embernek - legfeljebb öreg úrnak, mint az ő soproni konskolárisát, Halász Imrét, vagyis úrnak az öregségen is, csak tapasztalatban s emlékezésben öregebbnek, a munka szépsége iránt alázatosabbnak a fiataloknál.