Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 8. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Ligeti Miklós szobrai

Néhány probléma: Micsoda szerepe van, vagy lehet a piktúrának, a piktori érzésnek a szobrászatban? Mennyiben érintette az impresszionizmus a szobrászat utolsó harminc esztendejét? Az architektúra és a szobrászat érintkezési pontjai?

Hamarjában ezeket találtam feljegyzésre érdemesnek. Csak feljegyzésre, nem pedig megoldásra, aminthogy végső érvénnyel egyiket sem döntheti el semmiféle esztétika, és mindig egy-egy művész akaratán, akaratának eredményességén múlik, hogy mily irányba fordulnak az "örök" törvények.

A művészen múlik, de aztán csakugyan az is legyen az illető, erős fejű, erős hitű és hitét másokra is átruházni bíró egész ember, aki jelenvalóságával szankcionálja azt, ami keze alól kikerül.

Igaz, hogy ilyen szabású ember minden száz esztendőben legfeljebb ha négy-öt akad, és talán nem is igazságos, méltányos eljárás, hogy éppen Ligeti Miklós az, akire ezt ráolvasom, aki - legalább szobrai szerint - sohse gondolt vagy gondolhatott arra, hogy jobbra-balra rándítsa a képfaragás kormányrúdját, mert ez súlyos ballasztja lett volna az ő külsőséges, könnyű előrehaladásának, anyagi érvényesülésének.

Nem mentségül, csak magyarázatképpen megjegyzem, hogy Ligeti és általában minden szobrász, akinek utcákon, tereken szobrai állnak, munkájáért sokkal inkább felelős, mint akármelyik festő vagy más művész, akinek kisebb emberkörhöz jut el a megnyilatkozása. Ez a fokozott felelősség maga után vonja a megkülönböztetett mérték szerint való értékelést.

Ligeti Miklósnak az Anonymus-szobor a legnagyobb sikere. E szobor plasztikai jelentősége minimális és kvalitásai negatívek. Nem olyan ízléstelen, mint a budapesti szobrok nagy része, nincsen benne annyi hiba, mint azokban, nem is volt módja rá, egyszerűen azért, mert kikerülte a plasztikai problémákat, még csak nem is utalt rájuk.

A szerencsés környezet történelmi hangulat mázával vonta be a szobrot, a sűrű lombok alatt gubbasztó láthatatlan arcú szoborember torlódás nélkül, tisztán vetíti ki a titokzatos notarius emlékéhez fűződő képsort. Ebben aztán ki is merül a szobor egész jelentősége.

Kőhajtásnyi távolságban ott a Rudolf trónörökös szobra. Ebben aztán bántó módon üt ki Ligeti plasztikai érzésének ingadozása. A súlyelosztás, a tömegegyensúly legelemibb, kézenfekvő szabályaival ellenkezik. Telve van megoldatlan és rosszul megoldott résszel.

E két szobor mellett az Ernst-múzeum termeiben kiállított hetvenkét szobra, két üvegszekrényt megtöltő színes cserepei és néhány rajza. Ebből rajzolódik ki Ligeti Miklós profilja.

E tekintélyes számú szobor legnagyobb része portré. A megrendelői igazán meg lehetnek elégedve, a portréhűség és az úgynevezett sikkes előadási modor tekintetében e márvány- és bronzszobrok az előkelő modellek szellemének teljes mértékben megfelelnek.

Mondanám azt is, hogy a művészetnek ez a fajtája alantas valami, és távolról bizonyos osztálynak való alárendelés erkölcstelen bizonysága, de aztán feltolul az a kérdés, hogy éppen a legvaskosabb példával éljek, Mediciek síremléke, melyben szinte benne érződik annak a kornak, az uralkodó osztálynak morális tartalma, a mecénáshoz való alkalmazkodás, melyik ponton mutat analógiát, akár felfogásban, akár külső vagy belső jelentkezésben, ezekkel a felületes, a portrészerűségen túl egészen tartalmatlan szobrokkal szemben?

Készség, az ügyesség bizonyos mértéke le nem tagadható, sőt a Merengés című bronzából hiányzik az a terrakotta csapkodás, ami a többi bronzainak felületét kényelmetlenül bizonytalanná teszi, és nem ád lehetőséget arra, hogy a bronz formákat összevonó síkjának karaktere, a maga súlya, jelentősége szerint szóhoz jusson bennük. Ebben a bronzaktban, mintha tétova tapogatózással már keresné azt az utat, mely kivezeti őt abból a zsákutcából, amelybe a nagyobb távlat híján való céltalan dolgozás sodorta őt. De aztán egy teremmel odább ott áll az ő "Lélekrontás" című bronza, egy nagy bőrszárnyú lebegő démonnal fedett akt, amely olyan szégyenletes botlása Ligetinek, hogy még abban a környezetben is lesújtó.

Nyugalom, ezt a fogalmat Ligeti nem ismeri. Hogy a márványt festi, az még hagyján, de az a nippszerűség (a szó rosszabbik értelmében), az a tintatartó-díszmű-modernség, a figuráinak elnyújtózása vagy görcsös összehúzódása majdnem elviselhetetlen. Ezen nem segít a márvány tükörfényes csiszolása, ezt nem lehet összetéveszteni a firenzei nagy szobrászok intencióival. Aminthogy a felület lecsiszolása nem azonos a formák kivonatolásával.

Krisztus sírbatétele már komolyabb kísérlet, a téma is rótt rá bizonyos stílusbeli kötelezettséget, de ez oly elszigetelt, a többi szobraival annyira össze nem függő munka, hogy egy adott motívum feldolgozásán kívül alig van fontossága. A szobraihoz készült rajzok egészen nívótlanok.

Színes cserepei ellenben nagyon kedvesek. Piktori hajlandósága kitűnő talajt talál ezekben az apró figurákban. Parasztfigurái különösen szerencsések, ahol egy-egy színfolttal annyi minden kifejezhető, ahol valamelyik kontraszt naiv hangsúlyozása felér az árnyalatok egész színsorával. Vaskos formái közvetlenebbül, gazdagabban adják azt a kedves primitívséget, mint a kiizzadt finomkodás. Azonban az élet egész tragikumát talán mégsem lehet belészorítani, egy kis darab égetett, festett agyagba.

*

Fémesné-Fridrik Mária hímzései. Ligeti Miklós kiállításán néhány hímzett párna és egy terítő látható. Örvendetes jelei annak az egyre erősbödő evolúciónak, amely a hímzést lassan-lassan kiemeli abból az alárendeltségből, ami az unatkozó polgárasszonyok unaloműző színtelen mulatságát jelenti.

Fémesné hímzéseinek legszebb erénye a díszítési elemek konstruktív kiképzésében rejlik. Motívumait rendkívül logikusan fejleszti ki, a közöttük fennálló kapcsolat hangsúlyozását éppen olyan fontosnak tartja, mint a megfelelő díszítési elemek kikeresését. Minden formája egyúttal egy-egy színegységet jelent, és ezek az egységek éppen a gondos, tervszerű elrendezés által jóleső harmóniát adnak. Színharmóniái tömörek, és azt a hatást keltik, mintha felfokozott színfoltok sorakoznának egymás mellett.

Párnái igazán alkalmasak arra, hogy melegséget, színt vigyenek a zagyva, rideg budapesti lakásokba.