Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 7. szám · / · Disputa

Ignotus: Olvasás közben

Senki sem tud oly ostoba lenni, mint az okos ember. A politika az okosság mestersége, s a stupid angol a kisujjában különb benne, mint az elmés francia. Micsoda őrületes ostobaság most: a hároméves katonai szolgálat visszaállítása, miután évekig már kétéves volt. Az embereket mennyire egyenesen az anarchiába kergeti, ha egy szabadságot vagy könnyebbséget, amit már egyszer kínos-keservesen megszereztek, megint visszavesznek tőlük! Ugyanolyan bestiális ostobaság, aminő lett volna, ha - amire a dühös bosszú esztelensége hajtotta a vén Bismarckot, s csak a II. Vilmos féltékeny okossága tudta útját állani - a németektől vissza akarták volna venni az általános szavazati jogot. Bestiális, mert megnyomorítja az embereket - nemcsak jóban való megrövidítéssel, hanem a legfőbb jótól: a reménytől s a hittől való megfosztással -, mert hogy vigasztalódjanak szegények egy szebb jövővel, s hogy örüljenek annak, amit elértek, ha nem lehetnek bizonyosak abban, amit elértek? S ostobaság, mert hiábavaló bestialitás - hiába állítják vissza, ami már egyszer összeomlott, hiszen éppen azért omlott volt össze, mert már megállhatatlan volt, s az erők, melyek felrobbantották, szünetelésének ideje alatt bizonyára nem fogytak, sőt minden bizonnyal meggyarapodtak, s ha tűrhetetlenségük a rabságba vagy a nyomásba beleszületettek számára is tűrhetetlen volt, még tűrhetetlenebb lesz a szabadsághoz vagy enyhülethez szokottak számára. Ez az oktalansága a restaurációknak, s ebbe döglenek bele a kormányzataik. A gondolatlanságba. Abba a naiv hitbe, hogy a haladás fogyatkozásai ellen elegendő az elmaradottság intézményeit helyreállítani. Holott, természetesen, a helyreállításnak is haladnia kell. A haladás, bizonyos időn túl, kétségtelen bajokkal, károkkal, sőt veszedelmekkel jár - minden haladás, a legáldásosabb, a legszükségesebb, a legkívánatosabb, az állapotok legtermészetéből fejlett is. És kell ilyenkor, utána, mindig valamifajta restauráció - jobban mondva: rekollekció, a haladástól szétvetett szervezetnek új kristályba való szedése. De: újba. Kell, minden radikalizmus után, konzervativizmus: de a mindenkori radikalizmusból extrahált. A haladás fogyatkozásait nem lehet olyan intézményekkel jóvátenni, amely intézmények felrobbantásában, amely intézményektől való megszabadulásban állt tulajdonképp a haladás. Vagyis: a restaurációnak tanulnia és felejtenie kell - s ez az, amihez a francia restaurációk nem értenek. Franciaországban valóban vannak a haladás okozta bajok. A társadalom, a tisztviselőség, a hadsereg: szétszórt és fegyelem nélkül való. S azonfelül: a hadsereg számra sem elegendő. De egy fegyelmezetlen hadsereget olyan emberanyaggal bővíteni, mely haraggal és bosszúsággal áll zászló alá: ez majd jobbá, harcképesebbé teszi a francia sereget? S a fegyelmet s a felelősséget talán visszaneveli a társadalomba a tisztviselők, s a tanítók szervezkedésének megtiltása? Ha a kétéves szolgálat nem elég, s a katonai szolgálatot még tovább kell terjeszteni, akkor csak úgy lehet, ha még több szabadsággal, még több könnyűséggel fognak katonai szolgálatba minden fegyverfogható életkorban minden fegyverfogható embert - vagyis ha a militarista hadsereget felváltja a milícia. Hogy a milícia nem versenyezhet a militarista hadsereggel? Hát éppen az a probléma, a modern konzervativizmus problémája: úgy csinálni a milíciát, hogy felérjen a hadsereggel. S ha a társadalmat fegyelmezni kell: a modern konzervativizmus nem nyúl vissza az abgewirtschaftolt rendőri államhoz, hanem eltanulja teszem a munkásszervezetektől s a szociáldemokrata párttól a fegyelem, a köz iránt való áldozatkészség, a boldog alárendelkezés s a szolidaritás modern formáit.

*

A propos konzervativizmus: kevés emberben van meg az az erkölcsi bátorság, hogy merjen taktusra lépni, mikor a katonazene megszólal.

*

- Paris vaut bien une messe - akit nem ez fűt, az nem való politikára.

*

- A dolgosság ott nem fejlődik ki, ahol nem kell vagy nem érdemes. Teszem nálunk. Ahol meg lehet élni munka nélkül is, és nem lehet megélni munkából sem.

*

Nincs vénhesztőbb, mint jónak és tisztességesnek lenni.

*

Maga szeretné, ha az emberek jóakarattal volnának maga iránt - de fél, hogy ennek fejében azt kívánják, hogy szeresse őket.

*

- Nem tudja elgondolni, hogy - természetesen a kellő tisztelet és vonzódás határain belül - mennyire megvetek minden asszonyt, aki nem szerelmes belém.

*

- Magát könnyű megcsalni, mert igen bizakodó.

- Magát még könnyebb, mert igen bizalmatlan.

*

- Jaj, lelkem, szóltam őnagyságának, itt eltévedtünk, vissza kell fordulnunk, kerülő utat kell tennünk, nem mehetünk tovább - ide van írva: ezen a kerten tilos az átjárás!

- Egyszóval: van átjárás, felelt őnagysága, s ezzel már ki is nyitotta a kaput, s belépett a kertbe.

*

- Az élet nem jó, mondja a kisfiam, mert míg az ember kicsi, engedelmeskednie kell, s mikor nagy, dolgoznia kell.

*

Az élet különben azért sem jó, mert nem mindig az történik, amit akarok, s nem mindig akarom, ami történik.

*

Mindig az az erősebb, aki nem akar semmit.

*

A fotográfia igazolta a perspektívát, a léggömb a térképet.

*

Az ember nem hazudhat annyit, amennyi igaz ne volna.

*

James és Poincaré közt az a különbség, ami a kocsis meg a sofőr közt.

*

A művészet is megértetési eszköz ember és ember között, ebben is van fejlődése a technikának, s ebben is gyorsulás és gazdaságosság felé. Mint ahogy beszéd közben elmondhatatlanul gyorsabban gondolkozunk, és szűkszavúbban szinte már csak stichwortokban beszélünk: a költészet is megtalálja a fejlődés során ezeket a gyorsulási és ökonomikus formuláit. (Hasonlítsuk össze a Boccaccio és a Maupassant elbeszélő módját - a Lionardo oldalakon keresztül elmondott, s a Simplicissimus vagy a Vie Parisienne háromsoros anekdotáit.) E formulákig eljuthat minden művészet. Megeshetik, hogy hiperraffinált fejlődési fokon egy-egy művészet éppoly kevés adalékú, mint aminő e művészet legkezdetlegesebb dadogása volt. Ez magyarázza meg, hogy sok rokonság van egy mai rajz s az Altamira barlang bizon- vagy rénszarvasrajzai közt. Ez magyaráz meg - erőltetés, s az illető művésznek rosszhiszeműségben való marasztalása nélkül - olyas jelenségeket, mint Gaugin, ki a vad népek művészetéhez s a vad világok adataihoz fordult felfrissülésért. A magasabb fokon való visszatérés törvénye uralkodik a művészeten is - a primitívség is tud magasabbfokú lenni.