Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 6. szám · / · Figyelő
Biró Lajos legújabb darabja, a "Tavaszi ünnep", melyet a Magyar Színház mutatott be, meglehetősen nagy sikert aratott a közönség előtt és a sajtóban, s nekem jól esik, hogy nem kell semmiféle különvéleményt bejelentenem. Négy szereplője van a darabnak, s ezzel a négy szereplővel ilyen izgalmasan érdekes drámát játszatni: maga is külön művészet, melyet kiváltképpen méltányolnia kell annak, aki ismerni véli a színpadot is, a közönséget is. De - és itt van az oka annak, hogy mégsem volt forró, tomboló hatás - ez a négy szereplő, aki alkotja az egész drámát, nem tudott annyira közel férni a közönséghez, mint a Biró Lajos többi darabjának hősei.
Itt van Zólyomi, a huszárkapitány, hatalmas, erős ember, ki feleségül akarja venni a szép és gazdag Ágnest: feltétlenül szimpatikus volna a publikumnak, ha nem tudnók meg róla, hogy piszkos adósságai vannak, hogy nem szerelmes, csak pénzt akar, s hogy durván és kegyetlenül bánt egy leánnyal, ki tisztességét áldozta föl érte. Ez az izmos, csinos és ostoba katonatiszt, ha csak egy kissé szimpatikusan volna beállítva, roppantul tetszenék a közönségnek, még így is alig sikerült Birónak, hogy mindenféle rossz tulajdonságokkal felruházva, elvegye tőle a közönség szeretetét. És ezzel a természeténél fogva hódító alakkal szemben ott áll Rápolt, ki elhódítja a kapitánytól Ágnest, pedig semmi látható jel nincsen arra nézve, hogy különb ember volna a kapitánynál, ha annak pénze volna, s nem kellene a legkétségbeesettebb dolgokat elkövetnie szerencsétlen és kényszerítő pénztelenségében. Ki érti ezt a Rápoltot? Mikor a kapitány visszaköveteli tőle Ágnest, mért engedi meg, hogy a kapitány találkozzék a leánnyal, s mért köti magát ahhoz, hogy a katonatiszt Ágnes saját szájából hallja, hogy nem szereti, s hogy nem megy hozzá feleségül? A közönség türelmetlen és nyugtalan: ez az ember úgy gondolkozik és úgy cselekszik, hogy nem lehet megérteni első pillanatra. A férfiak, akik elragadják a publikumot, nem ilyenek.
Ágnes, a maga kétségbeesésében, hogy a gonosz és semmirevaló kapitány elpusztul, mert nem kapja meg őt és hozományát: - nem azok közül a nők közül való, kiknek sorsa körül dráma játszódhat. Így emberi, de itt emberfölöttinek kellene lennie, hogy forró és gyújtó hatást keltsen. A másik nő pedig, a kapitány eldobott szeretője, ki lezüllött a kisváros legfeketébb fertőjébe, nem lehet kedves, mert az effajta nő sohasem tudta közelhozni magához a tömeg szeretetét. Ahogy a gazember valójában csak a tisztességes embert tudja csodálni, éppúgy az a néző, kinek a legtöbb lelki közössége van vele, a legkevésbé szereti és a legkevésbé érti. Íme tehát a négy szereplő, ki lejátssza a drámát, s a négy között egy sincs, ki a tömeg számára volna megteremtve.
Pedig meg lehetett volna teremteni, csak a Rápolt alakját nem kellett volna olyan kitűnően megcsinálni. Rápolt még nem típus, hogy mindenki ismerhetné, s nem olyan egyéniség, amely lebilincselő. Képzeljük el: egy férfi, kinek bölcsessége gyávaságnak tetszik, kinek akaratnélkülisége mögött erős akarat rejtőzik, ki határozatlannak látszik, holott a legmakacsabb elhatározottság lakozik benne. Bizonyos intelligencia, bizonyos differenciálódottság és lelki finomság kell ahhoz, hogy megértsük, s ezt a megrajzolást a maga pompás színeiben élvezhessük. De beleképzeltem magam annak az élelmiszerhamisító polgártársamnak helyébe, ki velem együtt nézte az előadást, s tökéletesen értettem őt, mikor nyugtalankodva s szinte kifejezően helytelenítve szemlélte Rápolt cselekedeteit. Honnan értse e derék ember, ki egyszerűen vizet önt a tejbe, ezt a komplikált lelket? Mért lelkesedjék érte, mért kísérje aggódva s visszafojtott lélegzettel, mikor ez olyan elérhetetlen magasságban gondolkozik, hogy sem ereje, sem kedve nincs fölemelkedni utána?
Nagyszerűen, pompásan van megcsinálva Rápolt alakja, s csak ez az oka annak, hogy a darab nem aratott tomboló sikert. Ez az alak új a színpadon, nem a régiek, nem a megszokottak közül való, s a többiek nem oly szimpatikusak, hogy mérsékeljék azt a magasságot, mely Rápolt s a többi szereplő között van. A közönségnek - úgy láttam - jobban tetszettek a többiek, hiszen azok sokkal közelebb voltak hozzá. De az igazi érték, a Biró Lajos kitűnő tehetségének tökéletesen szép alkotása mégis a Rápolt alakja.