Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 6. szám
Kedves kollégám, meghatottan olvasom a levelet, melyet a Világ hasábjain s szíves közvetítésével intéz hozzám Az új magyar irodalomról s Goga Oktávián társunknak ez ellen forduló kedvetlenségéről. Ön oly szépen ír magyarul, s sorai oly tájékozottságot mutatnak a mi dolgainkban, hogy fel kell tennem: tudja, mennyire jelképesen cselekszik, mikor bölcs, meleg és bátor indulatát éppen a Világ hasábjairól sugároztatja felénk - annak a felekezetnek, a szabadkőmívesihez, újságjából, mely nem egy nemzetet segített hozzá különbsége kifejtéséhez, de valamennyit egybe tudja fogni az emberséges törekvésekben. Meghatottságom egy kicsit elvegyül a szégyennel, amiért én viszont (és sajnos sokadmagammal magyar íróval) teljesen tájékozatlan vagyok a román irodalmi s műveltségi mozgalmak felől, s csak közvetetten: Gogával való személyes ismeretségből, az Ön levelében való gyönyörködésből s elvétve olvasott fordításokból s tájékoztató cikkekből erősödhetik meggyőződéssé az az eleve megvolt sejtelmem, hogy a mai sarjadásos idők, melyek rendre nagykorúsítják az eddig - hogy az Otto Bauer szavát idézzem - történelem, legalábbis világtörténelem nélküli népeket, Önöknél is, mint nálunk, új reprezentatív tehetségeket kapattak erőbe. Abból, hogy Goga, kit beszélgetésből, de még újabb irodalmunkat paskvillizáló cikkéből is művelt és elkülönbözött intellektusnak ismertem meg, saját költői munkásságában mégis szándékosan leszorítja érdeklődését a primitívséghez, ítéleteiben pedig a parasztnál kezdeti és végezteti az embert, nem volt nehéz feltennem, amit az Ön levelében megerősítve látok: hogy Önöknél is megvan, mint minálunk, az ellentét az eltökélt chauvinizmussal s a türelmes kultúrmunkával dolgozó nemzetfejlesztés között. Költőnél a chauvinizmus nem is bűn, legfeljebb az eltökéltség az, mert az eltökéltség, mentül becsületesebb, annál több képmutatásba kever - képmutatásból pedig csak politika nőhet ki, sohasem művészet. Attól, hogy chauvin és reakcionárius, Goga Oktávián még lehetne nagy író és nagy költő - elvégre Joseph de Maîstre és Dosztojevszkij is chauvin volt és reakcionárius. De ha költészetében is oly eltökélten meg kell tagadnia az ő őszintébb énjét, mint ahogy (bizonyára mély átgondolással és becsületes kötelességtudással megformált politikai igyekvésből) megtagadja, mikor újabb irodalmunkról olyan képet fest, amit maga marasztal hamisságban már csak az egy Ady Endre nevének megemlítésével is: akkor csakugyan (legalább így látatlanban) féltenem kell benne a költőt a politikustól. Holott, mondom: olyan benyomásom van személyéről, hogy kiváló költői tehetség lehet.
Kedves kollégám, éppúgy, mint ahogy a Goga támadása nem lepett meg bennünket, nem lep meg az Ön nemes helytállása, valamint az a jóleső közlése sem, hogy Önnel együtt a progresszív románság többi szellemi vezérei is türelmesebbek és megértőbbek a mai magyar irodalmi termelés iránt, mint Goga Oktávián. Ismétlem: feltettük, hogy Önöknél is ugyanolyan természetű forrongás megy végbe az irodalomban s a társadalomban, mint minálunk, mert sokban rokonok az állapotaink, és sokban rokon a helyzetünk, s nem csodáljuk, hogy ez állapotaik jóban, rosszban ugyanolyan jelenségeket vetítenek kifelé, mint aminőket minálunk termettek meg befelé. Távol áll tőlem, hogy értesületlen idegen létemre beleártsam magamat az Önök belső dolgaiba - de a magam itthoni tapasztalataiból talán szabad rendelkezésükre adnom azt a megfigyelésemet, hogy kis nemzet politikai és kulturális érvényesítése számára a legkevésbé ajánlatos taktika a szándékos türelmetlenség s az eltökélt exkluzivitás. Hogy az Önök chauvinjei mint ádázódnak kifelé s a magyar kultúra lebecsülésében, azt nem veszem tragikusan, legfeljebb a román érdek szempontjából kérdem a román nacionalizmust, hasznos-e már puszta létezésével is legalizálnia általában a nacionalizmust, s ezzel azt a magyar nacionalizmust is, melynek, legalább a magyar korona országain belül, jóval foganatosabb, valósággal kézzelfoghatóbb argumentumai állnak rendelkezésére a vitában, mint a románságnak... De mindenesetre: befelé volna szerencsétlenség, a román kulturális törekvésekre, amelyek nélkül levegőben lógna a politika: ha a nacionalizmust választanák nacionális igyekvésük eszközének. Nemcsak hogy nem bírnák vele kifejteni, mint a nacionalisták hiszik, a népükben s fajukban rejtezkedő erőket, hanem a már kifejletteket is visszasorvasztanák. Az a régi magyar Magyarország, melynek elmúltát Goga Oktávián orrunk alá dörgöli: emlékezetével felmelegíti mindannyiunk szívét, legyünk akár törzsökös magyarok, akár a magyarságnak beavatottjai s befogadottjai - de amily dicsőek voltak az akkori nagyok, oly szegény és üres volt országuk. Ami változás, nagy és csudálatos, azóta itt végbement, az nem a magyarsághoz, csak az akkori szegénységhez s ürességhez képest változás - s a magyar kultúra erejét s arra való jogcímét, hogy: ne másokat üldözzön vagy lenézzen, de áldást s a világgal való összefüggést jelentsen mindenek számára, kik beletartoznak vagy intézményeiben élnek, éppen az mutatja legtisztelnivalóbban, hogy mennyi újat, jót és idegent tudott úgy magábaforrasztani, hogy nincs ma emberi vonatkozás, mely magyar transzpozícióban megtaláltató ne volna. Semmi sincs ingyen - ez a nyereség sem, s a magyar társadalmon belül ma még fájdalmas probléma, hogy a történelmiség s az egység, az autochtonság s a jövevénység, a falusiság s a városiasság mint tudjon egymással mintegy az emberek magánéletében is egyensúlyba jutni. Ám a mai magyar kultúra mindezen adalékainak mindenféle vonatkozása lehet problematikus, csak egy nem: a magyarsága. Még csak azt sem mondom, hogy ez: érdeme - de megállapítom, hogy tulajdonsága - s ha a román politika arra építené számvetését, hogy nincs magyar kultúra, akkor éppoly lelkiismeretlen volna önnönmaga iránt, mint a mérnök, ki olyan hídra eresztené rá családját, melyet - bárminő tiszteletreméltó elfogultságból, de tudva, hamisan számított ki.
A román is, a magyar is sokkal ostromlottabb nemzet, semhogy a chauvinség luxusát megengedhetné magának. Nem tudom, mi része van az önök zsidainak az önök kultúrájában - én a mienkben a mi zsidainkét nem tartom csekélynek, még kevésbé szégyellni valónak, ha kedves kollégám túl is becsüli abbeli jelentőségüket, mintha jelenleg ők képviselnék a magyar talentumot. Vannak terek, ahol igen, de éppen az irodalomban igen arányos a százalékszámuk. Persze, nem volna baj az sem, ha ez az arány továbbtolódnék őfeléjük - de hát nem tolódott arra. Azt sem lehet mondani, hogy akár irodalomban, akár politikában vagy egyéb kultúrtereken csakis ők képviselnék, helyzeti hajlandóságból, a progresszív irányzatot. Alig van magyar költő, ki ne hajlanék balfelé - s éppen a legkiválóbbak s legtörzsökösebbek leginkább. Ugyanők azok is, kik legtestvéribb érzéssel gondolnak a magyar nemzetiségi politika revíziójának szükségére, ebben is belekapcsolódva a legnemesebb magyar hagyományba, sőt éppen egy nagy magyar íróéba: az Eötvös József báróéba. Mi látatlanban sem fitymáljuk s nem osztályozgatjuk a román kultúrát, látatlanban is tiszteljük minden igényét és minden jogcímét - de mentül több adalékának ismeretére visz bennünket rá a legerkölcsösebb tanító: az élet kényszerűsége, annál jobban kezdjük átlátni annak képtelenségét, hogy politikai ellentétek okán a kultúrában is idegenül és tájékozatlanul éljünk egymás mellett. Ismétlem, hogy kevésszer éreztem olyan szégyenkezést, mint mikor most az Ön leveléből megismerkedtem Önnel, s elgondoltam, hogy mennyire véletlen ez az ismeretség, holott, úgy a mi részünkről, mint az önökéről, legalábbis a műveltségnek kötelessége. Ennek a kötelességnek teljesítésében Önök magasan felettünk állanak, s mi nem volnánk azok a jó magyarok, akik vagyunk, ha sokáig meghagynók ezt a felsőbbségüket.
Köszönöm a tiszta kultúrlevegőt, mely leveléből felénk árad. Köszönöm közeledését, mely számunkra egy új értékkel való megismerkedést jelent. S köszönöm a baráti és testvéri szeretetet, mellyel velünk a kultúrának, a művészetnek, az egyéni tehetségnek s az emberi összetartozandóságnak tiszteletében találkozik. Olyan magasan áll Ön ezekkel, hogy nevethet a vádaskodáson, melyben nyilván bő része lesz nemes bátorságáért. Megint csak a magam itthoni tapasztalatából mondhatom, hogy ilyesmibe nem halunk bele, s a hajsza falnak megy annál az ostobaságánál fogva, hogy másokat tart ostobáknak. Szerető és tisztelő társa