Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 5. szám · / · Figyelő

Bárdos Artur: Caesar és Kleopatra

Méltán féltünk ettől a találkozástól: Caesar és Kleopatra jobb helyen volt a könyvtárunkban, mint a színpadon. Nem, ez nem dráma a szónak shawi értelmében sem, minden fejtegetés helyett tessék csak Candidára és a Major Barbarára gondolni.

A címben szereplő két főszemély nincsen semmi drámai vonatkozásban egymással. Sorsuk független egymásétól, azaz hogy csupán az egyiké függő a másiktól, de ez sem emberileg, csak hatalmilag és annyira, hogy kizár minden drámai mellérendeltséget, erőkifejtést, tehát ütközést. Caesar annyira fölötte áll Kleopatrának, a drámának és mindennek, elhivatásának szükségszerűsége (mely az Übermensch Shaw-féle értelmezéséből következik), olyan monumentális nyugalomra kényszeríti, hogy ő, e drámában az egyetlen erő, ő sem cselekszik, csak történtet, csak általa és körülötte történik a történelem végzetszerű szükségességgel. Hogy ez az emberi monumentum ezenfelül tele van apró, naiv gyarlóságokkal - hazugságokkal, furcsaságokkal, pózokkal -, az csak a Shaw jellemzésének gazdagságát mutatja, de éppen nem használ az alak drámai reliefjének.

Ebben a drámában nincs belső történés sem (érdekes, hogy külső, helyzeti meglepetés számos van benne), nem mutatkozik az előrefejlődésnek semminő vonala. Caesarral, a főalakkal, sőt az egyetlen alakkal, nem történt, nem is történhetett semmi, sorsának kimért útján egy epizód, egy apró természeti tünemény: csak ennyi volt az ösztönök leánya, Kleopatra, ő megy tovább, kilép a drámából, melyhez, érezzük, számtalan hasonlót lehetne még írni korábbi és további útjáról.

Röviden: a Caesar és Kleopatra nem dráma, ez igaz, ez megállapítható, csak azt ne gondoljuk, hogy ezzel fölébe kerekedtünk Shawnak, csak azt ne, hogy ő ezt drámább drámának akarta, mint amilyennek sikerült. A kérdés csak az: úgy, amint van, megéri-e nekünk az elolvasás vagy a megnézés fáradságát? Az elolvasásét, azt hiszem, bizonyosan. A Caesar alakjában több van, mint dráma: világnézet. Nem egy vallomásában, mégis, több mint bölcsesség: szépség van. Ötlet, nem egy sekélyes, de szellemes is, több mint amennyi egy dráma inventáriumát kötelezi. Annyiszor látjuk szerzők vergődését, mikor maguknál szellemesebb alakjaikat akarják ékesíteni, itt végre látunk egy drámát, melynek legostobább alakjai is szellemesek. Hogy ez ismét nem használ a jellemzésnek, ezzel már föntebb leszámoltunk.

És végül, az uralkodás, mint tudomány, mint tantárgy: roppantul eredeti és mulattató. Csupa szűz szempont és messze perspektíva. Ez ér majdnem annyit, mint a Candida finoman bonyolult lélekrajza.