Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 4. szám · / · Disputa
A futurista művészet értékeléséhez. Berény Róbert a Nyugat múlt számában néhány sort szentelt a futuristák budapesti kiállításának. Megjegyzi, hogy a Nemzeti Szalonban kiállított képek nem lepték meg, mert várta elkövetkezésüket. E művészeti jelenségek nem képviselnek szerinte sem anarchiát, sem oktalan handabandázást, sem valami különösebb negációt. Jelentőségüket egyfelől a lehetőségek gyarapításában, másfelől a sűrítésében látja. Majd meg azt mondja, hogy ezek az olaszok általában jobb futuristák mint festők, anélkül, hogy ez utóbbi megjegyzését nyomatékosabban hangoztatná.
Mégis ebbe akarok belekapaszkodni, mert hozzászólásomhoz itt találom a legalkalmasabb, kiindulási pontot. Én ugyanis ezeket a művészeket nemcsak rossz festőknek, hanem rossz futuristáknak is tartom. Rossz festők, mert ábrázolásuk mikéntje nem tanúskodik semmiféle különösebb művészi élményről. Színérzésükben éppoly kevés az artisztikum, mint formaérzésükben. Egyiken sem látszik a nyoma, hogy futurista korszaka előtt valamely érdemesebb konstruktív vagy kolorisztikus kérdéssel foglalkozott volna.
Márpedig, ha valakinek a művészetéből hiányzik az intellektualitás magasabb foka, hogy legyen az jó futurista? Hogyan lásson az új lehetőségeket ott, ahol a már tisztázott fogalmakkal sincs nagyon bizalmas viszonyban.
Az a művészet, amit e csoport bemutat, nem nevezhető valamely artisztikus folyamat eredményének. Nem született palettán, festői munka közben, olyanformán, hogy egyik művészi érzésből folyt volna a másik. A futuristák esetét általában nagyon különössé teszi az, hogy programjuk merészsége nincs arányban művészi diszpozíciójukkal.
De egyáltalában nem felelhet meg ez a törekvés semmi valóban művészi tendenciának, mert hiányzik belőle a művészet leglényegesebb ismertetőjele, a levezetettség. Minél művészibb egy jelenség, annál többszörösen levezetett. S mi ezzel szemben a futurizmus? Semmi egyéb, mint az ábrázolás tartalmának gyarapítása. Egy dúsgazdag írónak ötletei támadtak, s megvalósításukat rábízta olyan festőkre, akiknek nemhogy egyéniségük, de komoly tudásuk sincs. Severini pl. mielőtt futuristává lett volna, ügyefogyottan rajzolt képeket festett, nem egészen pointilista módon felrakott nyers színekkel. A többi futurista korábbi művészetét nem ismerem, de egyikét sem nehéz képzeletben rekonstruálni. Mindeniken meglátszik a festői ötletesség hiánya, meglátszik rajtuk, hogy az idegen kézből kapott programot saját jóvoltukból nem tudták gyarapítani.
S a program? Egy literatus agy koraszülöttje. Olyan agysejteké, amelyeknek asszociációi a naturalizmus korlátain belül mozognak. Marinetti nem ismeri a művész élettanát, a művészi termelés folyamatát, s ennélfogva nem is tudta megérezni, minek kell a dolgok eddigi menete alapján szükségszerűleg következni. Az ő kiindulási pontja nem a forma, a szín, a kompozíció, hanem az elbeszélő tartalom, és ennélfogva követőkre is csak azok közt találhatott, akiknek nem voltak tiszta művészi koncepcióik. Marinetti követői valóban csak naturalisták lehettek, mégpedig rossz naturalisták, akik nem tudják, hogy egy jól megszerkesztett mozdulattal éreztetni lehet az előzőt és a következőt is, de nem tudták azt sem, hogy az egymásba szőtt képek nem gyarapítják, hanem felfoghatatlanná teszik egymást. Ezek a festők elemi hibáik mellett a legnagyobb következetlenségekbe is esnek, amikor a nyitott szemmel látottak közé keverik a behunyt szemmel látottakat, anélkül, hogy különbséget tennének a közvetlenül visszaadott és az emlékezetből merített kép sajátossága közt.
A futuristák művészete tulajdonképpen nem egyéb, mint a céltudatos impresszionizmusig nem érett naturalizmusnak egy meggondolatlan kirohanása. Jó példája annak, mivé lehet a piktúra akkor, ha kívülről akarják irányítani. A művészetek története többször bebizonyította, milyen degeneráló hatású egy-egy laikus beavatkozás. A futuristák művészete ezenfelül még azt is bizonyítja, hogy a piktúrában újításokra csak nagy kvalitású emberek képesek.