Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 4. szám · / · Figyelő · / · Molnár Antal: A "Blauer Reiter" zenemellékleteiről

Török Gyula: Muraszaki-no-Szhikibu: Genji Monogatári

Hikál-Genji, a napherceg, kinek monogatáriját, kalandos históriáját idestova ezer esztendővel ezelőtt írta meg Muraszaki-no-Szhikibu, kitűnő műveltségű japán udvarhölgy, nem közönséges kalandhős, hanem az ősjapáni társadalom egyik kimagasló alakja. A róla írott regény pedig - mert valóban ehhez a modern műfajhoz áll közelebb az írónő műve - nem közönséges csemege az irodalmi exotikumokat és Japánt kedvelők számára.

Egy kicsit barbár összefogása a dolgoknak, de tény, hogy akkor keletkezett ez a mély és szerkezetbelileg is csaknem tökéletes regény, mikor a lovas magyarok egy honfoglaló eposz gyakorlati végigcsinálásával voltak elfoglalva. Igaz, hogy ugyanekkor Japánban teljes béke volt. A Hean-korszakot élte a birodalom, melynek népe koreai és kínai behatások alatt ekkor volt elfoglalva első reneszánszával. A béke, a műveltség után való áhítozás, az írásművészetek tökéletes elsajátítása, a festés, rajzolás, társalgás s a költészet művelése ejtette rabul a lelkeket az előkelő osztályokban. Ha szabad ezt a szót használni, valóságos schöngeist volt minden valamirevaló nemes ifjú és leányzó. Kétféle írást kellett tudniuk, ezenkívül jártasak voltak a festésben, históriában, a régi és új költészetben, valamint mind a szent könyvek titkos vonatkozásaiban. Az udvarhoz közel állók utákban, tankákban, vagyis apró, pár soros költeményekben fejezték ki mondanivalóikat, s e mondanivalók mindig allegóriákba foglalt ötletek, aforizmák vagy közmondások voltak. Az udvari ünnepségeken az ilyen uták rögtönzésére nyilvános versenyt rendeznek, és nem is számíthat rangra az olyan ifjú, ki két-három hangszeren nem tud játszani.

Ennek a kornak drága gyümölcse a Genji monogatári: a legjobb és legelső japán regény. A nemzeti jelleg megsértése nélkül talán sohasem vetődött ily magasra a kis ország kultúrfejlődésének vonala, de egészen bizonyos, hogy a jellegzetes és hamisítatlan japáni regény tetőpontját érte el Genji herceg kalandjaiban. Genji ennek a schöngeist-társadalomnak igen rokonszenves hőse. Az apja a császár, az anyja pedig a szelíd Kiri-virág, a mikádó egyik felesége. Ezt a halvány és beteg virágot azonban halálra üldözi az irigy hárem, mert az uralkodó komolyan s a legbensőbb őszinteséggel szereti. Az árva herceg most már az udvarhoz kerül, s a mikádó gondos felügyelete alatt nevelkedik idegen dajkák keblén. Trónörökös vagy mikádó sohasem lehet belőle származásánál és késői születésénél fogva, tehát szeretettel, kitűnő tanítómesterekkel, tarka ruhákkal, címekkel egyformán elhalmozza az apja. Így növekedik ifjúvá Genji herceg, ki olyan szép, erős, okos, egészséges, mint a napsugár. Ezt mondja el a költői finomságokban dúsgazdag első fejezet. Az utána következők szerelmi kalandjairól szólanak. A japáni Don Juan az Iszé monogatári, míg Genji herceg kalandjai sokkal komolyabb természetűek. Jelentéktelen szerelmek nem kerültek ebbe a könyvbe, bár kétségtelen, hogy Genji a japán hím ideálja, s a mellékes utalások azt engedik következtetni, hogy a hercegnek állandóan egész sereg futó viszonya volt. A szó legnemesebb értelmében vett szerelmei azonban úgyszólván egytől egyig szomorúak. A felesége, a nemes Aoi nem tudja megérteni és meghal, amint életet ad fiának, Yugao, az ismeretlen hölgy, akit falusi lakására szöktet, a karjaiban múlik ki a viharos éjszaka borzalmai között, mielőtt megcsókolhatná, Utszu-Szamit sohasem érintheti meg, az udaijin leánya miatt pedig száműzetésbe kell vonulnia, mikor meghal a császár. A mostohaanyjába reménytelenül szerelmes serdülő ifjúkorától és hosszú küzdelem után legyőzhetetlen kényszer nyomása alatt elrabol egy tízéves leánykát, kinek arca a mostohájáéhoz hasonlít. Fájdalmak és szerelmi szenvedések tüzében ég, és a megaláztatás, száműzetés kínjait is elszenvedi. De mindezen kalandokon győzedelmeskedik nemes szíve. A naivság egy kis moral insanity-jével meséli az írónő, hogy mostohaanyjától született fiacskája, az új császár, magas rangra emeli, az ország kormányzójává teszi meg. Egyik leányából császárné lesz, egy másik fia pedig a diaodajin méltóságig viszi. Végezetül - ötvenkét fejezete van a regénynek - Genji a fellegek között tűnik el.

Érdekes, hogy a regébe vesző befejezés valamint a história romantikus folyása ellenére tökéletes realizmus hangja uralkodik a regényben. Ősniponnak mérhetetlen értékű fotográfiája. Hearn, ki európai szemmel nézte ezt az országot, s aki előtt kinyílt minden japáni titok, bizony megközelítőleg sem tudja visszaadni a hamisítatlan niponi illatokat, hangulatokat, melyeket ez a regény lehel felénk. Kertek, virágzó gyümölcsfák, házak, tájak, sejtelmes esték, téli hóesések, sötét éjszakák, ünnepélyek, élettel teli, fura gesztusok, aktok, feledhetetlen alakok jelennek meg előttünk, olyanok, melyeket még a legnagyobb japán rajzolók kézvonásai után sem álmodhattunk meg. Csak Hitachi hercegkisasszonyra kell hivatkozni, ki kopott, régimódi ruhákban jár, ki csúf, aránytalan testű, vörösorrú, szegény, mint a templom egere, s mégis állhatatos és szerelmes. A Hahaki-gi című fejezetben pedig van egy csodálatosan modern és friss beszélgetés, amely Genji, a sógora, a főlovászmester és a marsall titkárja között esik egy unalmas estén, a nőkről. Szinte megdöbbentő, hogy az egyikük így kezdi a diskurzust:

- Háromféle nő van a világon...

Muruszaki-no-Szhikibu a külsőségekben, az erkölcsökben, szokásokban, a maga korát írhatta meg, de egészen bizonyosan nagy és mélyen érző szív lehetett. Vannak a regénynek ugyanis olyan részletei, szépségei, amelyek örök emberiek, nemzetköziek, amelyeket az ezer év előtt élt japán írónő látásain keresztül, önmagunkban is föltalálhatunk. Nem a japánokért való oktalan rajongás mondatja, de Genji kalandjait olvasni nemes élvezet, a regény pedig értékes élménye lehet mindenkinek. Európai nyelven először angolul szólaltatták meg Muraszaki Szhikibut. Egy európai műveltségű japán diplomata, Szuyematszu Kenchió fordította le még 1881-ben. Utána persze németül jelent meg legelőször, a germán alaposság dicséretére legyen mondva ez egyszer, japánok és szakértők fordításában. Akik szeretik és megértik a finomságokban rejtőző értékeket, azoknak bűvös távcső ez a könyv. A régi Japán csodásan nyüzsgő világát lehet rajta látni. Tessék belenézni.