Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 2. szám · / · Disputa

Szabó Dezső: Újabb politika az élet mögül.

A kétségbeesés fészkében sok szó esik a politikáról, s a következőket is egy vitatkozó beszédjéből szakítottam ki:

Hiába dühöngtök, hiába tósztoztok: Magyarország belső küzdelme most két realitás s egy haldokló irrealitás.

Az egyik realitás Tisza István. Nem az ember, aki talán nem is olyan érdekes és nem is olyan különös méretű. Tisza István: a faj fogalom, az állam kisajátításához ragaszkodó, a történelem-gyúrást magának követelő úgynevezett történelmi osztályok s a hozzátapadó konzervatív famulus-középosztály. Ez egy realitás, millió gyökérrel a múltban, a jelenben, jövőbe nyúló mohó élniakarással. Eddigi sikerei (mert ostobaság azokat tagadni) a magyar közélet egyik szerves lehetőségét jelentik.

A másik realitás a szocializmus. Itt lehet aztán csak tradíciókról és történelmi osztályról beszélni! Ahány nyomorgó ember volt a világteremtés óta, az mind a szocializmus gyökere a múltban, ahány elégedetlen ember van, az mind gyökere az élet felé. Realitás, mely benne van az emberek húsában, belében. Ez a jövő másik szerves lehetősége.

De mi az istennyilának felel meg a ti gargarizáló ellenzéketek, hol van gyökere, mi a lehetősége a jövőben? Az ellenzék két típusra válik: a Grandisson-ellenzékre és a polisson-ellenzékre.

A Grandisson-ellenzék az "ideális-hazafiak" énekes balett-csoportja. Megvénhedt dallamú szavakat: alkotmány, Kossuth apánk, Kárpátoktól az Adriáig, a nemzet haragja stb. stb. kornyikál az ég felé. Forradalmárok a naprendszer legistenfélőbb ábrázatával, limonádé idealizmussal. Zengő, hazafias, fekete zongorák ezek, melyeknek át az új idők szele is papos, kegyes és illendőséges litániákká rezeg.

A másik a polisson-ellenzék, a jog-duhajok összefogózása. Bombasztokkal, nemzetiszínű fenegyerekeskedéssel igyekeznek hatalommá tülekedni. Az előbbi padra tett kezű zsoltároskodással akar forradalmat, ez a tyuhaj-anakronizmus pedig anarchiával (az egyéni veszély határán kívül!) akarja kormányképessé káromkodni magát.

Ennek a két lényegű irrealitásnak volt egy nagy történelmi szerepe: a Kossuth-apánkos, nemzetiszíneskedő, bután soviniszta magyar közvéleményt elvezette a szocializmus szükségességéhez. Ez az ellenzék csak két úton élheti magát realitássá: vagy győzve Tisza Istvánná lesz - ha gyávább, hipokrita alakban is -, vagy belekeseredik a szocializmusba. Mert ezután minden valóságban élőnek e kettő között kell választania, s minden középút a fejlődés beteges meglassítását jelenti.

A monarchia egységét pedig egyik realitás sem fenyegeti. Hogy a Tisza István realitás nem, azt felesleges magyaráznom. De a szocializmus sehol a világon nem kaphat olyan Eldorado-laboratóriumot elvei megvalósítására, mint a monarchia nép és vallás raguját. Elvonni a monarchia német elemeit a brutális germán kolosszustól, a szláv elemeket a halálos szláv káosztól, s e rengeteg sokféleségben megmutatni a szocializmus alkotó egységét!... De azért ha választás lesz: szavazzatok az ellenzékre, mert ez az egyetlen mód a dolgok szükséges menetét elősegíteni.