Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 2. szám · / · Figyelő

Balla Bálint: Skála

Tudatos és okos szándékú munka ez a második könyvkiadást ért, akadémiai dicséretet nyert dráma, melyet szerzője - Ozorainé Kálmán Margit - komédiának nevez. C-től h-ig, a skála hét hangjegye szignálja az originális építésű színpadi munka hét scénáját, mely a ma házaséletének egyes fázisait vetítik elénk élénken és ötletesen - emelkedő ritmusban adván belső kompozícióban is a külső jelzéssel egybehangzót. Frissen és leleményesen perdülnek le a jelenetek, mint egy-egy jól világított mozifilm, amelyekben azonban kissé sok a célzatosat aláhúzó okoskodás és elmélet. E könnyen kinyírható és lesimítható egyenetlenségekért azonban szívesen kárpótoltatjuk magunkat az íróasszony színpadi érzékével, amely eleven figurákat tud meglátni, s a maga történését úgy tudja előadni, hogy érdeklődésünk nem apad el. Nem látja tragikusan a dolgokat, s van benne elég értelmes jókedv, hogy a vidámságokat és groteszkségeket is észrevegye. Ozorainé azonban nemcsak érdekes olvasmányt ad, hanem hozzáértő kézben színpadon is megtalálhatja a helyét.