Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 2. szám · / · Pikler Gyula: Érzéklés és felfogás

Pikler Gyula: Érzéklés és felfogás
1.

Nézzünk az 1. sz. rajzra, és menten szemünkbe tűnik, hogy a téglalap két függőleges oldala egymással egyenlő. A két vízszintesről is észrevesszük ezt, de hirtelenebbül a függőlegesekről, maradjunk hát ezeknél. Miáltal vesszük észre ezt az egyenlőséget? kérdi a pszichológia. Hiszen ott kint csak két ingerlő vonal van. Az két ingerfolyamatot küld agyvelőnkig, ennek megfelelőleg észrevesszük a két vonalat. De mi küldi be hozzánk az egyenlőséget? Kétségtelenül megint csak a két vonal. A két folyamat bennünk valahogy összeáll, s az egyenlőség észrevételét szüli. De miért áll össze? Miért tesz a két külső valóságos vonal, a két fénynyaláb együtt többet, mint amennyit külön-külön tesz? És hogy van, hogy amellett a két vonal észrevétele is tisztán, változatlanul megmarad? Hiszen ha két dolog együtt egy harmadikat alkot, ők maguk okvetlen megváltoznak, elvesznek A dolog érthetetlen, így mondja Stumpf berlini, Witasek lipcsei, E. Becher münsteri professzor. Wundt szerint itt "teremtő rezultáns" támad, ami a lelki élet egy végső tüneménye. És hasonlóképp mások. (Arról, hogy éppoly titokzatos - szerintük is - már egy vonal észrevétele is, mert hisz az szintén már összeállott alak, arról itt nem szólok.)

Én ellenben azt mondom: Persze, a dolog örökre titokzatos, ha azt hisszük, hogy a vonalak észrevétele a külső vonalaktól befelé menő processzusokkal jár. Ámde azonnal érthető, mihelyt átlátjuk, hogy nem ezekkel jár, hanem belülről jövő folyamatokkal, melyeket mi vetünk ki ellensúlyul a külső benyomások ellen. Ha most csak egy függőleges vonal volna jelen, és egy idő múlva egy másik (és anélkül, hogy az elsőre emlékeznék), akkor a két alkalommal kétszer külön-külön ugyanegyféle ellensúlyozó folyamatot röpítenék ki. De mikor, mint az 1. számú rajzban, egyszerre kell ellensúlyozni a két függőleges vonalat, akkor nem formálok két olyan egymástól különálló ellensúlyozást (hisz azért vagyok élő egy lélek, nem gép), hanem egyet csinálok, és azt szétterjesztem kétfelé. És mikor ezt teszem, mikor két hellyel szemben egy alkalmazkodásra szorítkozhatom, egyúttal tudom az egyenlőséget, tudom, hogy a vonal bár kettő, mégis egy, a helye bár kettő, de egyéb tartalma egy.

Hogy ez így van, bizonyítja a következő dolog. Schumann frankfurti tanár, ki az érzékletek kívülről jövési és az egyenlőség észrevételének összeállási elméletét vallja, de aki kitűnő megfigyelő, arra figyelmeztet, hogy az 1. sz. rajzban a két függőleges vonalat is egymással, a két vízszintest is egymással sajátszerű egységben vesszük észre. Amint a rajzra csak rá is pillantunk, úgymond, azonnal érezzük, hogy a két függőleges vonal összetartozik, és hogy megint a két vízszintes is összetartozik. Ugyanígy összetartozónak vesszük észre, úgymond, egy négyzetnek mind a négy vonalát (l. 2. sz. rajz), vagy a 3. sz. hatszögnek a hat oldalát, míg a 4. számúban az az érzésünk, hogy a bal három is egymáshoz tartozik, és külön a jobb három is. És azt mondja, a jó megfigyelő észreveheti azt is, hogy ezáltal az összetartozás vagy egység által vesszük észre az egyenlő vonalak egyenlőségét. Meg kell hajolni e kitűnő megfigyelőtehetség előtt, nem oly könnyű mesterség az. Ami engem illet, kétségtelen előttem, hogy én magam, fájdalom, sohasem vettem volna észre, hogy felfogáselméletem ily szép introspektív bizonyítékra támaszkodhatik, de ha az embert egyszer figyelmeztetik rá, lehetetlen észre nem vennie, hogy Schumannak igaza van. Mi már most az oka, kérdezi Schumann, ez összefoglaló vagy egységes észrevételnek? Erre nem tud feleletet adni. Ez, mondja, alkalmasint ugyanaz a még homályos "összeolvadás", melyet a lelki élet más terén, például a hangok konszonanciájában is találunk. Nem - mondom én -, ez nem homályos és nem összeolvadás, hanem világos továbbalkalmazása egy egyszer követett eljárásnak, eleven szerv képzése, önfenntartás, egyszerű, de eleven dolog - és ez az, amit a lelki élet annyi terén találunk, és amit ott tévesen összeolvadásnak hisznek. Az egység, melyet Wundt teremtő, azaz nem gépies rezultánsnak hisz, az teremtő, nem gépies producens. Az én nézetem szerint is a vonalak egysége a föntebbi rajzban ugyanaz az egység, ami a konszonáns hangoké, de azt hiszem, ki tudom mutatni, hogy ez az utóbbi egység sem onnan származik, hogy több "külső inger által létrehozott" ("erzeugt": Stumpf) hangérzéklet összeolvad, hanem onnan, hogy az alany több hangérzékletet egy és ugyanazon belülről induló folyamattal hoz létre. De ennek kifejtése messze vezetne, benne lesz előbbi cikkemben jelzett könyvemben.