Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 1. szám
Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép,
Hogy sistereg fehéren künn a hó.
Így rohanok egy pirinyó vasuton,
S ringat tovább egy pirinyó hajó.
Festéktócsádon, a lilán, a zöldön,
Én vagabund, dalolva utazom.
Járok japán, olasz és muszka földön
Siró vizen és sivó szárazon
Távolságok és sinek gombolyagja,
Ölembe gombolyul a messzeség.
Hipp, itt a vizen, hopp, most ott a földön,
Hipp-hopp valóra válnak a mesék.
Megszínesül a lázamtól a karton,
Zászlók feszülnek ki a sárga parton,
Az oceánon vezetem a tollam,
Azt mondom csendben: itten nyugalom van,
Sápadva mondom, hol kékebb a festék:
Itt viharoktól vemhesek az esték
És tollammal, ha nem lát senki, senki,
A festett vizből hinárt emelek ki.
Az ablakon fehért fehérre hímez
A fagy, akár egy kínai leány.
Békés szivar füstöl a hosszu utca
És nesztelenül iszom a teám.
A villanyom - Aequator napja - lángol,
A kis vasut is mintha zengene
A mély s a messze egy ütemre lüktet
És zúgni kezd a térkép tengere.