Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 1. szám
- Kérlek, uram, csendesebben beszélj... most vajúdik a feleségem, ott a deszkafal megett... és gondold meg, hogy egy ács se csinálhatja meg kevesebbért a kerítésedet, és senkinek sincs most olyan jó fája, mint nekem.
- Elhiszem, azért jöttem hozzád, mert láttam a fáidat, de kétszáz ezüst sok érte.
- Nem sok, uram. A négy oldal több mint ötszáz lépés, és a régi deszkákból keveset lehet felhasználni.
- De oszlopokat nem adsz.
- Nem is adhatnék annyiért.
- Én meg nem adok többet százötven ezüstnél. Más ács annyinak is örülni fog.
- Tévedsz, uram, ilyen fából kétszázért is olcsó. Olyan lesz, mint egy erős fal.
- Jól fog égni, ha ideérnek a tüzek, különben béke veled. Nem egyezünk meg.
- Gondold meg, és én még engedek tíz ezüstöt.
- Kevés.
- Húszat.
- Harmincat engedj.
- Nem lehet.
- Többet nem adok.
- Uram, most gyermekem fog születni (történjék az jól), és pénzre van szükségem. Azért engedtem le a húszat is.
- Jó. Ha fiad születik, engedsz csak húszat. Ha leányod lesz, harmincat. Legyen az a tíz a fiúé.
- Legyen. És most, uram, légy vendégem, miután az alku megköttetett.
Az ács kiment, és bort hozatott fel. Aztán a deszkával elfalazott helyről kihívatott egy asszonyt.
- Hogy van?
- Nehezen szül, de az Úr segíteni fog.
- Bár úgy volna...
A bor már az asztalon állt. Hús meg szegetlen kenyér volt mellette. A gazda szertartásosan megtörte, s a letört darabból a vendégnek is adott.
Ettek és ittak.
A deszkák mögül fájdalmas jajgatás hallatszott. Dán, a gazdag vendég lassan szólt:
- Ha fiú lesz, és még senkit se jelöltél ki, én tartom a frigyben. Add nekem e tiszteletet.
- Úgy lesz, és én köszönetet mondok érte neked. Az Úr neve dicsértessék és legyen velünk.
- Hány gyermeked van már?
- Négy.
- Mért félted hát akkor az asszonyt. Nem kell félni amiatt, aki négyszer baj nélkül szült.
- Nem tudom, miért félek. Tán azért, mert míg viselős volt, sok baj ért bennünket.
- Nem volt-e mindig házad, kenyered és borod?
- Volt, de majdnem elveszett mindenem ezalatt a kilenc hónap alatt. Nem tudod-e, hogy milyen idők jártak itt kilenc hónap előtt? Akkor jött ide az a férfi, kit sokan Igaz-nak neveztek. És beszélt a papok ellen, meg a királyi helytartók ellen. Azóta börtönben van, ha a hatalmasok még meg nem ölték. De azon a napon...
- Mi volt azon a napon? Én még akkor nem laktam itt.
- Kár is volt neked idejönni, uram, a magányodból. Itt te is olyan leszel, mint a többi gazdagok.
- Furcsán beszélsz. Hát milyen a többi?
- Ha furcsán beszélek: igazat mondok. Attól a férfiútól tanultam.
- Mit beszélt az?
- Lefelé járt már a Nap, hogy ideérkezett. De nagyon sokan elébementünk. Csak a gazdagok nem voltak ott. Az pedig beszélt a papok ellen, meg a hatalmasok ellen. Szemeket adott nekünk, hogy lássunk és világosságot, hogy fejünket kivezesse a sötétségből. És majdnem lázadás lett. Ha akarta volna, lett volna. A nép zúgott, és nagy zavar volt a városban. Nem tudtuk, mi fog történni.
- És mi történt?
- Azt mondta, hogy legyünk csendben, és készüljünk addig, míg visszajön.
- És most készültök?
- Nem nagyon, uram, nem nagyon. Nem bízunk. De akkor este bíztunk.
- Este?
- Este volt már, mikor elment. Én jöttem haza a mezőről feleségemmel. Ott hallgattuk. Itthon pedig kiültünk a házunk elé, és beszélgettünk... hogy hány embernek nincs őrölni való magja, hogy hányat ölnek meg a katonák. És nekünk is mindig félni kell. Nagyon ingerült voltam. De az én asszonyom szép és szépen tud beszélni. Biztatott, hogy várjak. Majd csak jobb lesz ezután. De azóta még rosszabb lett. Hanem a feleségem akkor este valahogy megvigasztalt. És ő nagyon szép. Már egyszer el akarták tőlem rabolni. Katonákkal jöttek értünk, hogy menjünk az ítélők elé. Én tudtam, hogy csak őt akarják elvinni a hatalmasok udvarába, mert szaladva jött hozzám egy kisfiú, kitől az úton kérdezték, hol lakom. Én hát lefektettem feleségemet, és letakartam arcát fátyollal, a házamban meg füstölőket égettem. A katonák vezetőjének azt mondtam, hogy csúnya, ragadós betegségben fekszik, s ő nem mehet el, hanem én tüstént megyek velök. Az az ember nevetett. Azt felelte azután, hogy csak maradjak itt, és ápoljam, és örüljek, hogy beteg.
- És most nem félsz?
- Nem vagyok nyugodt. Arra a napra gondolok sokat, meg arra az estére. Milyen okos ez az asszony! Hogy suttogta a házunk előtt, hogy igazunk van, de ha most fogunk fegyvert, csak elrontjuk vele a dolgunkat. És békített. Néztük a csillagokat. A fákat meg-megrázta a szellő. Nagyon lármázott a szívem, és ő ráhajtotta fejét. És az én asszonyom szép. Addig-addig, míg - nyugtalan lélekkel ugyan, de - mind a ketten bementünk a házba. Azt hiszem, akkor fogant ez a nehézszületésű gyermek. Az idő is összevág.
- Jobb volna neked, ha nyugodalmas férfiú volnál.
- Nem lehet, uram, nem lehet. Kinek biztos az élete? Nem volt azóta nyugodt napunk.
- Az ártott meg az asszonynak.
- Lehet. Ő is azt hiszi, hogy akkor fogant a gyermek, és míg csak viselős volt, mindig nyugtalankodott. Légy jó, uram, és ne beszélj senkinek felőlünk. És ne tarts a gazdagokkal, kiknek bazárjuk van a templom előtt.
- Nekem nincs. A papok meg haragusznak rám, pedig többet adok a perselynek, mint a többiek.
- Azért, uram, azért... Mi az, Eszter?
Fiatal asszony dugta be a fejét mosolyogva, és hangosan kiáltott:
- Fiú!
A gazda felállt, és aggódva kérdezte:
- Hogy van a feleségem?
- Jól, és azt hiszem, szeretné, ha megcsókolnád.
Az ácsmester bement. Hamar visszajött, és borral kínálta a vendéget. Kezet fogtak. Dán csendesen szólt:
- Betartom a szavam, és 180-at fizetek a munkádért. Fogd. Ez a 12 ezüst legyen még a fiadé. Olajat és tisztítót végy érte neki, hogy egészséges legyen. Ha megtisztelsz vele, én tartom a frigy alatt.
- Tied a fiú - mondta az ács. Jó kedve volt, és kikiáltott az ajtón:
- Simon, gyere be!
Egy görbevállú legény sietve bejött. A gazda hangosan szólt hozzá:
- Menj házunk barátaihoz, és hívd meg őket helyettem a kilencedik napra. Frigy lesz nálam. Azután menj azokhoz a szegényekhez, akiket ismerünk. Jöjjenek el ők is. És mondd meg mindenkinek, hogy Józsefnek, a názáreti ácsnak fia született.