Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 24. szám · / · Figyelő
Csöndes, finom, úri és kedves törékenységű leány, aki tud hinni önmagában s akit talán leginkább a vonal-poézis fanatikus költőjének szabadna nevezni. Végtelen kára: a fáradt, hódoló megalázkodás a Lenbachok, a nagyszerűen ámítók és célhoz érők még gyöngébbjei előtt. Mesterségéből túlságosan eleget tud, pláne a másokéból, de vonalszerelmével, különös pasztellkéivel s éppen a vonalak szerelméből fakadt, nagy dekoráló képességével zavarba hozza az embert. Értelmessége kissé bántóan viszi a literatúra felé, magyaráz, belemagyaráz a legszebb vonalaiba de ez: magyar szükség és lárma. Apropó, lárma: kevesen tudnának ma magyarok beszédesebb, jobb, igazabb, kiáltóbb plakátokat csinálni, mint Petz Margit. Nem becsülöm le, ha nem is imádom olajfestményeit s tetszik nekem az a változás, mit München után Párizs zavarolt s vett ki belőle. Valahol, ha jól emlékszem, a Falk Miksa utcán, van a Petz Margit kiállítása s ha be nem zárult azóta, lélekkel ajánlom figyelmükbe mindazoknak, akik elismerni hívottak vagy hivatatlanságuknál fogva értetlenül avagy túlszuperáltan követelők.
Én magam nem felejtem el hamar a Petz Margit vonalábrázolásait, habár láttam már efféléket, tán tökéletesebbeket is, mert e vonalak mégis az övéi és mindannyiunkéi.