Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 24. szám · / · Figyelő
Majdnem négyszáz kisebb-nagyobb telirajzolt papírlap. Jegyzetek, rajzra transzponált riportok, gyors iramú pillanatok ízéről, hangulatáról, próbálkozások, hogy a végső fogalmazásban miképpen rendeződnek az első feljegyzések - Vadász Miklós életének mintegy négy esztendeje.
Ezeknek a munkában átélt esztendőknek külső eredményei ma már eléggé ismertek idehaza meg némiképp külföldön is. Az Ernst-múzeum termeiben rendezett mostani kiállítás meglepetést nem hozhat, hanem alkalmat arra, hogy a rajzok tarkaságából az egymásra omló szaggatott percek, órák jegyeiből kikeressük a szeletekre osztott időt átfogó egységet, a művész szándékainak egységét.
A művész szándéka. Ha piktorról van szó, ceruzával, tollal, omló széndarabbal hevenyében odavetett vázlatok, tervek, őszintén mondják el a művész szándékait, egyben majdnem csalhatatlanul hiteles bizonyságot szolgáltatnak a művész belső erőinek mineműségéről.
Természetesen mást jelentett a rajz a klasszikus mestereknél, mást a naturalista művészeknél, mást a legfiatalabb piktorgenerációnál. De mást jelent a rajz a grafikai művésznél, az illusztrátornál, mint a vászonra, falra dolgozó piktornál. Lionardó egy kiabáló ember arcának izomjátékát egész sereg rajzon figyelte meg és alig érdekelte más részlet, Rembrandt nem felejtkezik el egy pontnál és mindig az egész kompozíció egységét fejezi ki, a naturalista piktorok egy kézcsukló árnyékolására hihetetlen türelmet, fantáziát megbénító aprólékos stúdiumot pazaroltak, Van Gogh tisztára feljegyzés, emlékezéseinek erősítése kedvéért rajzolt; tájképrajzain a részletek feloldják, széjjelbontják a konstruktív elemeket, a legfiatalabb piktorok ugyancsak sokat rajzolnak és ha általánosítani lehet, túlnyomó részben mozgásproblémák, tömegegységek, formahatárok meghatározása, kompozíciók első elgondolásának feljegyzése a fő ok.
Vadász Miklós vázlatainak végső célja nem tisztán képzőművészeti feladatok tisztázása, hanem bizonyos irodalmi érdekű illusztrációkhoz való felkészülés. Amennyiben mozgás-térmegoldási tömegelrendezési problémákra utalnak, a túlsúlyban levő irodalmi vonatkozások már a vázlatban háttérbe szorítják a képzőművészeti feladatok kibontakozásának lehetőségeit. Annál inkább a kész illusztrációkban:
Vadász Miklós mint illusztráló művész számottevő; képességei és érzései egyenesen arra utalják. Kiegyenlített kész technikája, kitűnő fegyvert jelent számára, hogy minden dolog külső képét, a tárgyak motorikus összefüggését megállapítsa és artisztikus formába tömörítse. Éles látása, rajzolási készsége, akadémikus alapokon nyugvó, de nyugati hatásokban átfrissült tárgyi tudása, ügyessége az őszinteség rovására bravúros túlzásokba viszi.
Alapjában véve hideg művészet ez és eredményei csak ott érintik a képzőművészet területét, hol bizonyos technikai finomságok, könnyed elegancia kifejezési lehetőségeit szélesbíti, mélyülés, belső gazdagodás azonban alig állapítható meg fejlődésében.
Eldugva, nem a reprezentáló munkák között található néhány rendkívül közvetlen, friss, meleg rajz. Csak néhány kusza vonal, de sokkal tartalmasabb és ha irodalmiakban nem is, de képzőművészeti tendenciákat tekintve, sokkal mélyebb forrásokhoz vezet, mint az a bizonyos tuniszi színes jelenet. Csakhogy ezeket nyilván Vadász Miklós maga is kevesebbre taksálja, mint azokat a tetszetős és a könnyű, gyors hódítás minden kellékével elrontott sikkes rajzokat, amelyek a kiállítás anyagát teszik. Ez pedig semmiképpen sem biztató jel Vadász Miklós további fejlődésére nézve.