Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 24. szám

Ignotus: A politika mögül

- dec. 11.

Mint most két hete bátor voltam megjósolni: monarchiánk elmegy konferenciázni, noha semmi sem biztosítja, hogy igényei ott mindenestül elismertetnek, s noha Berchtold gróf, ugyanakkor, mikor engedett abból a fogadkozásából, hogy konferenciára nem megyünk, egyben fogadkozott, hogy megyünk ugyan, de csak úgy, ha eleve biztosítják, hogy minden kívánságunknak megfelelnek ... Ezzel, remélem, befejeződött a diplomáciai lépések sorozata, melyeknek rendjén monarchiánk annyi mindenbe belelépett, egymásután, lépésről lépésre. »Was ist das mit dem Grafen Sz. - kérdezte egyszer a király Bánffytól - er macht ja eine Dummheit nach der anderen?« »Majestät, felelte Bánffy, er kann ja nicht alle auf einmal machen!«

Itt megint azt kell mondanom, hogy nem az a baj, hogy mégis megyünk a konferenciára, hanem az, hogy fogadkoztunk, hogy csak így meg úgy, csak ekkor meg akkor megyünk. Igaz: a szerbek, ahogy hírlik, jóvátehetetlenül megváltoztatták a mi szegény Prochaska konzulunk világnézetét, s monarchiánk Prizrendben ezentúl nem fennhéjázó hangon beszél majd, csak magas hangon. De ezt a szerbekkel kell elvégeznünk, nem a nagyhatalmakkal, s ők éppúgy nem szerezhetik meg nekünk utólag azt a tekintélyünket, melyet mi előre elhetvenkedtünk, mint ahogy a rektor nem szerezhet tekintélyt a tanárnak, akinek a rossz kölykek fejére nőttek. Presztízsünkért kapkodtunk odalenn a Balkánon két hónap óta, s ez a presztízsünk az, ami mindenestül elveszett. Mindenestül: ez itt azt jelenti, hogy minden egyébbel együtt. A Balkánt vesztettük el mindenestül. Az az álmunk, hogy a mi belső délszlávságunk egyesülhessen a külső délszlávsággal: szertefoszlott. Az a számításunk, hogy katolikus szláv hatalmat szegezhessünk az orosz ortodox hatalom ellen: felsült. Mindent elvesztettünk, amit háborúban elveszthetnénk, s Oroszország mindent megnyert, amit háborúban megnyerhetne. Mire kéne még neki a háború, s mi milyen kilátás kedvéért erőltetnénk? Világos immár, hogy a monarchia szláv problémáját nem lehet kívülről befelé megoldani. Hanem: belülről kifelé kell majd, kellett volna elejétől fogva; mint ahogy az osztrák szocialisták nemzetiségi esze, Otto Bauer, régen megmondta: ha tudunk bánni délszlávjainkkal s úgy tudunk velük bánni, hogy jobb legyen nekik idetartozniok, mint máshová: természetes előőrseink, hódítóink és gyarmatosítóink lesznek a Balkán felé. Ez már tegnap igaz volt: de nem láttuk át - most világtörténelmi verések verik átlátásunkba, s még mindig nem késő. Igaz: vérlázító, hogy a kis Szerbia miket nem merészel ellenünk. De hogy' is mondta az öreg Ullmann, kinek (gondolom: schmerlingi időkben) a császár haragosan lobbantotta szemére: »Ich bin mit Ihrem Sohn Bernhard sehr unzufrieden; er macht meiner Regierung ernste Unannehmlichkeiten!« »Majestät, zsargonozott az öreg Ullmann: was muss das sein für eine Regierung, der mein Sohn Bernhard kann ernste Unannehmlichkeiten machen?!«

Másoknak kell lennünk s másoknak kell lenniök kormányainknak is. Lehetetlen a világot kedvünk szerint rendeznünk, amíg a magunk portáján nem szereztünk rendet. Lehetetlen állapot, melyben (bármily hízelgő ránk magyarokra nézve) egy szláv érdekeltségű nagyhatalom egyik nagy urának azon kell tűnődnie, hogy miért nincs több, még több magyar regimentünk. Ezt bátran elismerhetjük, ki is mondhatjuk, mert komoly fordulat esetére, szövetségeink olyan erősek, hogy bárkivel szemben megállhatunk, viszont Oroszország egyáltalában nem számíthat a franciára, ha bolondjában háborúba akarna keveredni azért, hogy Péter királynak adriai kikötője legyen arra az esetre, ha tengeren akarna menekülni hű népe elől. Nem fog belekeveredni, s háborúnk most már alig lehet egyéb, mint leckéztető háború Szerbia ellen, mely ebben az esetben nem számíthatna arra, hogy bárki is mögéje állna vagy akárki is hátba támadna minket.

Ha a szerbeknek az isten végképp el nem vette eszét, látniok kell, hogy máris magukban állanak. Látniok kell, hogy a balkáni háborúnak vége, mert a bolgár nem bolond, hogy tovább is ő érettük s a görögökért vérezzen, s nekimenjen Csataldzsának, melyet azonfelül, hogy megvétele belekerülne vagy hatvanezer emberébe, még olcsóbban is ostobaság volna megvennie, mert ennek csak úgy volna értelme, ha Konstantinápolyba nyitna magának így kaput, oda pedig már csak azért sem igyekszik, mert Európa úgyse hagyná beleülni. Ami Szalonikit illeti: abból igen szép spanyol, hogy ne mondjam: szefard tengeri dépendance-át lehet csinálni a Terézvárosnak, s fölösleges, hogy akárki másé legyen, mint saját magáé. Ma is igaz, ami e helyütt egyszer már meg volt írva: a török, a bolgár s a román, de még a görög is, most már olyan természetes segítsége a mi monarchiánknak a szerbek s a szerbeknek minden támogatója ellen, hogy e természetes alakulat ellen semmiféle balkáni szövetségnek s pánszláv összefogásnak papirosszerkezete meg nem állhat. Ma is igaz, sőt ma még igazabb, mint hetekkel ezelőtt volt.