Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 24. szám · / · Móricz Zsigmond: Fortunátus
(Fortunátus, Efraim, Salamon, Dina)
Fortunátus: Egy marék aranyért minden országokat máglyára eladnék: egy szép lányért tengerbe hánynék minden aranyat! ...
Efraim (Dinával és Salamonnal bejön. Alázatosan meggörnyedve állanak meg előbbi helyükön. Dina áll, sápadt s egészen át van alakulva, valami lázas makacsság látszik az arcán s merően nézi az elfordult Fortunátust): Etel Snéor! ...
Fortunátus (hirtelen visszafordul s természetes hangon rászól): Hogy mersz engem! ... Nem tudod, ki vagyok! Fortunátus Imre, magyarok főura, keresztények elseje, országos alkincstartó, thesaurus regii. (Erősen.) Nem félsz, hogy mind tömlöcre hányattatlak! (Találkozik a szeme a Dináéval, aki rémülten s kigyúló arccal néz rá. Elhallgat s a lányt meglepetve szemléli.)
Efraim: Csak engem nagyúr, csak én vagyok hibás! ... (Észreveszi, hogy Fortunátus szigorúan nézi a lányát.) Lányom ez, kegyelmes úr, utolsó sarjam, velem kérezkedett a boldogtalan, hogy öregségem gyámola legyen, merthogy térdeim roskadtak és szemeim alig látók. Csak egy kis gerlice ő, aki a ház körül jár mellettem és a saját szavát sem érti. És ez, öreg Salamon, jó ember, de nézd el neki nagyságos úr, hogy a törvényhez nem ért ... És én nagy úr, én csak az öreg Efraim vagyok, akit a lélek rávitt, hogy a szombat utcából feljöjjön a Szentgyörgy térre, egész a Duna felé néző várfalig ... a törvényt magyarázom uram és megfejtem azokat az írásokat, amelyeket a zsidók a világ minden tája felől egybehordanak nekem ...
Fortunátus: Lányod?
Efraim: Lányom uram, vesd le csuklyádat gyermekem.
Dina (hátraveti a kámzsát s égő szemekkel néz, aztán, hogy Fortunátus megdöbbenve néz rá, lehanyatlik a feje.)
Fortunátus: Dina ... (melankóliával). Mikor még Izraelben éltem, nekem is volt egy kis húgom, Dina ...
Dina (felnéz s szinte imádattal mondja): Én vagyok uram ...
Fortunátus: Igazán öreg Efraim vagy-e? Vére atyámnak Efraimnak?
Efraim: Igen nagyúr, mi ketten vagyunk most Efraimok a budai hitközségben - Isten tartsa meg!
Fortunátus: Efraim rabbi, a törvénytudó?
Efraim: Igen nagyúr.
Fortunátus: Szólíts Etelnek ... Etel Snéornak ...
Efraim: Snéor Sálmán ő! ... (könnyesen, lelkesen előlép) Az egész budai hitközség tudja, hogy mikor ama rágalmazó lépett föl, ki a zsidókat azzal akarta rágalmazni, hogy egy keresztény gyermeket megöltek; a vért pedig ő maga rejtette el a zsidók közt, te Snéor Sálmán, megtudván a dolgot, a királynál és előkelőknél közben jártál, míg a rágalmazót a te kezeidbe adták és te pedig a zsidóknak, kik azt megfojtották ... A pénzt pedig, amit erre költöttél, mind a saját erszényedből adád vala s miután ezt cselekedted volna, minden rabbi, minden község, minden zsinagógában kihirdette, hogy aki tégedet hitehagyottnak nevez, az elöljárók által személyén s vagyonán büntettessék!
Fortunátus: Azért jöttél-e, hogy ezeket megmondd?
Efraim: Nem azért gyermekem, de a szívemet meglágyította a te hangod és ... (szemét törüli). Az egész budai hitközség, Isten védje meg, tudja, hogy Csehországban, mely királyság szintén a magyari király uralma alatt áll, a prágai hitközségben, hol sok zsidó lakik, még több, mint Budán, dühösödnek ellenök, hogy onnét kiűzzék őket, de ám Etel Snéor Sálmán személyével és vagyonával közben jár, hogy Istennek segítségével ezen csapást is Izraelről elfordítsa.
Fortunátus: Ha ezért jöttél, örömmel térhetsz meg, Őfelsége a mi királyunk, már íratja deákjaival a levelet, hogy megvédje a prágai zsidókat.
Efraim: Isten hosszabbítsa meg az ő napjait, az ő királyságában! Minden zsidó meghajol és földre borul az ő nagysága fölségének széke előtt.
Fortunátus: Ha ezért jöttél, most elmehettek.
Efraim: Nem ezért jó fiam! ... Rövid leszek, mint a talmud egy verse ... Elmondom neked, az én kedves jó fiamnak és az Isten által felmagasztalt kedves jó nagyuramnak, mért kellett nekem járástól elszokott lábaimat arra erőltetni, hogy a Szombat utcából feljöjjek, fel a Szentgyörgy térre, a Duna felé néző várfalig ... A felséges Mária királyné, a felséges Miksa császár leánya és Fülöp, kasztíliai király unokája papokat hozott magával Spanyolországból, akik egészen ki akarják forgatni a magyari zsidókat abból a boldog életből, amelyet a kegyes magyari királyok alatt éltek. Rövid leszek. A magyari királyok, ha egyéb országaikban kegyetlenül bántak is Izrael menekültjeivel, ez országban boldog időket hagytak nekik. Így Zsigmond király, így Albert király, akit jónak és irgalmas szívűnek ismertek keresztény alattvalói: véres országot és elátkozott tartományt csinált ausztriai birodalmából, de Magyarországot meghagyta nyájas menedékül számukra. Így Mátyás király, így Ulászló király, így Lajos király őfelsége. És miért édes fiam! Ezt kell jól megértened és ezért kellett nekem járástól elszokott lábaimmal ide vonszolni öreg testemet. Azért, mert a magyari szokások szerint eleddig úgy tekintették a zsidókat, mintha nem is emberek volnának, hanem valamely birtoka a királynak, hasznos tulajdonuk, mint a méhköpük, amelyek koronként megtelnek mézzel, amit ki is lehet szedni a köpükből: így a zsidóktól a náluk meggyarapodott pénzt. És ezért olyan gondjuk van rájuk, mint csordáikra és méneseikre és engedik vala, hogy békében éljenek és szaporodjanak és jaj azoknak, akik bántani merészelik őket. És a pénzükre gondjuk van, hogy szaporodhasson, mert hetenként legalább két dénárt fizettetnek száz dénár után a keresztény adósokkal.
Salamon: Augsburgban és Bécsben 174, 200 és 304 tallért is fizetnek száz után, törvényes uzsorának.
Efraim: No, ezzel is lehetne élni - csak megkapnátok.
Salamon: No ja!
Efraim: És törvényeik vagynak a zsidó vagyonról és a zsidótartás jogáról és a királyok csak ritkán ajándékozzák el a zsidókat és a nagyurak, ha kinek vagy egy zsidója van, megbecsüli, úgy őrzi, mint a szemefényét, el nem ajándékozná, inkább nem bánja, ha csordáját elrabolják, mintha a zsidóját kifosztják. Legfeljebb a halála után testálja el, mint féltett kincsét.
Fortunátus (sóhajtva): Engem is így testált el valaha Perényi Imre nádor uram egy főasszonynak! (Dina egyre égőbb, lelkesebb tekintettel néz rá s az ő hatása alatt). Cudarok, gazok!
Efraim: Ne káromold Izrael istenét gyermekem! Megszorította derekunkat bűneinkért, de egyben oltalmat is adott választottjainak a nyomorúság földjén. Addig boldog itt a szegény zsidó, míg azt nem kezdik hirdetni, mint most a spanyol papok, hogy: »A zsidó: ember; a zsidó emberek feszítették meg a Krisztust! Ki kell pusztítani a zsidó embereket!« Kitalálták a vérvádat, ami eleddig hallatlan volt ez országban és most a királyné egyre-másra ajándékozza el a zsidók vagyonát. Sopron városában új várfalat emeltek és mivel emiatt le kellett rombolni némely keresztények házait, a királyné kárpótlásul ezeket megajándékozta a belvárosban lakó zsidók házaival és azt írta a tanácsnak, hogy a szétosztásnál érdem szerint nézzenek a keresztényekre, ki mennyit kapjon, igazságosan osszanak: »mert úgymond, az isteni törvény azt parancsolja, hogy az igazi keresztény hit híveit többre kell becsülni a zsidóknál, hogy így a hit meghozza bőséges jutalmát«.
Fortunátus: Már a király visszavette a királyné adománylevelét.
Efraim: Soká éljen a mi urunk a király és az ő vére menjen át az ő maradékaiba. De Kőszeg városának a király tett hasonlatos adományt. Mikor a tavaszon a nagy bandériumot rendelte a király, a városi tanács felparancsolta a zsidókat és azt mondván, hogy nekik pénzük nincs, megparancsolta nekik, hogy adják össze a kellő pénzt az egész bandériumra, kölcsön. Mikor aztán a katonaság megnyerte a király tetszését, azzal a kéréssel ostromolták a király szívét, hogy »jutalmul nagy áldozatukért, engedje el Őfelsége mind a pénzt, amivel a város tartozik a zsidóknak, de még azonkívül a magánosoknak is legalább a zsidó kamatokat!« És úgy lőn. (Fortunátus lehajtott fővel elfordul és elsétál az ablakig, ahol egyszerre kinéz s elfelejti az egész dolgot, eszébe jut a másik ügye.) És ki fogja csak krónikába is tenni bár, hogy »ezen időkben a zsidók állították a saját pénzükön az országos bandériumok legfőbb részét a haza védelmére«.
Fortunátus: Mit akarsz?
Efraim: Szorgalmatosan kell, ó gyermekem, tanítani a régi igazságot! Csak hadd nézzenek minket, hadd nézzenek jószáguknak, hogy élhessünk mint emberek, ne kiáltsanak ki embereknek, hogy sírva kelljen bujdosnunk e siralom völgyében, mint az üldözött vadaknak!
Fortunátus: És te, Dina, Dinácska, te is azt mondod?
Dina: Én? ... Inkább legyek üldözött ellenség az isten földjén, mint hízó háziállat! Szégyen, szégyen Izraelre, átok és gyalázat, hogy Góg és Magóg fiainak jármába hajtotta fejét!
Efraim (felcsattant): Ostoba lúd gágogása! Micsoda szók ezek? Ezért hoztalak-e magammal, hogy lerontsd, amit az értelmes öregség épít?
Dina: Vér és hulla és pusztítás jöjjön sanyargatóinkra, hogy naponként és szünet nélkül lássuk! (Ledobja magáról a csuhát és lángszínű selyemruhában áll.)
Efraim: Micsoda ruha ez? nem tudod-e a parancsot, hogy milyen ruhát szabad felvenni egy zsidó nőnek!
Fortunátus: Csodálatos tűz minden szavad! Óh szépség, óh imádandó gyönyörűség! Honnan az egekből szállottál alá!
Efraim: Az én lányom ő, uram!
Fortunátus: A nagy Isten khérubimja!
Efraim: Az én lányom ha mondom! Én nemzettem ezt késő aggkoromban Rákhellel, a zsidók kántorának leányával.
Fortunátus. Mit tudod te öreg Efraim, ki ő? A női nem dicsősége! Istennek földi angyala! És micsoda álmai lehetnek az igazi férfiról! ... (tűzzel). Én mondom neked, hogy sohasem láttam asszonyi állatot, akiben ekkora lélek lakozott volna! Micsoda termet és minő tekintet! leány, a te szépséged megállítja a napot és a te hangod megszelídíti az óceánt! Oroszlánokká teszi a kecskegödölét és erőt ád az elnyomottaknak!
Efraim: Örjöngők! Máglyára akarjátok-e hurcoltatni a szent nép ezreit és tízezreit!
Dina: Övezze magát fegyverrel, aki soha fegyvert sem látott és gyermekek verjék meg az erős férfiakat, mert itt áll felettünk az úr, aki erős és bosszúálló és az ő neve előtt leomlanak Jerikó falai!
Efraim: Semmit sem tud, semmit sem tud és ez akar-e prófétálni! Egy igét is tud-e a bibliában, amint írva vagyon és a Judithok sarkába akar ez hágni! Óh jaj, óh jaj, óh ezer jaj árva fejemre, hogy hagytam meglopattatni magamat a lopótól és megcsalattatni az álnoktól. Ne higgy neki, édes fiam, ne higgy neki. Csak alakot tesz magából, mert tetszeni akar neked. Nem az istent szereti ez, csak téged! (Hirtelen nagy ötlete támad, félig súgva.) A vére kergeti, a bűnös vére, az szabadítja fel nyelvét szóra, hogy szemedet magára fordítsa. Hiszen mióta él, mindig a neveddel kél és a neveddel fekszik. De a gonosz, vesztébe rohan! Odadobom neked! (Sírósan.) Nem bánom én, tedd utolsóbbá a szemétnél! Töltsd be kívánságát! Aztán megfojtom! mert az én vérem ő, az én ágyékomnak sarja! és az enyém, mint ez a rongy, ez a ruha, mint az ebem, a csirkém! Ó jaj, jaj nekem, vénnek, hogy házamnak csirkéje gyűjt eleven szenet a fejemre! ... Aztán, ha a véred lehűlt, ha majd elmúlik a szemedről ez a gőz, ez a pára, majd meggyőzlek Snéor, hogy a népre csak a hasznos igazságokat szabad kibocsátani! Csak azt az igazságot kell a népnek prédikálni, amely hasznos izraelnek! (Elfordul, Salamonnal.) Amely Izraelnek hasznos! (El.)