Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 23. szám · / · Figyelő
Kétszáznegyven tollrajz, rézkarc, litográfia, a Könyves Kálmán kiállítási helyiségében, Morris Rosenfeld illusztrál verseskönyvére és egy Lilien-albumra való emlékezés - ebbe körülbelül bele is foglalható Liliennek, a rajzoló művésznek kifelé, a közönségre tartozó életmunkássága.
Lilien zsidó. Ez nála nemcsak anyakönyvi rubrikaadatot, társadalmi vonatkozást jelent, hanem művészi, sőt majdnem életcélt.,
Motivumait a zsidóság történelmi multjában keresi és abban a geografiai környezetben, ahol ez a mult lejátszódott. A világ teremtésének ábrázolásától, a vizözönön, Ábrahámhoz, Mózesen, Sámsonon keresztűl eljut az Amerikába vándorló zsidónak, a viharban hánykolódó hajón való vergődéseig. A prágai zsidótemető, vagy a lembergi gettó utcájának, Jeruzsálem panorámájának papiron való megrögzítése természetesen szorosan a programmjához tartozó valami.
Az, hogy Lilien teljesen a zsidóság szolgálatába állította művészetét, ha alapjában egyoldaluságot is jelent, nem volna baj, mert motivumot éppen eleget talál magában a bibliában is. A klasszikus művészet több százesztendős története ugyancsak alapos bizonyítékot szolgáltat erre nézve. (Igaz, hogy ez nem annyira a művészet, mint inkább az egyház ügye, de a művészet még sem kopott el a motivumok folytonos ismétlésében, sőt talán ezen próbálták ki az ujabb és ujabb feltörő energiák a maguk életrevalóságát.)
Igen. Az még az egyoldalusága mellett sem róható fel Liliennek, mert a művészet, mint minden magasabbrendü emberi erőkifejtés vakon átsuhan fajok osztályok, korok különbözőségein, ma igazán mindegy, hogy Rembrandt zsidó rabinust, hollandus csavargót, Greco inkvizitor főnököt, toledói sikátort festett-e, vagy pedig egy táncoló paraszt csoportot, vagy lovon vágtató hadvezért. A művészet látószögéből nézve, teljesen közömbös, hogy Lilien zsidó művészetet akar-e csinálni vagy sem? Az a fontos, hogy miképpen közli azokat az érzéseket, amelyekhez őt a motivumok vezették. A válasz nagyon könnyü lenne, ha Liliennek mindenre egyformán reagáló rutinos kifejezési módja nem takarná el az érzéseit. Az első fogalmazás izgalmából mi sem látszik a gondosan kivonalzott, körzővel, mértani szerszámokkal kicirkalmazott rajzain. Toulouse Lautrec három-négy vonalában benne van a teremtő munka izzó perceinek keserü ize, minden rezdülése és Lilien, aki a világ teremtését akarja megmutatni, kinos pontossággal kirajzolt fehér lapok üres kongású fekete vonalait birja csak kiizzadni.
Lilien zárt és kész technikával áll előttünk; az megállapítható, hogy micsoda az, ami őt érdekli, de hogy az mennyiben érinti a mélységeket, arról nem ad számot. Felületek, felület-emociók. Amit csinál, az az irodalmi értelemben vett témát tekintve érdekes, (kit ne érdekelne a kelet) de az ő hangszerén hideg, érdektelen monoton muzsikává kövesedik. Regisztere is olyan szegény, hogy ennek a muzsikának harmoniái csak a külső jeleket kereső vagy faji rokonérzésben egyesülő embereknek adnak gyorsan muló gyönyörüséget.