Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 23. szám · / · Figyelő

Karinthy Frigyes: Rajnai Gábor

A didero-i paradoxon, hogy a színész mellette és fölötte álljon szerepének... Diderot persze az akkor darabokra gondolt, reggel a parkban sétálván, Corneille és Racine hőseit szavalta s így fogalmazta meg híres elméletét... Diderot nagyot nézne, ha Knoblauch »Faun«-ját, vagy a »Tajfun«-t, vagy »Az ördög«-öt játszanák el egyszer előtte - nagyot csudálkozva és okos fejét nekilódítván, ujra megszövegezné a szinészről szóló teóriát... Hja, ezeket a »verseket« nem szavalhatja végig, ellenrőzésül, a kritikus. Ezek az uj szerzők, o tempora! imre nem nagy sulyt fektetnek az eszmékre, amiket valamikor a szinész csak »tolmácsolt« - ezek feladattal bizzák meg a szinészt, akinek teste anyaggá válik kezükben, mint a márvány vagy gipsz - kikeresik a megfelelő anyagot és alkalmazkodnak hozzá, mit lehet csinálni belőle.

S még hozzá nem is ragaszkodnak éppen a márványhoz és gipszhez. Knoblauch anyaga például valami egészen modern, angol keverék: gumiból, cellulidból és emberi húsból van összetéve. Ruganyosnak kell lennie, mint egy futball-labdának s keménynek és szivósnak. »A faun« ilyen anyagból van - s a Nemzeti Szinház talált egy szinészt, aki csudálatosan megfelelt ennek a ritka feltételnek.

Rajnai Gábor őszinte és nagy sikere (pár napig egész Pesten sokat beszéltek most róla) egészen uj világításban állítja be a szinész-siker feltételeit - s ma ez a siker, ha nem többet, még kevésbé jelent kevesebbet annál, amivel egy Ibsen-alakítást ünnepelünk. A művész nyilván egész testével dolgozzék, ha kell - idegrendszerének beállítása nemcsak a központtól függ. Ezt éreztük a különben kétes értékü szerep feltétlenül egyetlen és helyes ábrázolásában. - A gyenge kis hedonista morált kitünő érzékkel elnyomta és adata helyette azt, ami élő és szuggesztiv ebben a furcsa szerepben: az élő, virgonc test friss örömét, a féktelen és pazar jókedvét, melynek meggyőződést és világfelfogást nem az élet értékéről indított spekuláció ad, hanem maguk a szökdelő izmok és vidám nótát dudáló tüdő. Rajnai pompás, artisztikus beleugrásai és stilizált pogány mozdulatai nem ekvilibrista mutatvány: egész, átérzett szinész-munka ez: a testi élet örömét és ritmusát épp olyan értékes anyagnak mutatják, mint amilyen értékes nekünk egy pompás ciránói mosoly, a szellem értékének öröme és ritmusa, vagy bármi egyéb.

Reméljük, ezentul sokszor fogjuk látni; bizonyosan kitünő szinész, ép, ruganyos testében épen és ruganyosan kell hogy éljen az emberi dolgok tükörképe, amit szinész a saját arcáról visszaverni hivatott.