Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 23. szám · / · Figyelő
Móricz Zsigmond már akkor jelentette a Nyugatban e regény nagy és mélységes értékét, mikor még csak ujságfolytatásokban olvashattuk - most könyvben is megjelent a szép regény - és én, nem akarva elébe vágni az egész könyvet érdeme szerint méltató kritikának - s nem is ilyen igénnyel lépve fel, - csak az első impressziókat szeretném elmondani, amelyek átzugtak bennem, a könyv egyhuzamban való, nappal-éjjeli olvasása közben - és még azután is, amint sokáig fogva tartotta képzeletemet a nagy konstrukcióju munka - eleven alakjaival, levegős távlatával, vidéki tájaival, bánatos szineivel: egész zengésével, amit csak a legnagyobb költői alkotások vernek fel az ember lelkében.
Mi van a »Szinek és évek«-ben? Életperspektiva. Hüvös, nyugodt, mégis bánatos, elmult fájdalmakkal átitatott keresztülnézés egy sors, egy emberélet (asszonyélet) felett. Kezdetétől a végéig. Kuszált eseményeivel, összevisszaságával, zökkenésekkel, váratlanságokkal, - belső megváltozásokkal, melyek abban a pillanatban, amikor történnek, talán indokolatlanok, de a végén a törvényszerüség erejével állanak elénk. A roppant feladatot, - az élet vonalát megrajzolni, emelkedésével, hullámzásával, esésével - s végső nyugalomba hajlásával - ezt a feladatot Kaffka Margit ebben a regényében úgy tudja, mint kevés iró és nemcsak a mieink közül. Egyszer egy kitünő német iró, aki igen tájékozott az uj magyar irodalom dolgaiban, azt kérdezte tőlem - »mondja, melyik magyar irónak van világfelfogása«. Kicsit zavarba jöttem, amint elmém izgatottan végigszaladt a magyar irók munkáin, - szép tarka, érdekes történetek, regények és szindarabok jutottak az eszembe, - nagyszerü megfigyelések és a talentum sokféle megvillanásai, - de világfelfogás? A Kaffka Margit regénye mögött ott sötétlik ez a komoly valami.
És még sok minden. Az asszony egész sorsa, legbelseje, sokfajta szenvedése, elhagyatottsága, örökös vágyakozása, az aminek indult és az, amivé lett. És - mint rendkivüli érték - a magyar vidék és a magyar emberek különös szine, s oroszos, bánatos, pusztoló világa. Kitünően látott alakok s történetek, amelyekhez köze volt az irónak, mert a meggyőződés és tudás olyan erejével beszél róluk, amit nem lehet csak kitalált dolgokhoz hozzáadni. Mélyen a magyar földben gyökeredznek a regény szálai - s mélyen az iró szivében a dolgok egész lirája.
Kitünően tudta elmondani. Bánatosan, egyszerüen, nyugodtan. Emberek és dolgok felett álló szuverénitással, mely az irónak nemcsak világnézetében, hanem előadása módjában is kifejezésre jut. Ez a nyugalom nagy gazdagságot sejtet s rendkivüli készséget mutat, mely tetézve a konstruálni tudás oly ritka adományával a várva-várt és nálunk annyira hiányzó kész, nagy regények irójának mutatja Kaffka Margitot. A »Szinek és évek« - már ilyen. Kész - nagy regény - és ezekkel az elfutó sorokkal csak ezt akartam mondani. Ez a regény olyan, ami megmarad - egy szépkönyv ebből a korból., Nem fog elmaradni a felbecsülése és igen diszes helyre állítása...
Nem fog elmaradni... Mosolyognom kell. Most, ebben a kritikátlan, felelősségtelen időkben talán mégis elmarad. Itt-ott - napilapokban, hét-nyolc fakó sort olvasok a »Szinek és évek«-ről - azt mondják - mit is mondanak! - igen, azt mondják, hogy egészen ügyes munka. És még milyen? Szórakoztató.