Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 22. szám · / · Figyelő
Keleti józan, okos ember, aki vallja, hogy a jó bor soká erjed és csak az a tajték igazán szép, amit sokáig szívtak. Csak úgy, hamarjában, mesterkedéssel még senki sem pótolta a hosszú időt. Épp ilyen a nevelés kérdése is, idő kell a megoldásához - de legalább kezdjük is meg már! - ezzel kezdi okos kis könyvét, mely nem a tudósnak szól, sem a tudákosnak - az okos emberhez szól, nyugodtan, aki azért lehet akár tudós is.
Igazán roppantul sok könyvet írnak ma még Magyarországon is, de kevés kellemeset és kielégítőt. Nem tudom mi, talán a feneketlenségtől való borzadály tart vissza olyan szerzők olvasásától, kik problémáikat a végtelenbe tétovázó kazuisztikával, divatos túl-alapossággal gyúrják meg és a »rendszer« formáiba gyömöszölvén, végül is a forrásművek cukrával tetézik: nesze olvasó, borzadj meg a végtelentől - a gyermeki figyelemről négyezer német és hétszáz amerikai könyv szól!
E könyv nem ilyen. Közvetlen, kellemes, úgy olvasható, amint a könnyű bor iható. Rövid fejezetekre oszlik, e fejezetek minden gondolata megfordult már az ember fejében s most szívesen olvassa összegyűjtve, hálás is az igazán szerény szerzőnek, aki megkönnyítette dolgát és ennen bölcsessége egyik elszórt nyáját összecsoportosítá.
Néha egy-egy értékesebb gondolatát nem fejleszti végig. A gyermeki lélek káoszáról beszél például: - a sok-sok látottak és el nem rendezettek egyetlen óriási, lelkendező vággyá tömörölnek a gyermek lelkében: e gondolat pompás - költői emléke a szerzőnek gyermekkoráról - de sajnos, nem beszél tovább erről. Elvágja s nem szól, mit kellene itt tenni.
Én, részemről azt hiszem, hogy semmit. Nem tagadom, fatalista lettem. Igaz, elgondolkodom néha, mi lett volna, ha nem lettem volna magános gyerek és valami jólelkű, okos ember lett volna mellettem. És igaz: a nevelés gondolata a legizgatóbb, a legszebb gondolatok egyike: - és mégis, sok mindenen átestem én már és - emberhez hozzányúlni, kontárkodni, lelkébe beavatkozni - ettől rettegek most már a leginkább. Olyan zárt, olyan szent, olyan fatális és ominózus nekem az emberi test és a tokjába szorított lélek, hogy bár magam is tanár lévén, hangosan agitálok, de a bensőm hidegen reménytelen és aggodalmas.
Mi a jó? Olyanná legyen-e a gyerek, amilyen én vagyok? - ez-e a jó? Mert tőlem, önző állattól, csakis ezt tanulhatná meg végül is, ha jól figyel rám és tetszem is neki.
Emberhez ne nyúlj! - ezt megtanultam, vagy ha mégis megmerényled, a legnagyobb óvatossággal, mint gyengéd csecsemőhöz nyúl a remegő anya ujja! Zárt, örökké átkosan bezárt lélek: jó akarok lenni hozzá és megértő. De változtatni, formálni csakis akkor próbálnám, ha önző céljaim lesznek vele, katonát akarok majd nevelni vagy üzletembert, hogy boldogabb legyen nálam. És akkor is, sikerül-e? Mikor már hamu alá fojtottam lázadó tüzét, hogy azt hinném, alszik már - kitör, mihelyt elnézek. És: a tapasztalatot tanítani - lehet-e?
Fatalista lettem. Elveket nem mernék hangoztatni.
Keleti meggondolt ember és óvakodik bátor jelszavaktól. Jelszava úgyszólván ennyivé zsugorodik össze: közel kell férkőzni a gyermek lelkéhez és vagy szigorral, vagy jó bánásmóddal próbálni kell hatni rá - de hogy mely irányban? Hiszen »ami hibának látszik, sokszor nem is hiba, hanem erény« - mondja a tapasztalt, jólelkű tanár, kiből sokszor a mesterség keserűsége is beszél, hogy milyen nehéz is a tanárnak, ha a szülő nem, vagy nem jól segít.
Úgy hiszem: tanítani inkább lehet - de hogy ezt is mily mértékben kell? A gyermek kedvéhez kell-e mérni a tanulandókat, mint testéhez az új ruhát? Mennyi az, ami már káros lehet rá? - Goethe apját sokan a legjobb, sokan rossz nevelőnek tartják.
Mindössze csak annyit lehetne tanácsolni, mint az álmoskönyv: szorgalomra nevelni, nyelvekre, zenére tanítani nem árthat. Nevelj - ha lehet igen érzelmesen - amíg kicsi a gyerek: ennyit is Amicistől tanultam.
Keleti konkrétabb tanácsokat ad, például egy igen kedveset: olvassunk fel egyes kiválasztott újsághíreket a gyereknek és beszéljük meg vele. »Nagy hatást érhetünk el. Itt a valóság szól a maga megdöbbentő erejével. A gyerekre éppen az tesz hatást, hogy amit hall, az valóság és nem mese.«
Tetszenek egészséges szociális reformvágyai is.
Stílusa néhol nem eléggé gondos.
Általában: derék, okos és jóhiszemű könyv a Keleti Adolf könyve: élettapasztalat és gondolkodás eredménye.