Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 22. szám · / · Figyelő
1. Madame d'Ora, a nagy énekesnő, egyszer meglátogatja szeretőjét, Edmund Hallt, a tudóst és feltalálót, New York egyik legnagyobb emberét. Furcsa, vegyes társaságot talál nála, spiritisztákat, akik éppen szeánszot tartanak. A szeánszon szellemek jelennek meg és beszélnek. Madame d'Ora közben a társaságot figyeli, valami furcsa idegenkedést érez. Kik ezek az emberek? Sárga, gyanakvó arcok, félszeg mozdulatok - hol látta őket? Igen, már emlékszik. A közönség ez, a többi emberek, akik a nézőtér homályában ülnek estéről estére és megbódulnak ama forró lángcsóváktól, ami az ő ruhájából, az ő bódító testéből és torkából és ékszereiből kicsap. És idegenkedést érez, mint mikor állatok közé kerülünk. Tovább feszíti képzeletét. Igen, ezek azok, a hétköznap emberei, az örökké jelenvalók, akik gyűlölik őt, akik ott álltak Kajafás háza előtt és ordítva, elrongyolódott testük, összeszűkült, hibás fejük egész nyomorúságának erejével követelték a Lelket - mert nem volt egyebük. Madame d'Ora végignéz néhány szeánszot, beszél a szellemekkel - eleinte borzongatja szép, fehér testét a Rejtelem - harmadik ülés után udvariasan és szerényen megkérdezi Hallt, nem gondolja-e, hogy ezek a szellemek nagyon unalmasok? mindig ugyanazt csinálják, megjelennek és eltűnnek. Hall megdöbben: aztán fáradt, szomorú szemét, mely félig megvakult az erőlködésben, hogy az egész világ helyett lásson velök, végigsimítja. Igaz, erre még nem gondolt. Valószínű, hogy a szellemek is unalmasok. De mit tegyünk? A földet ismerjük, ismerjük az erőket és távcsöveink bekalandozták a Teret. Az életen innen minden bizonytalan és szürke immár - talán odaát. Nehány századon keresztül mulattatná az embereket ama megismerés, hogy életünk súlypontja a halálon túl van valahol ... miért ne? Az életnek láthatatlan X sugarait keressük meg tehát, ott, ahol a halál indigójánál látszólag megszűnik a spektrálkép.
2. Valószínű, hogy kevés megnyugvást jelent ez is. Nos, megvolt Röntgen és láthatatlanná tesszük magunkat - hát aztán? És kiderül, hogy halálunk után asztráltestünk századokon át bolyong még az űrben - bolyong, de nem leli nyugtát és az is annyit jelent majd, mint most e fülledt és sivár szoba. Jó, van lélek és a lélek halhatatlan - de nem unhatja el e lélek majd egyszer, odaát, nem unhatja el magát éppen úgy, mint idelent a test, mikor áhította a lelket, szórakozásul? És akkor visszanéz majd felénk és hűvös, didergő vággyal kéri vissza a testet, a jót, a drágát, a forrót, a megfoghatót.
3. Johannes Jensen tehát germán alapossággal végiggondolta a gondolatot és visszatért a kiindulóponthoz. A legnemesebb, legszebb feladat, amit író véghez vihet: a legnemesebb, legbecsületesebb módszere az írás több mint művészet művészetének: Eljutni a test és a termékeny természet forró dicsőítéséhez, nem az ösztönökön és zavart, testi lázakon keresztül, mint ahogy a franciák jutottak el: de kipróbálva a lélek minden eshetőségét - büszke, gyönyörű út, bizonysága és igenlése rajongó, régi hitünknek, hogy az írás nemcsak ragyogó tűzijátéka abnormis lelkeknek - valami magasabb egészség, igazabb igazság, fölötte áll tudománynak és művészetnek: fölötte talán magának az életnek is: a kísérleti élet, mely tökéletesebb az eredetinél. Neki hinnünk kell: íme, a léleknek egy arisztokratája, aki rangjáról lemond s elismeri a test arisztokráciáját - mert Madame d'Ora pompás, halandó testéhez képest minden halhatatlan lélek szürke és fakó. Neki hinnünk kell - neki hinnie kell a nőnek és a természetnek, ha szomorúan és jelzők nélkül így szól a természethez és nőhöz: szép vagy. E hódolathoz képest a dekadens lírikusok minden beteg és lázas rajongása annyi, mint egy pirospozsgás, süldő kamasz szerelmi vallomása a szobalánynak: ott test hódolt csak meg a test előtt - itt lélek hajtotta meg térdét s alázta meg magát tudatos és egész szerelemben - egész lélek, melynek nem volt szüksége a testre (önmagában is erős volt) s nem gyógyszerül kellett hozzá fordulnia - belészeretett, átölelte és odaadta mindenét.
4. A germán szellem így veszi be s keríti körül a gall szellem örök jogon bírt tartományát: a test és erotizmus kultuszát.