Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 22. szám · / ·
(Elza megfordul s megpillantván Lohengrint, hangosan fölsikolt.)
Férfiak, Asszonyok:
Te hős, te istenadta hős, áldva légy!
(Lohengrin fényes fegyverzetben megérkezik a sajkán. Általános bámulat és megdöbbenés.)
Lohengrin (fél lába még a csónakon, a hattyúhoz hajlik):
Te drága hattyum, áldjon ég!
Sajkád hozott a vizen át.
Te szép hazánkba visszamégy,
Menj, vár az Éden üdve rád.
Hű vagy te, jó, mint senki még,
Menj hát, menj hát megáld az ég.
(A hattyú lassan elúszik a sajkával, Lohengrin fájdalmasan néz utána.)
Férfiak, Asszonyok (nagy megindultsággal, egész suttogó hangon):
Borzong a lélek, üdvbe szédül,
Mert boldog mámor rázza fel.
Szép, büszke hős, te ránk az égbül
Az Éden álmát hoztad el.
Lohengrin (lassan elhagyja a partot és fejet hajt a király előtt):
Légy üdvöz, Henrik, nagy király!
Ha mégy a harcba, véd az Úr.
Hired, mint sólyom, égbe száll
s míg áll a világ, el se húll.
Király:
Szép szó! Nem vagy te földi lény,
Ki tündöklőn e tájra jősz.
Az Ur küld erre, mondd te hős?
Lohengrin:
Bősz vád sujt itt egy gyönge nőt
és nincs, ki érte sikra száll;
megvívok én, de lássam őt,
hogy méltó lesz-e szive rá. (Elzához):
Nos, Elza, szép brabanti lány,
ím nézz, mint bajnokodra rám.
Kész vagy-e bizni bennem, mondd,
szivedbe nincs-e sanda gond?
Elza (mintegy föloldva a varázs alól Lohengrin szavára gyönyörteljesen omlik lábai elé):
Én hősi védőm, lelkem áld,
itt állok, látsz-e? Végy el hát!
Lohengrin:
Párharcban érted hogyha győzöm,
jössz-e és léssz-e majd a nőm?
Elza:
Lábadnál fekszem itt a földön
Lelkem a lelked várja hőn.
Lohengrin:
Elza, ha majdan egybekélünk,
békébe', bajba' férjed óv,
A sirig páros üdvben élünk, -
Csak egyre adjad esküszód:
míg élünk meg ne kérdezz,
rá vágyódást se érezz,
hogy hívnak és ki küld,
mely földnek népe szült.
Elza (halkan, csaknem öntudatlanul):
Úgy lesz. E kérdés meghal bennem.
Lohengrin (nagyon komolyan):
Elza, jól értettél-e engem (Még határozottabban.)
Míg élünk meg ne kérdezz,
rá vágyódást se érezz,
hogy hivnak és ki küld,
mely földnek népe szült.
Elza (nagy bensőséggel néz rá):
Szent főm! én pajzsom! égi szentem!
Ki védsz, mig vádol annyi száj,
volnék-e büntelen, ha lelkem
nem birna benned bizni már?
Úgy űzd el tőlem most e bajt,
mint híven állom szómat majd!
Lohengrin (elragadtatva szorítja magához):
Elzám, vedd szivemet!
(Jó ideig ebben a helyzetben maradnak.)
Férfiak, Asszonyok:
Mely drága bűbáj, égi báj!
Ma rám a titkok álma száll.
A lelkem ámul, látva őt,
Őt, ezt a büszke földöntuli főt.
Lohengrin (Elzát a királyhoz vezeti és méltósággal lép a középre):
És most! ős Brabantnak népe, halld a szóm!
Ártatlan ő és gyáva, mást ki mond.
Te vádlod Elzát? Vádad rágalom!
Majd dönt az Isten, gróf ur Telramond.
Brabanti főurak (előbb csak néhányan, később valamennyien súgják Fridriknek):
Ne menj, ne vívj, mert bajba jutsz.
E harcban győzni ugyse tudsz.
Egi a tűz, mi benne él
jó kardod itten mondd, mit ér?
Ne vívj, jó szónkra hallgass hát,
borzalmas végzet szállna rád.
Fridrik (eddig ellenségesen vizsgálta Lohengrint, szenvedélyes lelki tusa után):
Vessz el, ha kell, de küzdj!
(Lohengrinhez.)
Bár poklok cimborája légy,
Vendég! hiába törsz te rám,
nem láttak engem félni még,
hazugság el nem hagyta szám.
Ez öntudat vértezni fog,
föl harcra hát, majd győz a jog!
Lohengrin:
Szólj Fölség, mit kell tenni most?
(A törvénykezésre újból elhelyezkednek.)
Király:
A sikra lépnek hárman itt is, ott is
s kört mérnek ott, hol majd a torna áll.
(Három szász nemes Lohengrin, három brabanti Fridrik részéről előlép. Ünnepélyesen kimérik a torna helyét és kör alakban kijelölik lándzsáikkal.)
Hírnök (a vívóhely közepén):
Most halld a szóm és észbe vedd,
A párbaj rendjét meg ne szegd!
E kört ne lépje senki át!
Ebben, ki vét, megértse jól
Ha bajnok - félkezére bárd -
fejére pallos vár - hogyha pór.
Férfiak:
Ha bajnok - félkezére bárd -
fejére pallos vár - hogyha pór.
Hírnök (Lohengrinhez és Fridrikhez):
Két bajnok sikra lép ma itt
hadd győzzön hát a tiszta hit.
Hadd tünjön el, mi érvényt bont,
kártékony ármány, csalfa csel,
végszót e perben Isten mond,
kérjétek Őt, ne hagyjon el.
Lohengrin és Fridrik (kétfelől állanak kívül a porondon):
Végszót e perben Isten mond,
Őt kérem, Őt, ne hagyjon el!
Király (nagy ünnepélyességgel a középre jő):
Nagy Isten halld, szólítlak én!
(Mindnyájan áhitatosan leveszik süvegüket.)
Itt most e harcot döntsd te el,
a győztes karddal ó bölcs lény
Te támassz nékünk égi jelt:
kit jónak tudsz, hadd győzni őt
a rossztól vedd el az erőt.
Szentséges Ur, most el ne hagyj,
nélküled elménk cserben hagy.
Lohengrin és Elza:
Nem félek én, mig Isten él
A legfőbb Ur majd jól itél.
Fridrik:
A döntés engem bizton ér,
szent Ég, bennem tiszta lélek él.
Ortrud:
Hiába jössz, te büszke hős,
hol Fridrik küzd, más ugyse győz.
Férfiak:
Kit jónak tudsz, hadd győzni őt,
A rossztól vedd el az erőt.
Szentséges Ur, most el ne hagyj,
Nélküled elménk cserben hagy.
Asszonyok:
Nagy Isten halld, áldd meg őt!
(Mindnyájan nagy figyelemmel elhelyezkednek a párviadalhoz. A harsonások megfújják a riadót. A Király kardjával háromszor a pajzsra üt. Elsőre a küzdők fölállanak, másodikra kardot rántanak, harmadikra összecsapnak. Lohengrin támad és több heves roham után földre sújtja Fridriket. Fridrik elestekor a király leveszi pajzsát a tölgyről.)
Lohengrin (kardját Fridrik nyakának szegzi):
Az Ur itélt! Megölhet most e kéz.
Csak élj tovább. Szánd-bánd a bűnt, mig élsz.
(A férfiak hüvelybe taszítják kardjukat. Mindnyájan ujjongva a porondra özönlenek.)
Király, Férfiak, Asszonyok:
Győz! Győz! Üdv rád hős!
(A király Elzát Lohengrinhez vezeti.)
Elza:
Ó mért nincs szárnya szómnak
Méltón zengni a hőst.
Kélj, lángszavu szózat
És hirdesd fennen őt!
Ha élek, benned élek,
csak benned rajtad át,
nálad a kéj, az élet,
itt állok, végy el hát! (Lohengrin keblére dől.)
Lohengrin (eltartja magától Elzát):
Csak véled győztem, érted,
te fénylő, tiszta lény!
Búját sok kínos éjnek
most kéjre váltom én.
Fridrik (gyötrődve fetreng a földön):
Ó jaj! az Úr hogy rámsujt.
Az Isten mindent lát.
Az ég nekem bezárult,
szép hírem rútra vált.
Ortrud (sötéten mered Lohengrinre):
Mely lény az, aki rásujt,
Ki tervem vágta át?
Mért állok, mint egy ájult,
mely végzet átka rág?
Király és Férfiak:
Most ébredj büszke ének,
A hőst dicsérd az égnek.
Jőjj várva-várt!
Szentelt a lépted.
Hű néped áld,
Áld, mert te véded.
(Növekvő lelkesedéssel.)
Ó várva-várt,
a jámbort véded
áld most a néped,
hű néped áld.
(A lelkesedés tetőfokán.)
Csak téged éltetünk,
a dal csak rólad zengjen,
Ég szója küld nekünk,
nincs több ily szent a mennyben.
Asszonyok:
Ó mért nincs szárnya szónknak
méltón zengni a hőst?
Kélj ünnepi szózat
és hirdesd fennen őt!
Ó várva-várt,
a jámbort védjed,
szentelt a lépted
hű néped áld.
(Ifjak a király pajzsára emelik Lohengrint és Elzát, úgy viszik el őket diadalmámorban. Fridrik Ortrud lába elé rogy.)
- Függöny. -
Fordította: Lányi Viktor