Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 22. szám

Szép Ernő: Két vers

Egyszer, vágtató gyöngy hintórul
Aranyat szórni a népnek, aki kódul.

Mérgezett virágok közt egy éjben
Elveszteni az eszemet a kéjben.

Egy kéz ... egy csókkal hajolni feléje,
Hogy az életet és a halált megérje.

Egyszer olyat sírni, hogy a sírásom
A két orcámon végig árkot ásson.

A végtelen tengerbe beleúszni,
Odaveszni, el se búcsúzni ...

***

Járok-kelek, megállok,
Nézem a házakat,
Nézem a kocsikat,
A fáknak rácsait,
A lámpák oszlopát,
Nézem a boltokat
S megnézek minden embert,
S nézem a ligetet,
Füvét, virágait,
Nézem a hidakat
És nézem a Dunát,
És gyárak füstjeit
És a felhőt az égen
S mindig gondolkozom,
De amit gondolok
Úgy elmegy mint a zaj,
Úgy elmegy mint a füst,
Úgy elmegy mint a víz,
Úgy elmegy mint a felhő.