Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 22. szám · / · Szabó Dezső: Jamest olvasom
Ekkor James került a kezébe, ki ezeket tanította neki:
Az abszolút igazságok, ha vannak, hideg csillagok, melyek nem érintik földünk pályáját. Az emberre nincs jelentésük, tehát olyanok, mintha nem volnának.
Nekünk csak eszköz-igazságaink vannak és igazságaink olyanok, mint a kenyér, hogy együnk, mint a balta, hogy utat törjünk. Amelyik igazságot semmire sem lehet használni: az nem igazság. Az igazság cél nem lehet, mert a cél mindig az ember.
Hogy ismered meg, hogy egy gondolat igazság? Megnézed, hogy mi különbség van következményeiben, ha azt igaznak veszed vagy nem. Ha nincs különbség, az nem igazság: értéktelen gondolat-hulla.
Két hipotézis közül az az igazság, amellyel messzebbre boldogulsz az életben, a másik tévedés.
Az igazság a természet praktikus kihasználása, az igazság a legszélesebb emberi szolidaritás, a legmelegebb összefogózás az ismeretlen közepette.
Meddő napot él és a halálnak darál, aki vitatkozik isten, anyag, szellem és más illusztris szókat illetőleg. Úgy tudsz eligazodni a dolgok és emberek között, hogy van isten: akkor van isten. Ellenkező esetben nincs.
Minden ember körül egy igazság-horizont van, melynek ő a központja s mely életet termel neki. De az az értékesebb igazság, mely minél messzebb viszi a szemet s melynek horizontjába minél több ember fér be.
Az ismeretlen élet testén kis emberbogarak bolyonganak s igazság-szívójukkal magukba szürcsölik belőle azt, mit emberéletté lehet asszimilálni.