Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 21. szám · / · Figyelő · / · Lányi Viktor: Hubay Jenő
Gazdagon díszített nagy hall súlyos levegőjében, sok oldalról összefutó soknemű hatás, ideges vibrálás közepett, magafeledt, kissé idegen elcsodálkozással néz maga elé két bronzfigura - Fémes Beck Vilmos két új szobra.
Fiatal leány és fiatal férfi egymással korrespondáló, meleg, naiv, kemény telt bronzteste. Nyugalmas magától értetődéssel áll s nem mutat nagy ívben idegen területek ködös horizontja felé. Jelenvalósága már magába foglalja célját, pozitív értékét, hatóerejének súlyát és belső-külső határait.
Rodin L'age d'airain-je, az ébredő, nyújtózkodó ifjú alakja ötlik fel egy pillanatra. Ha nem leselkedne mögötte a céltalan mozgalmasság, a tömegek nyugalmát széjjelziláló, ideges kuszáltság bizsergése.
Céljaiban teljesen különálló két művészet; az eredmények felbukkanó hasonlósága nem jelent egyebet, mint különböző irányba futó vonalak összetalálkozását.
Fémes Beck Vilmos a formák összevonásával tömör plasztikai egységet, a mozgásnak a tömegek alá való rendelésével és mindkettőnek az adott vagy elképzelt terület határaiba való foglalásával téregységet teremt. Ez a kompozíció legnehezebb része és egyben a barokk külsőségekből kiinduló, piktori elemekkel kevert plasztika megtagadása. Oly program, melyet a művészet legklasszikusabb korszakainak eredményei igazolnak.
Amit Fémes Beck Vilmos már esztendők óta egyre tudatosabban és a kifejezés tisztulásának folytonos növekedésével csinál, az a legnemesebb értelemben vett térművészet. Nem az eleven testnek geometriai formákba való kétségbeesett gyömöszölése, amely Metzner nevéhez kapcsolódik és oly sok építész és szobrász fejét megzavarta, hanem a mozgásnak, a tömegek elrendezésének plasztikai logikája, ahol a masszát körülhatároló tér organikus folytatása, a kilendülést felvevő, rezonáló szerve az egésznek.
Fémes Beck Vilmos, a műhelyből nőtt ki és így nem agyagban gondolkodó, matériát nem ismerő szobrász, hanem mestere annak az anyagnak, amit kezébe vesz.
Két bronzszobron kívül maga faragta virágtartó márványmedencéje és ugyancsak általa domborított figurákkal díszített szögletes bronzvázája készült a hall számára.
A márványmedence négyzetekre osztott mezőibe foglalt figurák térkitöltő törekvéseinek még tisztább, még világosabb kifejezői. A bronzváza domborművű alakjai ötletesen, kitűnő rajzzal sorakoznak egymás mellé. Kompozíció, amely nem sémák, hanem az adott helyzet eleven parancsolata és a frissen buzogó teremtő akarat nászában fogant.