Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 21. szám
Enyém a vágy, a nagy varázsoló,
Ki szerzette lényednek minden báját.
Mint új földet ha lél az utazó,
Nevén hivják: vágyam legyen a szó,
Melylyel nevezzék szépséged csudáját.
Szemem a művész, ki igéző ívbe
Hajlít orcádon minden vonalat.
Enyém a szív érthetlen, mély talánya,
Ős alkimia titkos tudománya,
Mely hitvány rögből csinál aranyat.
Enyém a kín, az álom, a gyönyör,
Csak alkalom, hogy drága arcod látom.
Ha égek érted pokolbeli máglyán,
Tudd meg, hitvány, magam-faragta bálvány:
Én művében saját vágyam imádom!
Ajánlás:
Princesse, fogadd e verset kegyesen,
Ásítván titkon legyeződ megett.
(Ó mozdulat, melynek nem látni mását!)
S vesd rám szemed üres szép pillantását,
Hadd lássak benne poklot és eget.