Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 20. szám · / · Figyelő
Berlin, okt. 8.
Az idézett cím alatt láttam kiállítva Berény Róbert-féle párnákat, faliszőnyegeket, kézitáskákat s egyéb ilyen iparművészeti alkotásokat Keller és Reiner szalonjában. Nálunk nem lehetne magyar voltukat hangsúlyozni. Berlin részére azonban egészen helyes az elnevezés, mert a sorozat az ottani igényeknek azt nyújtja, amivel állandó kötelességünk volna hozzájárulni a kulturális termelőképességüket jobban kihasznált társadalmak művészetéhez: nagy temperamentumot, új lehetőségeket, a kedély friss reagáló képességét.
Minden darab régi ismerősöm s azért mégis egész erejével hatott rám, mint ahogy az abszolút meggyőződésen alapuló teljes energia-megnyilatkozás sohasem téveszti el hatását.
Legyen szabad mindjárt nehány példát említenem, hogy a bennük megoldásra jutott rendkívül életrevaló forma- és színproblemák megvilágításánál érthetőbb lehessek.
Sárga és vörös lombozatú erdőség mögül bújik elő lendületes karcsúsággal a hóborította Fuji-Yama egyik szellemes újabb kiadása. A selyem hideg csillogásában pompázó eget a fehér, a kék, a violaszín sejtelmes árnyalatai futják át meg át, az ibolyaszín kacérkodó melegsége beleszövődik a sziklafelület dermesztő színhatásába is. A nyers plasztikájú formákat erőteljes fekete vonalak határolják: energikus primitív hangsúlyok a színkultúra virágházi hajtásai közt.
Habzó forgatag. A sokszínű sötét hullámok nyomasztó hatású fekete sziklatömbökhöz csapódnak. Az egyik oldalon hal alakú tűzvörös szörnyeteg. A másikon vérvörös emberi alak kapaszkodik vergődő mozdulatokkal a száraz fák kopasz ágaiba.
Fantomszerű tájkép, amilyent az ember rossz álmaiban szokott látni. Valami kifejezhetetlen tragikum közelségét sejtető jégmező, baljóslatú vörös ég alatt. Az ezüstre hangolt kék, szürke és fehér alaptónusokba narancssárga, barna és lila színárnyalatok vegyítenek artisztikus élénkséget.
Az egyik kisebb darabon a méreteknek megfelelő szelídebb hatású kompozíció. Fantasztikus tájkép fölött halványsárga villámvonal s kékcsóvás vörös üstökös. Mind a kettő játékszerű jelenség.
Egy falszőnyegen újra látomásszerű táj. A hangulatkeltő tényező elsősorban a merész lendületű kompozíció. Vörös törzsű fák sorakoznak egymás mellé a míniumsárga talajon. Lombkoronájuk a középen megszakad, míg alul s felül egybefolyva a kínai sárkány mozdulataira emlékeztető kettős csíkot ír le. Ragyogó zöldjéből gyermekesen rajzolt virágok tűnnek elő.
S hogy ne hagyjam említés nélkül a legsikerültebbek egyikét, Hokusai »Hullám«-jának kitűnő dekoratív átültetését. A haragos mozgású tengeren barna csónak táncol. Az ibolyaszín égen tűzvörös felhők gomolyognak.
Csupa magasra törő szenvedély, csupa életrevaló ötlet az egész sorozat. A rajz lapidáris, nyomatékos, határozott. A színek egyrészt erejükkel s tisztaságukkal, másrészt komplikált összetételükkel s finom átmeneteikkel a hatás maximumát keresik. Kultúra és temperamentum szerencsésen találkoznak ezekben a sok benső élményen átszűrt s mégis szerfölött közvetlen hatású dekorációkban.
És alaposan téved, aki azt hiszi, hogy e nélkül a nagy levezetettség nélkül eljuthat az egyéniség elemi megnyilatkozásához. A művészi mondanivalók formába öntése állandó kiselejtezés kell hogy legyen addig, míg csak teljes meztelenségében nem áll előttünk az alkotó folyamat legrejtettebb rugója. Ez a folyamat pedig minden igaz művésznél elsősorban ritmuskeresés, annak a ritmusnak a keresése, amit kedélye, általános szenzibilitása megkíván.
A művészetek története mutatja, hogy ez a törekvés két óriási ellentétes áramot hozott létre. Az egyiknek kiindulási pontja Hellasz, a másiké a Távol-Kelet, a mennyei birodalom. Az előbbi egy belcantohoz, az önmagába visszatörekvő zárt összhanghoz vezetett, az utóbbi a staccatoban rejlő mérhetetlen kifejező erőt, a néző egyéni diszpozíciójára való hivatkozás jogosultságát tette nyilvánvalóvá.
Az élet mai berendezése az utóbbi művészeti hitvallásnak kedvez. A gyors tempó, melybe kénytelen-kelletlen minduntalan belezökkenünk, arra kényszerít bennünket, hogy mindenütt a kiélés leggyorsabb lehetőségeit keressük. Ezért helyezünk ma nagyobb súlyt a közvetlenségre, mint valaha, s ha megkívánjuk ezt a nagy művészettől, mint tisztán élvezeti tényezőtől, mennyivel több joggal követelhetjük a praktikus élettel közvetlen összeköttetésben álló művészipartól.
Berény - hogy teljesen igazságos legyek: a Berény házaspár - selyemhímzései többet nyújtanak egyszerű iparművészetnél. Az anyagszerűség ellen sehol sem vétenek, de kompozícióban, rajzban, színben annyit sejtetnek, amennyinél többet festményektől sem várhatunk. Tervezőjük nagy stílusérzéke azonban megtalálta ezzel szemben is az ellensúlyozás lehetőségét a fantázia szabad érvényesítésében, a meseszerűségben. A személyesnek látszó formák gyermekkori képzeteink emlékét keltik föl bennünk s humorosnak, naivnak tetszenének, ha nem éreznők bennük a bravúros tudás, a nagy művészi logika erejét. Kelet művészetének hatása, melyre több helyt szándékolt nyomatékkal mutattam, ne szállítsa le senki előtt a Berény munkája értékét. Mindennek megvan a maga előzménye, s aki az egyéniségének megfelelő forrásból merít, bölcsen cselekszik, különösen, ha ura tud lenni az anyagnak.