Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 19. szám · / · Szabó Dezső: Petőfi művészi fejlődése
A mai fejlett esztétikai dialektika és kifejezési fesztelenség mellett bátran várhatjuk az esztétát, aki ki fogja mutatni, hogy a nap voltaképpen dilettáns a napsütésben és hogy ezen a téren a kénköves gyufa kiválóbb jelenség, mert később jelent meg a fejlődésben. Különösen ha a priori igazsággal megyek neki egy ténynek, akkor bármit bármikor kimutathatok róla, pláne: ha a priori igazságom képtelenség. De azt hiszem, hogy nálunk a legbizarrabb dolgok kimondása is közegészséges dolog. Magyarországon most első szükség, hogy tisztázódjék a helyzet, hogy nyíltan meginduljunk valamilyen irányban, még ha hátrafelé is. Hadd vágjunk egymáshoz és holt nagyjainkhoz bármilyen igazságokat: csak legyen igazságunk, őszinte, öklös, fogas és hasznos emberek vagyunk. A legnagyobb magyar átok: az ötven percent.
Azt a vádat pl., mit Hugo papának minden francia elemista odakiáltott már: hogy »nem tud gondolkozni?« Petőfire is rásajnálkoztak. Nem tudom, mit jelent ez a vád. Ha új társadalmi, filozófiai szisztémát várnak a költőtől, akkor még az úgynevezett filozófus költőkben is csalatkoznak. Mert a költő nem költőnek születnék, ha erre születnék. Meglévő gondolatok esztétikai kifejezése a költő dolga.
Ezen a téren Petőfit aligha éri vád. Mint Hugo, mint Arany s mint a 19. század első felének sok ezer költője, az új demokratikus világnézetet igyekezte közlélekké szuggerálni: dogmátlan, bizonytalan tartalmú, kissé panteisztikus Istenével, a francia forradalom három nagy illúziójával, a politikai, egyházi, társadalmi, családi önkény gyűlöletével stb., stb. És volt-e teljesebb kifejezése korának?
Azt hiszem különben, hogy van okosabb dolog, mint a Petőfi felé dobott vádakon megbotránkozni: megteremteni egy határtalanul széles körű, termékeny Petőfi-kultuszt. Nem olyant, mint a mai, a sírja melletti megdöbbentően ízléstelen szobával, azzal a pesti lokalitással, hol ócskaságait őrzik (megvallom, egy darab pántlika éppúgy nem képes megindítani, ha valaha Petőfin volt, mintha a Bágye Juhon kalapján van) s azokkal a szónoklatokkal, melyekben őt Tyrteusznak szokták elszavalni. Nem volna-e helyes az iskolai tanításban sokkal nagyobb helyet adni neki? Nem volna-e helyes, ha egy írói zsüri összeválasztaná legszebb alkotásait s kiadná Magyarország minden nyelvén, lehetőleg ingyen, vagy öt-tíz krajcárért - szép kiállításban. Ha Petőfit a közlélek ható elemévé tudnók tenni, nem jelentené ez annak a Magyarországnak győzelmét ...?
[+]