Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 19. szám · / · Szabó Dezső: Petőfi művészi fejlődése
Petőfi művészi fejlődésének megállapításához természetesen két dolgot kell megkülönböztetni: 1. Mi az egyéni szükségszerűsége: érzékeinek, szervezetének, lelkének meghatározottsága? Mi az az erő benne, amelyért kell költenie, mi a gyökér-tehetsége, mely egész művészetét megszabja? 2. Mennyiben lesznek tudatosak előtte lelki folyamatai, fogja-e azokat tudatos magára nézéssel irányítani, szóval: fejlődik-e művészileg?
Egyik fő tévedés Petőfi megítélésénél - barát és ellenség részéről egyaránt - éppen az volt, hogy Petőfit túlságosan költői gyorsfőzőnek tekintették, kit a legkisebb impresszió-gyufa versbuzgásra forral. Valóságos reflexmozgássá tették nála a költést. És jó érvül tekintették kéziratait: nemigen javít, az impresszió mintegy közvetlenül, momentán lesz benne verssé.
Eltekintek most attól, hogy Petőfi állandóan a tudatos művész célos szorgalmával olvas és figyeli más költők keze fogását. De mielőtt tényleges fejlődésére rámutatnék, emlékeztetek azokra a sorokra, melyekben a spontán, az intuitív költészetet írtam le. Az a vers, mely ma ötlik a tudatba kész szóköntösben, a test-lélek igen régi, lassú munkája lehet. Lehetnek benne folyamatok, melyeket még a csecsemő éhes bőre szívott magába, új impressziók kiegészítettek, javítottak, míg oly erős művészi egész lett, hogy rászorult a tudatra és a kézre.
Mi Petőfi élete lelke alapelemeiben, mi érzékeinek meghatározottsága? Mi az, amit érzékei az életszükség és speciális formáltatás ismétlésével kiválasztanak a világból, mit hoznak neki érzékei?
A következendők megértésére: A képzelet két fajtáját kényszerülünk megkülönböztetni: az egyik a külső vagy érzéki képzelet (a terminusok mindig kifogásolhatók), a másik a belső értelmi vagy érzelmi képzelet. Az első az a képzelet, mellyel az az ember dolgozott, ki először mondta ki ezeket a kifejezéseket: a hegy lába, medve-szikla (az alakjáért), sötét hang. Ezekben az esetekben az érzéklés pillanatában egyesül az érzékelttel egy emlék impresszió, anélkül, hogy azt tudnók. Ez a képzelet teszi mitológiává a világot, ez teszi rémítővé vagy csiklandóvá a dolgokat a gyermek szemében. Ez mintegy szervi képzelet, bőrünkben, húsunkban, érzékeinkben van.
A másik eset, midőn az érzékelt vagy tudatban levő dolog s a helyébe vagy hozzá képzelt emlékkép között hangulati, értelmi vagy érzelmi rokonság van. Ez a képzelet sokkal inkább tudatunk hatalmában van, irányíthatóbb és fejleszthetőbb.
A két leggazdagabb s művészileg legtermékenyebb érzék a szem és a fül. Mit lát Petőfi?
Ami először megkap versei átvizsgálásánál - hol pedig a leírás remekei vannak - az, hogy Petőfi aránylag igen ritkán figyel a színre s akkor is kevés színt lát (sárga, kék, vörös, bíbor). Állandóan a fény és az árnyék (a fehér és fekete) ellentéte, váltakozó játéka izgatja. Ez van meg száz és száz képben: a sötét-fényes, fehér-fekete, éj-nap, köd-napfény, felhő-napfény, tavasz-tél, élet-halál váltakozásában látja a világot. A látott színek közül is az arany, a sárga, a bíbor fénnyé rikoltják magukat, a kék pedig: a távoli sötétkék majdnem sötétséggé némul. Verseinek egy meglepően jelentékeny részében megkapjuk - valamilyen alakban - a fény és árnyék ezen ellentétét.
És milyen formákat lát? Itt meg általában a kicsiny és nagy dolgok ellentéte izgatja, de a körvonalak, a formák részletes meglátására nincs érzéki hajlama. Különösen pályája elején, de később is: a metaforák, képek, hasonlatok túlnyomó része a belső (értelmi, érzelmi) képzelet termékei. Hogy érzéki képzelete mennyire szegény, mutatja: költeményeiben igen sokszor fordul elő - csendes, idillikus képekkel ellentétben -, hogy szörnyeket lát, szíve rémekkel van tele. Ezeknek a fantomoknak sok borzasztó jelzőjük van, de egy esetben sem rajzolja meg, hogy voltaképpen milyennek látja őket. Jele: hogy hangulat, érzés és nem kép van a lelkében. Másik bizonysága érzéki képzelete eredeti szegénységének, hogy az ország hegyes vidékeit több ízben bebarangolva: a hegyélet sok színéből és formáiból úgyszólva semmit sem hozott költészetébe.
A hangoknál is az ellentét érzékelésének az alaptörvénye. Voltaképpen a két szélsőség iránt van figyelme: a fájásig erős, vagy a csendbe hajló, megnyugtató hangok iránt. A szelíd hangot igen gyakran, mint csöngettyűt, ritkábban mint madárdalt, vagy harangot hallja. Ez a szelíden ömlő fény a jóleső érzés számára. A másik a »zúgás«, »bőgés«, »ordítás«, »üvöltés«, a fergeteg tragikus sötétségével, szélvésszel, viharral.
A többi érzékletek vizsgálata édes keveset nyújtana. Bár az illat terén is megkapjuk a virágillat és a sírokból kiömlő »dögletes« szag ellentétét.
Ez Petőfi érzéki képzelete. Mint igen sok költőnél ez a materiális képzelet igen szegény benne. A költészet e primitív elemei, mely gyermeknépek és gyermekemberek érzéklését jellemzik, általában hiányzik nála.
Mi is voltaképpen az, ami sajátosan Petőfi? Ami néha még fél-próza soraiban, a legegyszerűbb szavak egymásutánjában is magával ragad? Néha nem tesz egyebet, mint egyszerűen elmondja azt, amit lát vagy érez - minden költői fogás nélkül - és mégis ellenállhatatlanul ráéleti magát idegeinkre. Petőfi gyökértehetségét, lelki élete alapjelenségét egy csodálatos lelki dinamizmusban látom. Érzései természetétől fogva oly óriási intenzitással bírnak, hogy a legegyszerűbb szót is irradiálják és éppen intenzitásuknál fogva mindig megtalálják az adekvát ritmust, dallamot.
Nagyon pontatlan s lényeget bántó kifejezésnek tartom, mikor azt mondják, hogy Petőfi villámgyorsan reagál minden impresszióra. A tény az, hogy csak bizonyos s aránylag igen korlátolt számú impresszióra reagál. És ezekben a reakciókban is a megnyilatkozás oly törvényszerűleg csak Petőfi, hogy alig lehet reakcióknak nevezni őket, oly kevés bennök a ható tárgy akciója. Egy kis túlzással lehetne mondani: Petőfibe nem kívülről jön a költészet, a benyomások nála önmagukban egyéntelen alkalmak, hogy folytonosan expanzióra törekvő életenergiájában kifelé folytathassa magát. Egy csodálatos rádium-ember, kinek folyton a legintenzívebb kisugárzásra van szüksége, hogy túl sok életének feleslegétől megszabaduljon.
Tényleg: összes lelki életének ez a folytonos intenzív expanziószükség adja meg magyarázatát. Ebben a folytonos érzelmi kisugárzásban a közömbös dolgokat nem érzékeli, és minden közömbös előtte, ami határozottan nem segíti, vagy nem gátolja ezt a kisugárzást. Erre az alapellentétre van építve dualisztikus lelkének egész ellentétes gépezete. Az alap, a típusellentét: a szabadság és kényszer, korlátozottság.
Petőfinél ez a szabadsági szenvedély nem politikai ráneveltség, nem a korból vagy a könyvekből beszívott szenvedély, nem költői hivatás: ez az ellentét test-lelkének organikus, alapmegnyilatkozása, melyet még érzékeiben is hatni látunk. Mintha a nép misztikus kiválasztás folytán teremte volna éppen a kellő pillanatban legfőbb vágyának ezt a hatalmas orgánumát. A fény és a sötétség, a sík és a hegyvidék, a tavasz és a tél stb. az összes Petőfi-féle ellentétek azt jelentik, hogy korlátlanul terjenghet, vagy pedig határolva érzi-e magát. Ez adja meg ellentétes költészete teljes magyarázatát: csakis a szélsőséges érzésekben érezheti magát korlátlanul Petőfinek. Ez határozza meg képzeletét is.
Mert Petőfi képzelete majdnem teljesen belső, rendesen az ellentét formájában nyilatkozik s közeli vagy távolabbi vonatkozásban van a szabadság vagy korlátozottság érzésével. Ennél az embernél minden belülről jön. Képzelete általában érzelmi, mégpedig igen gyakran etikai. Azok a művészi képek - melyek később tropikussá fejlődő nyelvében oly gazdagon fordulnak elő, legtöbbnyire nem érzéki látáson, hanem érzés-rokonságokon alapulnak. Nem a látás közelíti képzeletében egymás mellé a tárgyakat, hanem a beléjök érzett érzelmi és morális korreszpondencia. És képzelete mélyén majdnem mindig megkapjuk a speciálisan Petőfi-ellentéteket: a szegény-gazdag, szolga-zsarnok, szabad-rabszolga, hős-gyáva, mártír-hóhér, koldus-király stb., stb. A külvilágban úgyszólva csak két irányban lát dolgokat: amelyik irányban nekizuhoghat valami akadálynak - és amelyik irányban végtelenre kiterjedhet. Nagyobb lírikusok voltak a földön, de abszolútabb lírai élet el nem képzelhető.
[+]